Soulfly: Dark Ages

Murphy - 2006. február 15. szerda, 10:29

Sötétebb és metálosabb

Dark Ages névvel jött ki a legújabb Soulfly korong, melyben a banda frontmanje, Max Cavalera eddig rejtve maradt drasztikusabb oldalát is megmutatja. Unokája, valamint Dimegbag Darell (Pantera gitáros) halála nagyban közrejátszott, hogy egy sötétebb világ képét festi elénk...

Reklám:

A jó öreg Max Mester ezúttal súlyosabbra fogta a figurát, és egy mer?ben depresszívebb, komorabb lemezt tálalt elénk, mely leginkább Sepultura korong hangulatát idézi, bár a jól megszokott "hangszerek a világ minden tájáról" akciója most sem maradt el: ezúttal kelet-európát járta be ez ügyben. Az eddigiekhez képest még metálosabb, még keményebb lett az album, újdonságként, mondhatni színesítés gyanánt megjelentek maguk a szólók is. Pont jókor, ugyanis négy, teljesen szokványos kiadvány után kezdett már egy cseppet elsablonosodni a téma.

Ezenfelül Cavalera Úr egy kisebbfajta kellemes csalódást okozott személyemnek, mikor a már eléggé unni kezdett fuck-, shit-, meg madafaka-centrikus szövegeit egyre inkább hanyagolta, és új, eddig nem ismert nem-káromkodós szavakkal b?vítette a dalait.

A leginkább talán nyikorgásra emlékeztet? The Dark Ages fed?nev? introduction meg sem várja saját végét, egyb?l átcsap a Babylon-ba; ilyen megoldást utoljára a Primitive-nél hallottam, ott mondjuk többször is visszatér az el?bb említett séma. Ezt követ?en tipikus Soulfly riffek jönnek dögivel, közben hol teljes leállással puhítva a thrash-t, hol pedig egy-egy eddig még nem túl ismert világzenei hangszert csempésznek be.

Még gyorsabb tempó, vad riffek, így indul az I and I, bár most For An közbevetés kimarad. Lágyabb intermezzó beiktatása után visszavadul az eredeti öldöklésbe, majd pedig megmutatkozik az album els? (de nem utolsó) szólója. Carved inside, melyre az els? klip is készült, lett a személyes kedvencem. Az eszetlen darálás utáni szintis refrén belemászik az ember fülébe, és ott dekkol, amíg ki nem mossák... Az Arise Again megint egy richtig zúzda, közepén szokásosan belassított résszel, aztán jön a Frontlines, ahol is Max négybet?s, effel kezd?d? szavaival kürtöl tele mindent. Szóval, ha a fanatikusabbjának eddig hiányzott volna, akkor most megkapják az album egész fuck-adagját egyben, és el?re. Az ironizálást félretéve persze nem csak ebb?l áll; találhatunk még egy rendkívül korrekt szólót, és egy lágyabb, levezet? véget is. A Nemanja "Coyote" Kojic közrem?ködésével készült Inner Spirit-et a metálos keménység? és a harmonikus részek fura kombinációja elég egyedivé tették, akárcsak a középtempós Corrosion Creeps-et. Mint már mindenki tudhatja, minden Soulfly-on megtalálható egy úgynevezett "házi gyártmány", vagyis egy anyanyelv?, brazil track. Ezt a tisztséget jelen esetben a Molotov tölti be.

A Riot Starter eleji véget-nem-ér?nek tetsz? dobolgatást bizonyára nagyon fogják élvezni a Zumbi-n nevelkedett ?s-szólflájos egyének, meg persze azok, akik vev?k az ilyenfajta, törzsi cuccokra. Az utána következ? gitárjáték felettébb ismer?snek hatott, bár eltelt néhány nap, mire kiderült, hogy a csapat valójában a Prodigy Firestarter-jét dolgozta fel. Mi tagadás, elég sajátos formában tették ezt...
Jön a Bleak nev? track, amit egy tipikus Soulfly, ezen kívül nem sokat tudok elmondani. (The) March, vagyis a Menetelés egy háborús zörejekkel tarkított kis monológszer? közbevetésként van jelen, véleményem szerint tiszta Nailbomb. A Fuel The Hate és a Stay Strong a két utolsó ordibálós, durvulós szerzemény, amit a zenekar védjegyként is tekinthet? instrumentális Soulfly sorozat ötödik darabja zár.

Akik pedig él?ben is meghallgatnák a brazilokat, nem kell sokáig várniuk, ugyanis február 22-én lépnek fel a Pecsában.

SOULFLY diszkográfia:
Soulfly - 1998
Primitve - 2000
3 (Enterfaith) - 2002
Prophecy - 2004
Dark Ages - 2005

Murphy

Címkék: Dark Ages, Dimegbag Darell, Max Cavalera, metalos, Soulfly

Szólj hozzá a cikkhez