Borzalmas Áspiskígyó

Az Anarchista újgazdag zenekar (Büntetni kéne az ilyen csúszómászókat alcímû) írásomban – melynek fellelhetõsége: http://www.aspiskigyo.uw.hu/ kritika rovat - már utaltam a bandával kapcsolatos mindennemû, nem éppen pozitív jellegû meglátásomra, úgyhogy ezeket nem ismétlem el. Aki akarja, majd úgyis elolvassa. Ezúton üzenem nekik, hogy a honlapjuk meg nem lett annyival jobb, hogy még több kígyó kapott benne helyet. J

Jelen anyaguknak egyszerûen csak a Demo 2006 címet adtak; ez a szerénykedés némiképpen meglepett a tavalyi Tilos az agyvelõ, tilos a hányás frenetikus címmel megáldott albumuk után. Csupán négy tétel árválkodik rajta – merthogy ez a jó szó rá -, s bátran állíthatom: mérföldekkel jobb lett, mint a másik. Persze ez is szar, de legalább megüti a messze földön híres TAP (Tûrhetõen Amatõr Punkbandák) szintjét.

Hihetetlen, de már a szövegeikben is elõrelépés figyelhetõ meg. Persze most sem valami világrengetõ újdonságra kell gondolni, mivel nincs nagyon újdonság a nap alatt, punkban meg aztán fõleg nincs. Hasonlóan egyszerû ámde, mégis hatásos mondatkezeléssel készült szarkasztikus életképeket és ezt a cinikus látásmódot már tapasztalhattunk a mostanság Yellow Spots-os körökben mozgó Aberrált Atyánál (lásd: Érdekfeszület, Csók és Könny). Ja, és hogy csak verzék vannak refrén nélkül, az is marha ismerõs lehet…

A zene még mindig ugyanolyan szakadt kaptafa-punk, mint volt, bár pozitívumként említeném Loree énektelen hangjának háttérbe szorítását. Csak így tovább J

Az Ingyenújságban a szokásos, már-már unalomig ismételt pesti (de akár lehetne bármelyik zsúfolt vidéki város is) életképek kerülnek terítékre, a Világmegváltást úgy hiszem, nem kell ecsetelnem, mindenki van olyan értelmes, hogy vágja ezt a kilátástalansággal fûszerezett témát, bár az alcíme egészen fennköltre sikeredett; hogy aszongya: az underground érme két oldala. Metróút is egy helyzetkép, hasonló az újságos számhoz. Nem leszek címmel pedig a saját magához hû maradó, anti-átlag csávót jeleníti meg, aki parancsnoki szigorral, már-már dogmatikus önfegyelemmel hárít el minden más lehetséges utat.

Összegezve annyit üzennék nekik, hogy ha minden kiadott anyaguk legalább ennyivel (vagy még többel) javulna, egy húsz-huszonöt album után már egészen tûrhetõek lennének, sõt megkockáztatom: még talán a koncertjükre is elmennék.