Remorse – Old Versio

Murphy - 2008. január 03. csütörtök, 00:00    
Dupla zúzda a múltból!
Gyere el!
Legtöbben csak Harc! cím? korongjuk óta ismerik a magyar thrash metál legnagyobb túlél?jét, az ózdi Remorse-t, de a több mint tizenöt éves múltra visszatekint? csapat most els? két korongját újra felvéve mutatja meg, hogy Harc el?tt is volt elég fight…
Reklám:

Legels? szerzeményem a bandától, az 1999-es évjáratú Sötétség volt, melyen még javában Oláh Zsolt énekelt, és amely egyike lett a legtöbbet hallgatott thrash klasszikusaimnak. Pedig az már a zenekar harmadik albuma volt!

Az Old Versio két részb?l tev?dik össze: az 1993-ban fogant In Versio és az 1996-os, szintén szerz?i kiadásban megjelent Álmatlanság alkotja. Hét illetve nyolc számmal képviseltetve az akkori id?ket, a mai hangszerelésben. A mastering Jaya Hari das stúdiójában, az Eternal Soul-ban készült - penge hangzás, nem vitás! Korrekt ötletnek tartom, hogy akkori, méltatlanul elfeledett, csak kevesek által ismert vér-thrash szerzeményeiknek újból teret adjanak.

Az Old Versio-t a kezdetek kezdetének is felfoghatjuk, f?leg a szövegek tekintetében - nekem, mint az ilyen téren elég kritikusnak mondható személynek nem igazán jönnek be, de ez legyen az én bajom -, melyek az akkori id?kben megfogalmazódott gondok, problémák, akadályoztató tényez?kr?l, a világban játszódó eseményekr?l, sorsokról, életükb?l vett példákról szólnak. És ne feledjük kérem szépen, hogy ráadásul Ózdon vagyunk, ahol egy fokkal még nehezebb az élet!

Zenéjükkel ellenben semmi gondom, ha lehet ezt mondani. Érz?dnek benne különféle, f?leg kilencvenes old-skool thrash-es hatások (én például f?leg Sepultura-t hallok ki), viszont én azt mondom, nem gáz. Magyarázatként annyit csak, hogy már ezeknél a daloknál is megtalálhatjuk azokat a magvakat, amelyek id?vel szépen sorra kibontakotnak, elhagyták az ilyen-vagy-olyan-bandához-hasonlít jelz?ket, és saját, megkülönböztet? Remorse-jelleget öltöttek. Kedvenc: In-Versio, Ez az ami jó?

Álmatlanságuk sokkal kiforrottabb, változatosabb és színesebb, mint el?dje – ez nem csoda, hisz három év telt el e kett? között, s a zenei téren való fejl?dés mellett nyilvánvalóan tagcserék is zajlottak. Szövegeik egészen tetszet?sek, hajlanak a Sötétség-ben fogantakhoz, melyeket amúgy kedvenceimmé fogadtam, haha! Lendületesebbnek, energikusabbnak érzem a dalokat, sokkal komplexebb, telis-tele fogós dallamokkal, s most már nyugodtan mondhatjuk, hogy megjelentek rajta a jellegzetes Remorse-os védjegyek. Kedvenc: Szólj rám, Bizalom.

Aki ízig-vérig, csalhatatlan thrashman-nek vallja magát, és szereti a kilencvenes évek hangulatában fogant bandákat, valamint vérbeli Remorse-fan, annak beszerzése kötelez?, de bárkinek ajánlom, aki kalandozni szeretne egyet a múltba a kemény zenék vonalán…

REMORSE Diszkográfia:

In versio – 1993
Álmatlanság – 1996
Sötétség – 1999
Harc – 2004
Old Version - 2007

Murphy



    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez