Raunchy: Death Pop Romance

Murphy - 2006. június 25. vasárnap, 10:45    
Futurisztikus dánok

Saját bevallásuk szerint "Futurstic Hybrid Metált" nyomnak. De hogy megértsük, valójában mi is ez a modern és komplex, leginkább massza halmazállapotú zene, mindenképpen meg kell hallgatnunk a dán ötös legújabb, és talán eddigi legjobb albumát.
Reklám:
Akárhogy is nézzük, kalandos múlt áll a dán nemzetiségû Rauchy mögött. Mikor 1994-ben elkezdték saját, elektronikusan egyedi és súlyosan zengõ metáljukat fejleszteni, még arról volt szó, hogy talán a (mára szép emlékûvé vált) Fear Factory pályatársai, esetleges utódai lehetnek. Aztán kiadták elsõ korongjukat, a Velvet Noise-t, és mindenkinek egy csapásra bebizonyították, hogy jócskán túllépték õket. Volt még egy rövidebb kalandjuk a híres-neves Nuclear Blast kiadójával, de a lényeg, hogy révbe értek.

A borító most is fantasztikusan Raunchy-s lett; de hál'Istennek nem csak az. Az elõzõ album óta ugyebár volt egy énekes csere (Lars Vognsturp ment, Kasper Thomsen jött); ez még inkább a tökéletesség felé terelte a futurisztikus bandát.

A dán ötök igazi tehetsége mindig is a dalok komplexségében rejlett. Egy nótába szinte a maximumig pakolnak bele zúzdát, vad fémes õrjöngést, hihetetlenül lendületes pörgést, energetikus ordibációt, hörgésszekciót, eltalált prüttyögõ elektronikát, na meg persze a hallgatóbarát dallamok, és a játszi könnyedséggel elkövetett énektémák sem maradhatnak ki. És a végeredmény mindig egy olyan utánozhatatlan kõkemény és élvezhetõ massza lesz, amire csakis ez a már "most a jövõben járó" Raunchy képes.

Most sem csalódunk a bandában; ötleteiknek szinte csak a csillagos ég szab határt! The Legend Forever névvel szinte izzik a kezdõ szám, és az eddigi albumok közül bizton állíthatom, hogy ebben a furmányosan összealkotott track-ben leltem meg kedvenc Raunchy-riffemet. Kezdeti lendülete végigvonul a számon, mit végigvonul, szinte száguld, cikázik a levegõben. Az Abadon your hope tökéletesen eltalált refrénje szinte megváltás a fülünknek. Szaggatott, ámde kellemes zúzás, rá reszelõs hang meg elektronika. Látszólag erõtlenül és félénken bújik elõ a harmadik Phantom címet viselõ alkotás, de nem kell izgulni, a lágy énektémái után hamar rátalálnak a durvulás megfelelõ kellékeire. The Curse Of Bravery hasít át a téren, majd jön a lemez talán legdallamosabb, legemberbarátibb száma, mintegy öt és percben. Remembrance-nak hívják az illetõt. (Az album ezután következõ dalaiban még tisztábban kihallhatók a metálkóros õrületre épülõ elegyük.) Live The Myth-rõl csak annyit, hogy a velejéig komplex, és a silabizátor-lelkületû egyéneknek is többször át kell majd rágniuk magukat e gyöngyszemen. Az utána következõ City Of Hurt is veszettül pörög, szikrázik, és majdhogynem kigyullad a sok belepakolt riff-egyveleg hatására. Akárcsak a Persistence, bár ehhez nem egy, pihenõsávnak is beillõ lágyság tartozik. Ízig-vérig Raunchy-s überfuturista hangvételt hordoz magában az utolsó elõtti The Velvet Remains-t, és ez a záró Farewell To Devotion-nel sincs másként.

RAUNCHY diszkográfia:
Velvet Noise - 2002
Confusion Bay - 2004
Death Pop Romance - 2006

Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez