Living In My Anus, Something Strange 2007.01.12. - V2 Music Club

Ha most arra kérnétek, határozzam meg a bõvebben a zenéjük mibenlétét, akkor csak annyit mondanék: punk alapokra építkezõ érzelmesebb szövegek. Igaz, tolongtak rajtuk – gondolom a debütálásukból adódó ismerõsök, barátok -, de igazán megható mozgolódás nem támadt. Ha csak nem számítjuk azt a pár részeg pogozó punkot középen, akik ész nélkül rugdalták szarrá egymást, meg a közelükben békésen téblábolókat. Egyedüliként a Weezer Beverly Hills-jére bólintottam rá, hogy ez bizony telitalálat. Ekkor egyszerre rángatózó fejek és egyéb végtagok jártak ritmusra fel s alá.  Amúgy meg fõleg saját számok képezték a koncert gerincét, melyek – mint már mondottam volt – a nem túlzottan komplikált ritmus jegyében íródtak, míg szövegeiben érzelgõsség és egyéb emocionalitás bukkant fel. Kábé ennyit egy szuszra.

Átcuccolás, miegyéb – addig térültem-fordultam egyet piabeszerzés ürügyén. Ennyi sok tizenévest (átlagosan 14-17 év) ritkán láttam egy légtérben; talán csak Bridge-ben vagy Depi koncerten; szóval ölég fura látvány volt.

Something Strange legénységét személyesen is ismertem, mivel egy garázsba zenél(t)ünk, és hallottam õket jó párszor, úgyhogy nem okoztak meglepetést. Zenéjükben a lendületes skate punk témák mellett a mostanság dívó emo-sabb elemek, és a horror jegyei is mutatkoztak. Hát még a tagokon, haha. Mr. Vampire, a ZOMBIE pólós gitáros, és a Misfits koponyában díszelgõ basszeros R.P. inkább a félelmesség felé orientálódott, míg a Good Charlotte fej?, szemkörnyéken erõteljesen kipingált dobos, Joey baromira a keményebb stílusok felé húz, meg egyébiránt is Slipknot fan. Zenéjük (és ezt nem az elfogultság mondatja velem) alapvetõen tetszett, Hogy teljesen õszinte legyek, akadt a számokban pár oda nem illõ rész, néhány, minden átmenet nélkül egymásba torkollás meg hirtelen, disszonánsnak t?nõ váltás.

Náluk is, elsõ-színpadosok lévén inkább a saját szerzemények domináltak, bár szorgalmasan dolgozgattak is fel: Simple Plan és a horrornagyágyú Misfits covers mellett (õket ismerve még egy Sum 41-t is elbírtam volna hallgatni) akadt egy Ramones, melyet a Tony Hawk Pro Skater Akárhány zenéjeként reklámoztak be. Így sem hiszem, hogy lett volna élõ ember e helyt, ki nem ismerte volna a „héjjhóleccgót”. A lassan fogyatkozásnak indult tömeg meg csak élvezkedett kedvére, arról a  pár darab körbeforgórúgást gyakorló punkról nem is beszélve…