Dew-Scented, Wackor, Archaic

Végérvényesen, valamikor kés?délután táján tápászkodtunk fel; addig is voltak kísérletek, bár ezek rendre kudarcba fulladtak, haha! Er?teljesen romos állapotban hever? pizza-foszlányok tegnapról, egy számomra felfoghatatlan rántott patisszon, valamint dobozos sörnek látszó tárgyak hathatós segítségével történt mindez, aztán egy gyors fürd?, cókmókolás, majd busszal vissza, tegnapi élményeink színteréhez, a Kultihoz. Késtünk egy keveset, de még így is vagy másfél órát kellett ácsorogni / ücsörögni, mikor fél tíz felé megnyíltak a kapuk.

Az Archaic, a magyar thrash-vonal egyik ifjonti, ámde annál szorgalmasabb, és egyre nagyobb megbecsülésnek örvend?, feltörekv? csapata, valami eszméletlen döngöl?s, fog-ott-hagyós és nyakfájdítóan kimagasló teljesítményt nyújtott; amúgy meg hódolatom a hangosításért, pöpec volt!

És most egy kicsit b?vebben róluk, mert egyszer?en nem tudom türt?ztetni magamat. A Rekviem egy álomért cím? film katartikus, és hátborzongató zenéje csendült fel intróként; fura, hogy miért ezt választották m?fajukhoz, de szerintem mindenképpen hatásos figyelemfelkeltésnek bizonyult. Aztán pedig nekilódultak, hogy elhozzák Time Has Come To Envy The Dead nev?, 2007-es korongjuk legjavát! Thrash-nevelés órájukat osztatlan siker, megbecsülés, és rajongás fogadta! Nem kell ahhoz túlontúl agyoniskolázottnak lenni, hogy hamar kihalljuk az apróbb Slayer-díszeket, jellegzetesebb vinnyogtatást, és más csini elemeket, ami nem gázos nyúlás, csupán utalás gyanánt van jelen; hiszen itt mégiscsak egy fullon eredeti, energikus és dinamikus, mégis határozottan megszerkesztett (akár a riffeket, az éneket vagy a szólókat nézve) komplex és böszmületes trash-nevelésnek lehetünk tanúi! Ahogy az énekes csávó lökte a szöveget - és kinézetre is kissé -, mintha egy magyar Tom Araya-ját látnék benne viszont, komolyan! És ?k pedig egy újkori magyar Slayer lennének, annyira szétszed zenéjük! Számcímeket annyira nem vágom pöpecül, de biztosan tudom, hogy volt a Toxic Nightmare, a klipes The Archer, valamint az Awakening. Mint énekesük elmondta, a magyar thrash nem több, mint tíz bandára korlátozódik, ezért is köszönte meg, akik eljöttek; utána mintegy múltidéz?ként a ’80-as hazai klassziker Tormentor azonos cím? dalát pörgették! Olt Ákos - nem vágom, mi a szakmai neve, én csak úgy mondom - „fejetlen” gitárjával nyomta, de rövid id? után megkukult. Énekesük frappánsan csak annyit tett hozzá, hogy „Ez a thrash metál – láthatjátok, itt minden tönkre megy!” Kábelcsere, ismét egy ideig m?ködött, aztán végleg elszállt az er?sít?, így szegény a koncert hátralév? részében a közönség sorai ver?dve biztatta a zenekar többi tagját, hogy hajrá! Ilyen sem volt még! Végezetül egy Judas Priest kultnóta, a Breaking the Low szólt az éterben, bár ?szintén szólva, énekesük durván mély hangjával roppant furcsa, és nem odaill? volt; Ha Halford ezt visszahallaná, haha!

Eredetileg thrash-ként üzemel?, de azóta széles skálát bejárt Wackor mindig is kakukktojást jelentett a stílus meghatározásában; ezt több embert?l hallottam idáig viszont, mint akik cáfolták - olyanok meg szerintem nem igen léteznek, max. elvakult fanatikusok. Egy szó, mint száz: az Archaic közönség 90%-val egyetemben kint vártuk a Dew-Scented legényégét, addig egy kiadós kerekasztal-beszélgetést folytatva az Avatism zenekar tagjaival.

Nem sokkal éjfél el?tt aztán néminem? dájcse kántálással egyetemben megjelentek a germán thrash virtuózai, hogy ki?zzenek zenéjükkel a világból, haha! Dew-Scented egész koncertje alatt jellemz?en valamivel mindig gond volt, nem tetszett nekik „Klaus, tegyél a monitorra ezt meg azt…” - minden számuk után kábé ez hallhattunk valamelyik elégedetlenked? tagtól. Rozsdás klasszikusok szállták meg a termet; javarészt inkább az újabb korongokról forogtak a dolgok, bár akadtak a többi I bet?s, régebbi albumokról is nyalánkságok; címeket sajnos ezúttal sem tudok említeni - mea culpa. Valami iszonyú tekerés, agytorzító tempó, és emellett fékevesztett hangzás töltötte be a termet, míg csak játszottak; félelmetes milyen összhangba akciózott ez az öt német pali ott a deszkákon! Habár régebbi dalaikat nem igazán ismerem, de akkor is olyan lehengerl?en zseniális m?sort toltak, hogy az már fájdalmas! Nem csoda, ha véresre headbangeltük magunkat, haha!

Murphy