2007.10.17. Dimmu Borgir,Amon Amarth,Engel - PECSA

Mattyy - 2007. október 23. kedd, 10:08    
Régóta vártam az alkalmat, s most végre személyesen is tanúja lehettem a black metál talán legvitatottabb bandájának, a norvég Sötét Kastélynak, akik egy hasonlóan vagány, viking hordával léptek színpadra.
Reklám:
Összepakoltam a legfontosabbakat (két üveg cserszegi f?szeres, néhány szikkadt zsömi), majd cirka másfél órás vonatozás után megérkeztem a Nyugatiba. Esztergom fel?l most jöttem el?ször, tehát némi eligazodás javallott egy képzeletbeli GPS alapján, hogy merre kéne tipliznem, hogy id?ben odaérjek. Naná, hogy elszámítottam a távot, így jó negyven perces séta, meg kifulladás, mire sikerült a Pecsához érnem. Közben ötpercenként zörgött a mobil, hogy merre vagyok, mikor érek már oda. Akármilyen hosszú sor kígyózott, csak felismertem Mattyy kollégát, hisz egyedüliként okosan narancssárga kabátban pompázott!

Miközben kint álltunk, és elégedetten szürcsölgettük fini borunkat, sikerült egy alkalmi vételt nyélbe ütni: az eredeti ár negyedrészéért bugázunk nekem egy ropogós jegyet. És még mondja valaki, hogy nem vagyok pank, haha! Bent pedig már ismer?sök hada várt, a Novarock-os Tom Slayer, dunaújvárosi, pesti és gy?ri arcok mindenfelé…

Felettébb izgatott voltam a skandináv-hepaj miatt, mivel a tavalyi Wigwamos Amon Amart bulit sikerült kihagynom a vasárnap esti volta végett. Másnap zsír-új melóhelyen kezdtem, így nem akartam már az els? napon elszúrni a renomét. Vannak dolgok, melyek jobb ha kés?bb derülnek ki… J

Mindössze 1 évet kellett várni, hogy vikingék újra lerohanjanak minket, és mi örömmel álltunk eléjük. Habár a nagy tömeg és a hosszan kígyózó sor megijesztett egy pillanatra, Murphy cimborával hamar úrrá lettünk a helyzeten, így gyorsan bizniszeltünk tiketet ezernyolcért (!). Mire elfogyott az üveg tokaji meg egy másik flaska cefre, a ruhatár el?tt találtuk magunkat, ahol felettébb megörültek NEM fekete szín? dzsekimnek.

Szó, ami szó: Engel-r?l rendesen lekéstünk, bár nem izgatott túlságosan. Amit el?zetes híresztelések alapján tudtam meg róla – nevezetesen, hogy az egyik In Flames gitáros bandája -, az sem nem hatott meg túlságosan, ugyanis nem szeressük a Lángokat.

Engelékr?l sikeresen lemaradtunk a számunkra furcsán pontos menetrend miatt. Ha szupersztárok lesznek, biztosan megnézzük ?ket. Hát úgy legyen! J

Amon Amarth-ékban viszont roppantul kellemeset csalódtam. Döngöl?s viking / death metál, tele tutkóbbnál-tutkóbb ötletekkel, hangzatos és kreatív, fejrázásra késztet? riffekkel, meg az ordibátor f?viking folyamatos b?dülete, ahogy a torkán kifért! Negyven-akárhány perces m?sorukból legnagyobb örömet nekem a Death In Fire überfaszagányos dalocska okozta.

A színpad hátterében egy hatalmas lobogó feszített az utolsó AA album borítójával, ez arra engedett következtetni, hogy itt bizony a With Oden on Our Side lesz terítéken.

Így is lett, Oden segedelmével végre felcsendültek a Valhall Awaits Me hangjai, miután a tömeg elnyelt minket valahol balközépen. A szépszámú közönség (majd’ teltház) lassan indult be, kb. a 3. szám elején lehetett érezni, hogy emelkedik a hangulat. A jóslat valóra vált, f?ként az utolsó album dalai mentek (Runes to my Memory, Asator, Cry of the Black Birds), de volt pölö Death in Fire a Versus the World-r?l vagy The Fate of Norns a The Fate of Norns-ról. J

A színpadon veszettül repkedtek a sz?ke propellerek, Johan Hegg eksztázisának pillanatában jobban hasonlított egy vadul tisztító ruhakefére, mint a képekr?l visszatekint? mogorva viking harcosra. J Fredrik Andersson meg valahol a tengerszint alatt püfölte a b?röket, úgy t?nt, mintha a fejéb?l törtek volna el? a ritmusok.

A hangzás egyébként nem volt rossz, többé-kevésbé mindent lehetett hallani, csak a szokásosnál halkabban. Megnyugtatásul: a Dimmu Borgir is ezt kapta.

Amiért fájt a szívem, hogy fénysebességgel telt el az a 45 perc amit becsülettel toltak végig a srácok, és hogy nem futotta egy nyamvadt ráadásra sem. Majd legközelebb… A következ? lemez utáni önálló turné keretében… Most annak örültem, amit kaptam. Meg Murphynek !

Zsírosdeszka, fröccsök, majd Dimmu Borgir - kell ennél több? Átpakolás után a színpadra lépett az atmoszférikus black metál hat császára, a Sötét Kastély. Szintis és dobos kolléga a külön kiemelve, a legfels? emeleten kapott helyet, többiek pedig lentebb, egy sorba tömörülve. Kétségtelen, hogy a f?nöki pozíció Shagrath-é, mégis a basszer Vortex alakította a legemlékezetesebb figurákat a színpadon.

Sejtésem beigazolódott: a Progenies Of The Great Apocalypse-szal szabadították ránk mindent beborító, mániákus sötétségüket. Kezdésnek telitalálat; bár, kissé hiányoltam azt a révületbe ejt?, prágai szimfonikusok által elkövetett nagyzenekari részeket, amik miatt a stúdiófelvétel annyira üt! Azért így is élveztük. Ugyancsak a Death Cult Armageddon-ról forgott (ha jól emlékszem), a Lepers Among Us, aztán pedig megvillantották a 2007-es feketemetál operájuk legjavát: The Serpeting Offering. („share your sacrifice” sláger).

Fellépésük alatt, a kivetít?n látható vizuál hatalmasat nyomott a latba; persze nem kell ezen csodálkozni, a Dimmu mindig is adott a küls?ségekre! Számcímeikb?l nem vagyok otthon; amire kifejezetten emlékszem a Reptile és a Puritania, bár ez utóbbi meglehet?sen gyengén szólt. Negatívum, hogy negyven-ötvenperces hangversenyükbe (hosszúságuknál fogva) viszonylag kevés dal fért bele, szóval tipikus félfog-szindróma. Gyors levonulás, aztán utolsó momentumként a Morning Palace szólt, közkívánatra!

Az meg már csak tényleg hab a tortán, hogy egyik ezer meg egy éve elt?nt, banai ismer?sömmel kifele menet, pont a ruhatárnál kell találkoznom koncert után.

Ja, és ezúton szeretnék köszönetet mondani Tom Slayer és haverja közrem?ködésének, hogy kivitték seggemet a Nyugatihoz, így épphogy elértem a 22.30-as vonatot, és nem kellett hajnalig a váróban rostokolnom. Helyette bulizhattam tovább hajnalig Esztergomba, a helyi rockkluban…

 

Murphy & Mattyy



Szólj hozzá a cikkhez