Belga 3.

A Titusz által kreált zene az elõzõ albumokhoz képest sokkal színesebbre, sokkal technikásabbra sikerült, egyszóval fantáziadúsabb. Ez részben az itt-ott felbukkanó vendégmûvészeknek is tulajdonítható; ezek közül a basszusgitáros P.G. és a gitáros Mr. Rigó nevével már Sickratman bandájában is találkozhattunk.
Két keményen odaszólós album után azt hihetnénk, hogy kifogytak a kifigurázandó témákból, pedig abszolúte nem. Egy csomó olyan parlagon hagyott jelenséget találtak, amirõl eddig nem szóltak, pedig aktualitásuk miatt itt lenne az ideje; így most ezeket vette célkeresztbe a belgás cinizmus. Mégötlövés semmit sem változott, de a Bauxit gyerek mintha egy cseppet háttérbe vonult volna, Tokyonak adva a szereplések nagyobb részét.

Ezen a harmadik albumon, elõdjéhez hasonlóan sem található annyi és olyan csúnya szó, mint a legelsõn, amely szinte forradalmasította a magyar káromkodás színterét. Lehet, hogy populárisabbak lettek, kevésbé sérti a fülünket az odaszólás mélysége, de ez persze nem azt jelenti, hogy ne kapnák meg a magukét azok, akikrõl szólnak a számok. Az elvetemült szószerkezetek, félmondatokban sincs hiány. A példának okáért itt van mindjárt a „tüdõbeteg nemi-gondozó”, az „értelmiségi fogyatékos” vagy az „esélyegyenlõséget a csinosabb nõknek” és társa az „ingyen borotvát a szõrös lábúaknak”, vagy a szokásos zöldezés: „a társadalom hibájából elszívtunk egy spanglit…”

A Bokorpuszta kezdõ számában, a Nagyarcban a belgás fiúk egy sikereket elért hazai elõadómûvész modorában szólalnak meg, és a refrénben elhangzó „I’m the number one” mondatot járják körül. A Szerelmes vagyok a mindent „tökjónak” látó, rózsaszín szemüvegrõl szól, a Stresszekben pesszimista emberek mindennapi bosszúságai jelennek meg, a Gyújtasz, fõnököm? pedig a napi betevõ nikotint, és annak térhódításait taglalja.
A soron következo Ló Rider visszatér a történelmi szcénához. Míg az elõzõ albumon a magyar királyok kerültek terítékre, most a hátrafelé nyilazó magyarok kalandozásai és a honfoglalás elotti idõket turbózták fel. A szám utolsó mondata, mint ahogy a Jön a gólem-en a Képviselõ boogie-ban, itt is nagyon elgondolkodtató: „Megpróbáljuk elfelejteni honnan jöttünk…”
A „Káromkodni jó!” téma, és az ezzel együtt járó csúnya szavak használatára bíztató Egy-két-há, az album egyetlen, úgymond kakukktojása. Aki eddig hiányolta a csakis belgára jellemzõ, eléggé extrém káromkodásokat, az most megkapja; nekik szinte kész aranybánya.
Tisztára a diszkóban érezzük magunkat a végig tuccolós, egyébként az easy-drogokat meglovagoló Te mit nyomsz? számnál. Ezen a dalon kivétel nélkül minden egyes alkalommal szénné tudom magamat röhögni. Ennek oka nem más, minthogy eljátsszanak azzal a gondolattal, mi lenne, ha a drogok helyébe állatokkal spéciznénk fel magunkat…
A Szex-et a „Tedd szét!” refrénjével nem akarom magyarázni, és a gondolom a Budapest-hez sem kell körítés, hiszen a Big-elõs refrénje mindent elárul. A Precíz (kocsmai nagyzolós-ivós történetek egy alkesz öreg szereplésével), a Hülye vagy (szingliéletmód), és a Sajnálom (bal és jobboldali kapcsoltok) is egész jók. A buli-rock érzését erosítõ Tombol az agyam, és a thrash-metálos hangzású Klimax aztán rendesen lázba tudja hozni az embert, fõleg ha az illetõnek valami köze van a rockzenéhez.
Eddig még nem sikerült kiderítenem, hogy az Apám tudta sorozat (4, 7, illetve a záró ENG) miért került fel az albumra, de mint minden másnak, ennek is biztosan valami konkrét oka van. Ígérem, majd próbálkozom.
Ennyi dicséret után el kell mondanom, hogy van két szám, ami nem nagyon tudott meghatni, magyarán eddig még nem tetszik. E két ominózus track a Bandzsa (version), és a Waxos. Lehet, hogy folyamatos hallgatással egyszer megszeretem, de az nem hiszem, hogy mostanában lesz.

A másik, Zsolti, a béka korong kapásból egy Jackie Chan-szerû intróval indul, aztán jön maga a nagybetûs fõszereplõ: a nagy és hatalmas levelibéka (ami majd egyszer, késõbb visszatér!) A Fehérlófia címû magyar mesét két részben elrapelni, és belõle számot csinálni nem semmi teljesítmény, ezt meg kell hagyni. És persze a többi track is kényelmesen illeszkedik a koncepcióba: gyerekesen ártatlan témák meseszerûen elmesélve, kapós rímekkel. Mintha csak az Égbõl pottyant mesékben éreznénk magunkat.

Az album ezen felnõttes és gyerekes megosztása végre bebizonyította, hogy a belgások nemcsak káromkodni meg parodizálni tudnak, hanem minden külsõ tényezõtõl mentes rímes sorokat is össze tudnak állítani, úgy hogy azok jók legyenek.

BELGA Diszkográfia:
Majd megszokod - 2001
Jön a gólem - 2003
Bokorpuszta/Zsolti a béka - 2005

Murphy