M?vészetek Völgye 2007
PÉNTEK délután szálltunk buszra barátn?mmel, de este nyolc lett, mire végre lejutottunk s megtaláltuk a megfelel? szálláshelyet Monostorapáti egyik rokonszenves házánál. Kulturált tisztálkodási lehet?ségeket a melegvizes blokk szolgáltatta, a tágasnak mondható nyári konyha pedig csak még eggyel fokozta a luxusérzetet…
Aznap nem is látogattunk semmilyen programot, viszont sátrunkból tökéletesen lehetett hallani a közelb?l jöv? Vad Fruttik alternatív/rock együttes produkcióját; a kés?bbiekben pedig Jamie Wichester és Hrutka Róbert játszott saját és feldolgozás-dalokat.
MÁSNAP reggel körbenéztünk a faluban, mi-hol-merre található, hiszen a vegyesbolton kívül nem igazán vágtuk a helyzetet. A helyi óvodában rendezkedett be az MTT (vagyis Magyar Tolkien Társaság) Völgyzugoly-középfölde fesztiválja. El?ször jeleneteket, tréfás életképeket mutattak be Középfölde mindennapjaiból, majd különféle odaill? ruhában táncoltak egy sort. Mória a padláson címmel egy fergeteges paródiát adtak el?, amint Tolkien és a többi f?szerepl? egy padlásszobában éppen kitalálja a soron következ? cselekményt. Bravúros színészi alakítások, egy csipetnyi bennfentes fantasy-humor, kalandjátékok kockadobálós stílusában el?adva, mégis mindez egy remek színpadi darab hangulatában. Ezúton is csak gratulálni tudok a paródia kiagyalóinak - respekt! Jártunk a Hobbit Fogadóban, majd fegyveres bemutatóra került sor. Hogy a Gy?r?-témában kevésbé jártas emberek is értsék, mir?l van szó narrációval kísértek minden egyes ütközetet. Közben párhuzamos folyt egy kiscsoportos gyorstalpaló a tünde nyelvr?l és írásról, és Mágia Középföldén címmel egy el?adás a varázslat szerepér?l. Elmondhatom, hogy az egész helyszín Gy?r?k Ura térképekkel, zászlókkal, és megannyi kultikus díszlettel állt rendelkezésünkre, szóval egy ötletesen és otthonosan berendezett Középföldén jártunk.
Legnépszer?bb tömegközlekedési eszközként mi is igénybe vettük kedvenc hüvelykujjunkat, így jutottunk át Kapolcsra, ahol is ismer?sökkel beszéltünk meg találkozót. Ezekhez a völgymédiás kollégákhoz csatlakozva autókáztunk aztán egész nap.
Els?ként, a még völgyhöz tartozó, de viszonylag ritkán emlegetett hetedik faluba, Nagyvázsonyba mentünk - egy Erdélyr?l szóló kiállításról forgattak. Következ? állomásként irány Taljándörögd, mégpedig a falu határában lév? Klastrom színpadhoz. A sátorban megnéztünk egy óriásbáb el?adást (Hamlet, a dán királyfi) a Szabadkai Gyermekszínház közrem?ködésében, majd kimentünk, ugyanis a programok a romvárnál felállított pódiumon folytatódtak. Kicsi Hang versénekl? együttes, koedukált felállásban adott el? ismert verseket gitár, furulya és egyéb hangszerek segedelmével. Majd jött a komor és mélabús K?virág együttes Erdélyb?l, amolyan performance jelleget öltve. A hangulatot fel kellett pezsdíteni, s erre tökéletesen megfelelt a Slang formáció. Tehetségük vitathatatlan volt - 2004-ben elnyerték a brassói jazz-fesztivál els? helyét. Utolsó, nagy durranásként egy teltházas Lajkó Félix koncertet füleltünk végig; bár számomra nem volt újdonságnak mondható, hiszen tavaly is ellátogattam rá. Monostorapátiba visszakocsikázás, s lefekvés el?tt még a KFT m?sorát élvezhettünk a távolból.
UTOLSÓ NAP a fesztiválon. Dél körül összepakoltunk, majd jöhet stoppolás. Koradélutánunk azzal telt, hogy Kapolcson nagyjából végigjártuk az összes végigjárható helyet, kiállításokat, udvarokat és házakat, árusoknál és bazársorokon nézel?dtünk, gyönyörködtük ki magunkat a m?vészet eme remekeiben. Én persze azonnal beszereztem otthoni csigakollekcióm idei csinos kis darabját, haha. Völgymédiás ismer?sökkel aztán kocsiba be, ablakot le… és verettünk Vígántpetendre. Szintén egy kiállításra, különféle égetett agyagszobrok, díszek témája. Afrikavölgyet id?hiány miatt sajnos kénytelenek voltunk kihagyni ugyanitt. Kár érte. Taljándörögdön kifogtuk a búcsúdiszkót DJ Sz?ke Andrással, ahol is egyházi, mozgalmi és popzenék forogtak délután négy órától. Eleinte a punnyadt nép csak ült a f?ben a t?z? napon, de a végére táncra perdültek. Egy nagy dinnyézést követ?en a L?téren folytattuk, a Peregrinus Régizenei Együttes lépett fel. Ezután kulináris élvezeteknek hódoltunk: ínyenc kürt?skalács, és kenyérlángos (vagy más néven langalló) a f?szerepben. Zárásnak, amolyan búcsúbuliként a Fláre Beás hujjogós, mulatós, néptáncoltatós cigány ramazuri került terítékre. Jó pár ráadás kellett még játszaniuk a népnek; csak nem akart vége lenni. Ezután egy éjszakai kocsikázás Gy?rbe.
Murphy