Metálfesztivál a korcsolyapályán

Pallai Produkció nem kisebb bandákat hozott el Gyõrbe, mint az Akela, Depresszió, Ossian és a Junkies. Szolnokon, szintén az õ rendezésükben már sikerült áprilisban megtekintenem a Metálliget-re keresztelt fesztivált, de hazai pályán mindig jobb. Nem hagyhattam ki…

Háromkor összeállt (idõközben kissé megfogyatkozott) régi brigádunk, de a cél még most is egy: metál! A plakátokon ötre meghirdetett eseményrõl egyik kedves kollégám volt szíves tájékoztatni fél hatkor, hogy már a második banda játszik. Mondom, jó poén; még hogy a második banda. Mennyi lehet akkor a mûsoridõ, mert át is kell szerelni, tíz percet kaptak?! Általában minden és mindenki késik, minek odamenni kezdésre, ezzel a gondolattal indultunk, de mos pechünkre pont nem.

Passzom átvétele után erõm teljében már egybõl rohantam is be, éppen Cadaveres-ék nyomták. Milyen kúúúl, hogy erre azért sikerült ideérnem! Aztán kiderült, hogy mégse olyan jó, ugyanis richtig a Soul Of A New Breed volt az utolsó track, és már mentek is le.

Valami kedves istentuggyakitõl (már nem emlékszem) tudakoltam a sorrendet, mire meg is kaptam: Krízis meg Emeretta már voltak - és csakugyan nem játszottak egy negyed óránál többet -, elõbb Cadaveres, aztán Road, és az õshonos helyiek, az Auróra. Akela, Depresszió, Ossian, Junkies a folytatásban. Nem sokkal éjfél után vége kellett hogy legyen a parádénak, ugyanis a hely közelében élõ (és ilyenkor általában alvó) népek nem túlságosan preferálják a metált…

Koncertjük után egybõl levadásztam Ádámot (ex-Hybrid, Cadaveres), hogy válaszoljon már pár kérdésemre. Elkezdett újra szemerkélni az esõ, így egy viszonylag védett helyen kellett letáboroznunk.

(interjú – hamarosan)

Közben megkezdõdött a Road. Szolnokon már volt szerencsém meglesni a bandát. Akkor irtó kellemeset csalódtam bennük, mert egy tutyimutyi, lagymatagos, VIVA által nyomott bandára asszociáltam, és hát egy ízig-vérig pörgõs zenét tálaltak elém. Állat bulikat tudnak csinálni, ezt most is bebizonyították, bár az idõ végig ellenük dolgozott. Utána velük is akartam pár szót váltani.

(interjú – hamarosan)

Vigiék hozták a formájukat, mit is mondhatnék ennél többet? Marha régen láttam az Aurórát, - igaz, Road-interjúm miatt csak a vége felé értem oda, addig meg távolból hallgattam a kitüremkedõ foszlányokat -, de még most is vannak olyan lendületben. A fiatalabb generáció körében meglehetõsen sok szimpatizánsra leltek, ez meg is látszott. Szerény személyem, az ’öreg rókák hadosztályát’ erõsítve be is szállt egy-egy szám elejéig egy finomabb pogóba. Néha kell egy kis testmozgás, haha… J

Csalódottságom talán akkor ért tetõpontra, mikor az Akela se játszott többet, mint félóra. Jól ismert vámpíros intrójuk után egybõl az új lemez címadó Fejetlensége került terítékre, majd egy régebbi klasszikus, Menekülés. Elszabadult a Fenevad, betekinthettünk egy terrorista naplójába (ami szintén új dal). Még néhány rozsdás nóta maradt (a közelben lakók miatt) szûkre szabott tarsolyukban, és végül megkísértetve hagyták el a színpadot. Végig tombolással töltöttem azt a kevés idõt, amit játszottak, úgyhogy szorri mindenkinek, de ezúttal elmaradnak képek…

Depresszió nem különösen kavart fel, talán mert nem vagyok 12 és 16 év közötti Halász Feribe szerelmes kislány vagy kisfiú, aki orrba-szájba akar lázadni frappáns kecskerímekre. Nem is sokkoltam a rendszert, mint azok ott elõl; de azt láttam, hogy a legtöbb fiatal miattuk jött el, hogy dzsámpoljon a KoRn-tól lopott riffekre, meg persze a világ szemébe mutassa régóta viszketõ középsõ úját. Magamban bólintottam, hogy mindez elmegy, de én köszönöm, inkább hátul maradok.

Az viszont mindenképpen becsülendõ dolog, hogy Ossianra voltak az itt játszó bandák közül a legtöbben kíváncsiak. Szép számban akadtak serdülõ fiatalok méghozzá egész ügyesen megkreált transzparenseket lóbálva a korosabb generációk mellett. Mégiscsak ez a banda rendelkezik a legkézzelfoghatóbb múlttal (és itt most nem Paksi bácsi csúnya iddogációjára gondoltam); ha jól emlékszem egészen pontosan mostanában dobnak ki valami 20 éves cuccot dévédével meg minden egyéb ínycsiklandozással. Ekkortáj nagyjából éjfél lehetett, bár nem néztem az órám.

A fõattrakciók ugyan már megvoltak, és egy csomó rockmen lépett a hazavezetõ útra, egy kis frankó rock n’ roll még mindig hiányzott. Junkies-ék prezentálták a végére az utolsó adag pörgést, levezetõként, vagy éppenséggel felpörgetésként, ki minek veszi. Új dobosukkal a fedélzeten indultak neki arzenáljuknak, nem kis lelkesedés kísérte a közönség részérõl. Bent is voltam partizni, meg fotóztam, szóval ja. Egy szám elejéig depi Feri is hallatta hangját, a többi részt meg a színpad mellõl leste; nem titok, hogy nagy spanok Barbaróékkal…

Véget ért hát a buli, de még akadt egy-két dolgom: Szekeres Andristól lecsekkolni pár újdonságszámba menõ dolgot, mint például Milk illetve Stereomilk, a végre megtalált új dobos téma satöbbi…

(interjú – hamarosan)

Egy óra körül végül a Kentucky hajón kötöttünk ki, sokan másokkal, aki még szintén éjszakai (hajnali) életre vágytak. Fent és lent egyaránt teli volt a placc; a Radio Passive-os fõállású ordibátor, Zaki meg amint láttam felcsapott Dj-nek…