Superbutt - 2006.12.01. - Kentucky

Murphy - 2007. február 01. csütörtök, 19:24    
Szupersegg
”Ilyen még nem volt…”

  
A Superbutt legénysége külföldi (német, holland és osztrák) állomásaik után ismét hazai területen garázdálkodik. Egy hûvös téli péntek este a Kenutcky hajóra hozták el nem is olyan régen fõzött feketelevesüket.
Reklám:
Még a helyszínen sem voltam, már tudtam, hogy egy normális mértékû késésre mindenképpen számíthatok, úgyhogy nem kell igyekeznem. Ergó belefér még néhány pia.  Bár, mint késõbb kiderült, ez a normális jelzõ igencsak átcsapott orbitálisba, amit most nem részleteznék.

Radiopassive-ék ennek ellenére izzítottak (a teljesség igénye nélkül: ébresztõ, azon is túl, tiltott gyümölcs, színjáték, kõbalta), megtettek minden tõlük telhetõt, amit csak lehetett a elõ-elõzenekari poszton. A családias hangulat szerkezet illene legjobban a megjelentek számát nézve.
 
Õket követte, a legtöbbünk számára ismeretlen ’L’ betûvel kezdõdõ banda (becsületemre legyen mondva, én tényleg meg akartam jegyezni a nevüket, de már ott sem sikerült). Õket ’butt-ék hozták; mint Vörös Andrástól az interjúban megtudtam (olvasd el itt), egyszerûen felfigyeltek a zenéjükre, és ennyi. Legjobban talán, a számomra közömbös, mélabúsabb Down muzsikájával egy lapon lehetne említeni a bandát. (Igazság szerint nem sok vizet zavartak.)

Legalább másfél óra – ha nem több – telt el tétlenül. Kocsma lévén csupán egyetlen idealizált megoldás maradt; nem valami fantáziadús cselekvés. A gyengébb idegzetûek annyira unták az egész mikor-kezdenek-már-vazze cécót, hogy inkább elindultak haza a hidegben, hogy Superbutt nélkül hajtsák álomra fejüket.
 
Kettõ fele aztán végre-valahára belekezdtek mûsorukba. „Hello!” - indítottak a Cheer The Leash-sel, majd Broken Noise, és az egyik elsõalbumos favoritom, a Lust Kills. Szép lassan kezdett belerázódni a tömeg a hosszú várakozás utáni, s a Better Machine közismert ritmusára már vígan mozogtak. Régebbiek közül Fishmachine, és az albumon filmbeli bejátszással kezdõdõ (Joe De Miro's) Concerete Shoes hangzott, meg pár új feketeleveses felvétel. Aztán már pikk-pakk el is érkeztünk a végéhez; vissza taps utáni Pioneer.
 
Itt elvileg vége volt a mûsornak, illetve máshol és máskor vége szokott lenni általában, de ez nem volt általában. Ennél a pontnál a zenekar tagjai teljes egyetértésben le akartak vonulni, ámbár a megfáradt, és megvárakoztatott közönség nem tágított. Újbóli ráadást követelt fájdalomdíjként (a késõ felel, ugyebár, haha), mire Vörös Andris nagyokat pislogott, és az „ilyen még nem volt a banda történetében” szavakat mormolta. A végsõkig kitartott metálkodók számára még legutoljára elõvették a Losing My Way klasszikust a tarsolyukból, és mindenki elégedett távozhatott.
 
De én még ezek után is azt éreztem, hogy kevés volt Szuperseggékbõl. Hiába, jó zenébõl sosem elég…

 
Murphy


    Megosztás:
Címkék: Kentucky, Superbutt
Szólj hozzá a cikkhez