„Amíg nincs pacsirtánk, én vernyogok...” - Rocket
- Mesélj egy kicsit az alakulás körülményei.
- 1998 év elején történt. Nyolcadik osztályos voltam, amikor
összeálltunk zenélgetni, mint hangszerrel rendelkez? egyének. Körülmények
olyanok voltak akkoriban, amilyennek kellettek lenni. Dobosunknál egy
panellakásban próbáltunk, haha - TACTON dobszerkó az el?szobában, basszuser?sít?ként
egy TESLA lemezjátszó, ezek mellé egy ORPHEUS dobgitár. Így nyomtuk a Paranoid
meg a Smoke On the Water f?témáját. Aztán 2000-ben fordult komolyra a dolog, mikor
megnyílt a Minstral próbaterem. Innent?l rendszeressé váltak a próbák, és elkezdtünk
koncertezni.
- Mit jelent a Rocket?
- Ha jól emlékszem a Deep Purple ’94-es koncertalbumát hallgattam,
ahol az egyik konferálásnál meghallottam a ROCKET szót, és megtetszett! A
többieknek nem annyira jött be, de a próbatermi szerz?désre rá kellett
firkantani valamit, így ez lett a nevünk.
- Kikb?l áll a zenekar, és
mit kell róluk tudni?
- Az évek során sokan megfordultak az együttesben. Legutolsó
változás pont a napokban történt, ugyanis énekesünk, Tóth Zoltán bejelentette,
hogy kiválik csapatunkból, mivel más irányzattal szeretne próbálkozni. Mi ezt természetesen
tudomásul vettük; békében elváltunk, és folytatjuk tovább (ismét) énekes
nélkül. Jelenlegi felállásunk érkezési sorrendben: Kondor Viktor - (azaz én) alapító tag 1998-tól, basszusgitáros, ha
nincs énekes, akkor éneklek, zeneszerz?-szövegíró meg minden egyéb, ami
belefér, ha-ha-ha! Kondor Gábor
"Ödön"- (a bátyuskám) szólógitár, vokál, zeneszerz?. Végül is ’98-tól
már gitárhangolóként m?ködött közre, de csak 1999 végén, amikor is
krónikus gitárhiány állt fenn, sikerült rábeszélni, hogy vegyen egy hathúrost,
és szálljon be a bandába! Takács Krisztián
("MAKER") - billenty?s hangszerek. Felvidéki srác, 2004 év végén
került a zenekarba, innent?l vált nemzetközivé a banda! Neki köszönhetjük a
2006-os szlovák turnét, ugyanis ebben az évben csakis Szlovákiában játszottunk,
kivéve egy év végi hajós koncertet! Miskolczi
Zsolt – dobos, az együttesünk legfrissebb szerzeménye; áprilisban oldotta
meg e nagy kérdést a bandában! Egyébként tudni kell még róla, hogy ? a zenekar
véralkoholszint felel?se, a Sörminátor!
- Milyen fogadtatásban
részesültetek eddigi munkásságotok során?
Változó. Vannak rettent? jó hangulatú bulik, de vannak olyan semmilyenek
is. Azt viszont elmondhatom, hogy - más bandákkal ellentétben - kifütyülés,
dobálózás meg hasonló szituációk nálunk még egyáltalán nem fordultak el?.
És remélem ezután sem lesznek! Kiemelném
a hangversenyeink közül két korábbi ácsi, és a legutóbbi tény?i bulinkat, mivel
ezeken olyan sikeresek voltunk, hogy nem gy?ztünk utána autogramokat
osztogatni!
- Saját dalok témája, f?
mondanivalója? Hogyan készülnek általában?
- Dalaink szövegének nyolcvan százalékát én írtam, ezek
mondanivalója pedig változó. Valamikor, megfog egy esemény, és azt próbálom
dalba önteni, valamikor meg csak úgy jön. Többségük, általában a szerelemr?l
szól, de szerintem ez tök természetes ilyen korban. A zenéket pedig a bratyóm, Gábor írja, bár akad néhány, amit én
követtem el, vagy éppenséggel a régi tagok valamelyike. Ezek általában úgy
keletkeznek, hogy valakinek van egy témája, vagy már megvan fejben az egész dal
váza, azt pedig közösen tovább formázgatjuk.
- Kedvencek bandák és
hatások, akiket szem el?tt tartotok?
- Bennem, amikor a ’94-es Omega koncertet leadták a TV-ben, az indította
el ezt a rock vonalat. Utána még jött egy kis - lágyabb, de rock - Queen,
aztán szül?i fert?zés által egy cseppnyi Deep Purple, Uriah Heep, majd ’98-ban
leadták a Pet?fin a P.Mobil életm?vét bemutató sorozatot, és innent?l kezdve
nem volt kérdés, haha! Egyértelm?en a klasszikus magyar rockbandákat tartjuk
szem el?tt.
- Ehhez kapcsolódva
érdekelne, hogyan ítélitek meg a mostani magyar hard-rock helyzetét?
- Manapság az a nagy helyzet, hogy sorban térnek vissza a ’70-es,
’80-as évek bandái, ami abból a szempontból oké, hogy a fiatalok is
megismerhetik a színpadon a nagy öregeket. A probléma viszont az, hogy a
közönséget csak a régi dalaik érdeklik, kevésbé nyitottak az új
szerzemények felé. Meg persze a zenekarok többségén látszik is, hogy a pénzr?l
szól a dolog. Tisztelet a kivételnek!
- Ha jól tudom, párhuzamosan
zenéltek egy másik formációban is.
- Igen, ez a Zaporozsec. Még a hajdani To-Rock-ban egy
fröccsözés közepette született. Punk-gy?löl? punk zenének indult, aztán ilyen
poén banda lett bel?le! Majd egyszer bevetjük a Zapit, ha ráérünk, csak marhára
félünk a nagy népszer?ségt?l, haha!
- Jöv?beli tervek? Demó,
lemez, további koncertek...
-
KONCERT, KONCERT, KONCERT! November 3. - No Stress (Aquarius,
Rocket), November 9 vagy10 - nem csak gy?ri zenekarok fesztiválja… és így
tovább! Demó terén már alkottunk
egyet, 2004-ben, MADE IN OTTHON címmel, egyet pedig idén vettünk fel, DEMO 2007.
Egy lemez régóta tervbe van véve, de
tervben is marad, míg el nem készül, haha! Egyébként jelenleg is egy demó
készítését tervezzük, amin csakis vadonatúj ROCKET dalok lesznek! Akit egy kicsit is érdekel az együttes
tevékenysége, az jöjjön el a koncertekre, vagy nézze meg a www.rocket.uw.hu-t!!!!
-
Utoljára pedig
frappánsan: kérdezzetek valamit magatoktól, és persze várom a választ is, haha!
- Mikor, és ki lesz az új énekes? / Ezt nem tudjuk! De annyi bizonyos, amíg nincs pacsirtánk, én
vernyogok. Itt ragadnám meg az alkalmat hogy szóljak: aki érez magában egy
kis tehetséget, és elszántságot a szerepre, az, kérem JELENTKEZZEN nálunk!
Murphy