2007.10.20 - Sonata Arctica, Epica, Ride the sky - PeCsa

Atilla - 2007. december 10. hétfő, 13:42    
Habár az idei Sonata Arctica album megosztotta a tábort rendesen, azért azt hiszem így is épp elegen várták ezt a kés? ?szi napot, amikor a mára már egyre kiforrottabb zenét játszó finnek újra megtiszteltek minket, Magyarokat.
Reklám:
Ahogy lenni kellett, már jó el?re bespájzoltam a jegyemet, és felkészültem a régóta várt eseményre, mivel az utóbbi 4 évben háromszor kényszerültem kihagyni ?ket a szerencsétlen turnédátumok miatt. Ez alakalommal, úgy döntöttem, senki és semmi nem babrálhat ki velem. Így hát október havának huszadik napján felpattantam egy ismer?sömmel a pesti gyorsra, és nekivágtunk f?városunk utcáinak, hogy kalandos úton, melynek során több új cimborára is szert tettünk, eljussunk az esemény helyszínéig.

Útközben persze útba ejtettünk egy kellemes kis vasúti vagont a csarnok közelben, csak hogy alapozzunk picit.

A kapunyitást természetesen elhúzták egy darabig, de még jó, hogy nem sokáig, így már háromnegyed 7kor bent ácsorogtunk sörrel a kezünkben, és elmélyedve figyeltük a Helloween-ból ismert Uli Kusch új bandáját, a Ride the sky-t. Vajon honnét a névválasztás? Az els? lemezükön egész pofás kis Masterplan dalok sorakoznak, ami ugye nem csoda, hiszen ott is Uli volt az egyik f? dalszerz?. Azonban az énekesünk, egy számomra tök ismeretlen pofa Jorn Lande-klón hangja már pofátlanság. Szimpatikus zenekar, szimpatikus kiállással, de ennél kicsit több kellene a jöv?ben. Személy szerint én inkább a dobos másik zenekarát, a Beautiful sin-t néztem volna meg.

Az Epica-t elég sokan várták, olyat is hallottam, hogy valaki értük vette meg a borsos árú jegyet. Ahogy azt várni lehetett, profik voltak, és ahogy a mellettem álló barátom mondta, annyira szépek, hogy a zene már csak egy plusz. De az a plusz. És Simone hangja... Huh. Király volt, mondhatom. A dalaikat így is, úgy is szeretem, és hát egy egész estés bulit is szívesen vennék t?lük.

Az ínyenc mit is hagyhatna a végére, mint a legjobb fogást az összesb?l. Nem mintha lehetett volna választásunk. Hatalmas ováció fogadta ?ket és bele is csaptak rendesen. Magam részér?l mondjuk volt kis fenntartásom a gitároscsere miatt, hiszen Jani Liimatainen hatalmas arc volt, és baromi jó zenész. Iszonyatos feelingesen pengetett mindig is. Azért hiányzott is, hiába az új srác, Elias tehetsége, és tudása. Igazán jó gitáros, hozta a témákat pontosan, és hibátlanul. A többieket nyilván nem kell méltatnom, mindenki ott van a hangszerén. Tony meg egy a legjobb metál zenét szerz? és el?adó emberek közt. Humora is van, kiállása, és karaktere is. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk. Az új lemezzel nyitottak, ahogy szoktak, Inblack and white, majd Paid in full. Kés?bb sorra került még a Caleb, és az It won't fade, a rövid m?sor többi részét pedig a klasszikusok tették ki. Nekem csak az bántotta nagyon a fülemet, hogy a Reckoning night albumot csak a Don't say a word képviselte. A másik fájó pont, hogy még sosem hallottam t?lük egyik epikus, hosszú dalaikat sem él?ben, pedig abból van nekik négy is mindjárt. Amúgy persze nem lehetett panasz a m?sorra. Volt Fullmoon, 8th commandment, Black sheep (az Iron Maidenes kiszólással), Broken, The cage és a többi társa. Tudtam volna még válogatni, de igazából az összes albumot meghallgatnám egészben. Így hibás összeállítás sem létezik számomra t?lük.

Még sok ilyen zenekart, és sok ilyen koncertet kívánok nekünk.


Horváth Attila



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez