Metallica- The videos 1989-2004

A Szent Harag óta kiadtak egy Some Kind Os Monster LP-t, amin javarészt koncertfelvételek voltak; kiadták életük talán legõszintébb dvd-jét, a szintén S.K.O.M. címet viselõ dupla lemezes dokumentumfilmet; és nem elhanyagolható az sem, hogy a Master Of Puppets tavaly volt 20 esztendõs, aminek alkalmából a csak néhány állomásból állós nyári turné koncertjein eljátszották mind a nyolc dobhártyát gyönyörködtetõ megunhatatlan rock klasszikust. Ráadásul nem akármilyen parádés körülmények között. Ezek a mozzanatok tehát tökéletesen alkalmasak voltak a rajongók szomjoltására.

És hát mit is lehetett volna egy Metallica fan karácsonyfája alá tenni, mint egy ilyen dvd kiadványt, ami az összes (hivatalos) klipet tartalmazza, a One-tól a Some Kind Of Monsterig.

Az összeállítás a honlapon meghirdetett december 4-i, európai megjelenéssel egyidõbe került a gyõri boltokba is (ami engem kellemes meglepetésként ért). Lecsaptam tehát rá- ahogy azt mondani szokták-, mint gyöngytyúk a meleg takonyra. Szemügyre vettem a borítót, amivel kapcsolatban azt azért meg kell jegyezni, hogy nem vitték túlzásba, már ami a megjelenést illeti. Arra számítottam, hogy ha már egyszer felöleli az elmúlt 15 évet, legalább egy kisebb történeti áttekintést mellékelnek, képekkel, körülbelül úgy, ahogy azt a Garage Inc. cd- jével is tették. Sebaj. Ezen azért hamar túlléptem. 
 

Amint lehetett megnéztem otthon és nagyon meg voltam vele elégedve. Az extrák között olyan ritkaságok szerepelnek, mint az 1989-ben egyszer már kiadott ?2 Of One? szekció, ami egyébként egy beszélgetést rejt magában Lars Ulrich-al, valamint a One egy dzsemmelõs verzióját. Az extrák közé tartozik nagy kedvencem, a The Unforgiven-nek egy theatrical version-ra keresztelt, nagyon szokatlan változata is. Nagyon profin átoperálták, így lett aztán 11 perces (!). Szintén az extrák közt van a már említette S.K.O.M. dokufilm mozi trélerje is. Ennyit tehát a plusz anyagokról.

A klipekrõl elmondható, hogy idõrendi és megjelenési sorrendben vannak a lemezen. Jó így egybe látni a nagy (és még nagyobb) klasszikusokat. Két dolog viszont meglepett. Az egyik az, hogy pl. a Whiskey In The Jar, a Turn The Page, és a One ugyanolyan hosszúságúak, mint ahogy azt mondjuk az MTV-n megszokhattuk. Kivágták tehát belõle a nagyobb gitárszólókat. Pedig igenis ott lenne a helyük, hiszen míg a zene tv-k esetében nem mindegy milyen hosszú klipet adnak le (mert azért megkötések vannak), itt ez nem okozott volna problémát. Ezzel ellentétben viszont –ha már a tv-knél tartunk- a St. Anger szövege cenzúrázatlan. Ki érti ezt?! A másik dolog, amin meglepõdtem az az volt, hogy sem a Harvester Of Sorrow moszkvai, sem a Fade To Black …And Justice For All-os koncertváltozata nincs rajta. Ezeket pedig ugyanolyan gyakran –illetve ritkán- látni a zenetévéken, mint a többit.

Fent említett apró észrevételek ellenéte biztos vagyok benne, hogy ez egy kötelezõ és szükséges darab a tallica diszkográfiában és persze az õket szeretõk (és imádók) polcán. Érdemes megszerezni, megnézni a már jól ismert és sokszor játszott klipeket ugyanúgy, mint a vitatott korszakos, enyhén Mansonra hajazó King Nothing- et, vagy a ?country-s? Mama Said-et. Nekem speciel az õrült házibulis Whiskey In The Jar, az mesterien isteni S and M-es No Leaf Clover, és a háborús One kisfilmje az örök nagy kedvenc.

Ezzel a nagyon jó kiadvánnyal zárult tehát az év Hetfield-éknél. Most pedig nincs más hátra, mint várni a (jó esetben) nyáron megjelenõ új albumot, és bízni benne, hogy jönnek nyáron kishazánkba is koncertezni (vagy legalábbis a közvetlen közelébe). Addig pedig több mint 140 percen keresztül headbengelhetünk otthon, a fotelbe, a világ egyik legnagyobb trash-speed- heavy metál bandájára. Nyakcsigolyákat felkészíteni! METAL UP YOUR ASS!!!