Godsize fesztivál - 2007.01.27. - Kulti

Ide kivételesen nem én akartam eljutni; egy ismert rockzenei portálnál jegyet nyerve már nem volt kérdéses, hogy megyek. Egyetlen ellenérv, hogy a tegnapi fáradság még javában bennem tombolt (fõleg a nyakam, és a végtagjaimban érzõdött) a Blind Myself koncertnek köszönhetõen. Na, és hogy koradélután, mikor elindultam, még javában havazott; szerencsére Pestre érve egyedüli veszélyes elemként csak a csontig hatoló hideggel kellett megküzdenem…

Haverváró alapozási mûvelet; szilveszteri és egyéb fesztes témák feszegetésével, az állandó regéléssel hamar telt az idõ a pesti cimbik társaságában, nem tagadom. Így esett, hogy a dunaújvárosi Lady Picture Show és a Lights Go Out lement; ámbár nem tartottuk olyan hatalmas nagy veszteségnek e mulasztást. Elõbbirõl ugyan volt némi fogalmam a Country Metál válogatásra felkerült számuk alapján, utóbbit pedig novemberben láttam a FeZen-ben Tarzanfesten; de emo-s, félig durvulásos katyvaszuk nem igazán gyõzött meg. Annak ellenére, hogy a Cadaveres perkása, Szabó Máté erõsíti a soraikat.

Idõkitöltõ csocsó az immáron lefedett kertben, egy szál pólóban én okos. Némi pia vételezését követõen besereglettünk, hisz ekkortájt a Country Strike-tól zengett a terem. Eredetileg pécsi, majd késõbb a fõvárosba költözött, 2001-tõl aktív csapat pontos mûfaji besorolását illetõen sokat tanakodtunk. Egyértelmûen a hc/mc szcénába mozogtak, ez nem is vitás, néhol eléggé elcsépelt kliséseket alkalmazva (nemtetszés); véleményünk szerint jelentõs Hatebreed-behatással. Egyetlen lassult számuknál pedig erõteljesen a SOAD egyik klasszikusát, az Aerials-t idézték.

Zulu, ahogy már az együttes furisztikus neve is mutatta, nem mindennapi produkciónak ígérkezett. Számcímeik (ha jól emléxem: Mániás depresszió, Gótikus 1, Gótikus 2 stb.) és zenéjük is behatárolt, elvont, leginkább melankolikus hangulatot árasztott. Befordult és meg nem értett, talán ezek a jó szavak, mik a hallgatásuk közben megfogalmazódtak bennem.

És lassan eljött annak az ideje, amiért tulajdonképpen mindenki jött, a zseniális Watch My Dying. Harmadszorra hallom õket élõben röpke negyed év alatt, de minden alkalom egy újabb transzcendentális élményt nyújt. A nõi vokállal bizsergetõ Háttal álmodó nagyszerû intrónak minõsült a mentális felkészüléshez, behangolódáshoz; aztán megeredt a WMD gyilkosan érzelmes, néhol töprengõbe átmenõ riff-dömpingje. Eredeti dobosuk helyett egy fiatal srác ütögetett, és egyáltalán nem rosszul! Zengtek régiek és újak felváltva; az aktuális slágernak kikiáltott Fényérzékennyel az élen, melybõl az énekes elmondása szerint hamarosan klip készül; itt is vettek hozzá fel anyagot. Végig hömpölygõ massza, headbangelõ feketepólós sokasága, de legalábbis emocionálisan végletekig letaglózott népek rángtak, merre csak elláttam. Katatónikus állapotba honoltak. Negatívumként csak annyit tudnék hozzáfûzni a teljesítményükhöz, hogy az egyszámos (várható) ráadásuk ellenére is marha kevés volt ez a gyönyörbõl; elviseltünk volna még jó néhány szerzeményt…

Kicsit hosszabb pihi; megannyi sörízû szusszanás a kifáradt rajongók részérõl, majd következett és az est utolsó fellépõje, a Garcia testvérek nevével jelzett Tech-No-Logic. Kétségtelen, hogy errõl a bandáról zengtek legtöbbet az ismerõsök, hogy milyen cool! Nem véletlenül, ugyanis a srácok meglehetõsen iszonyatos nagy durvulatban utaznak, Slipknot és Mudvayne nótákat tolva. Saját számaik is ebbe a hasonlóan agyatlan zúzdába fogantak; megjegyzem, szó sincs a másolásról Levezetõ, végsõ durvulásnak tökéletesebbet nem is választhattak volna a szervezõk. Persze, aki még nem amortizálta volna le magát a végõskig…