Zord hírek

2008. április 18. péntek, 05:00    
Az utóbbi id?ben a salgótarjáni kapcsolatot er?sítettük, ugyanis március 8-án Salgótarjánban, a Kakukkfogóban nyomtunk, és a lelkes közönségnek, a klubnak, illetve a fellép? zenekaroknak – különösen a Presage Of Insanity teljes tagságának – nagyon jó hangulatú buli kerekedett!
Reklám:
A koncert végén a közönség egy emberként követelte, hogy játsszuk el újra az Innerzoo cím? dalunkat. Hiába terveztünk mást a ráadásra, nem volt mese, engednünk kellett a „k?kemény er?szaknak”! (Így legalább letesztelhettek minket a jelenlév?k, hogy kétszer el tudunk-e ugyanúgy játszani egy dalt… Természetesen nem!)

Tizennegyedikén pedig Miskolcon, a JMB-ben játszottunk, ahol a két salgótarjáni „testvérzenekar” az InsuLine és a Presage Of Insanity voltak a vendégeink. Fotók hamarosan felkerülnek a honlapunkra.

Az elmúlt hónapban két lemezismertet? jelent meg a „Disasters Grind” albumról. Az egyik a http://headbanger.wplanet.hu oldalon, ahol szó szerint földbe döngölnek minket és az albumot is, de ahogy a mondás tartja „Aki qrvának áll, ne sírjon, amikor dugják!”. A másik a www.viharock.hu oldalon, ahol igen kedvez? fogadtatásban volt részünk, a szerz? nyitottsága imponáló, és valljuk be, ez a cikk igen csak jót tett a lelkünknek.

A dolog érdekessége, hogy a két – egymással homlokegyenest ellentétes hangvétel? és megközelítés? – cikket egy napon volt módunk elolvasni, és döbbenet, hogy mennyire máshogy láthatják-hallhatják ugyanazt a lemezt, ugyanazokat a dalokat más-más emberek.

Nos, ennyit a filozofálgatásról, ugyanis továbbra sincs megállás, s?t, most kezdenek csak felpörögni az események. Az áprilist egy saját szervezés? minifesztivállal nyitjuk, ugyanis ötödikén az Ifiházban játszunk az ózdi Remorse (www.remorse.hu), a debreceni Beholder (www.beholderr.fw.hu), a kazincbarcikai Mytra (www.mytra.hu) társaságában.

FIGYELEM! A buli az Ifiház „A” épületében lesz, azaz az egykori „Molnár Béla”-ban!

Ez azért fontos, mert ez a koncertterem nem olyan régen teljesen megújult, nagyobb (és mélyebb) lett a színpad, illetve akusztikailag is tökéletesen megfelel az él?zenének, koncerteknek. (Ez utóbbi sajnos egyáltalán nem áll a másik teremre - egykori Úttör?ház -, ahol az utóbbi id?ben a rock és metal koncertek kerülnek megrendezésre.) Így minden körülmény adott lesz, hogy egy irgalmatlan zúzással megidézzük azokat az id?ket, amit Miskolcon mindenki csak „a molnárbélás” korszaknak nevez…

Az alábbiakban találhatóak aktuális fellépéseink dátumai:

ÁPRILIS
26. Ipolyság (Felvidék) – III. Drastic Fest (Fellépnek még: Drastic Means, Death Revival, Ideate Dream, Primitevil, Dysentry, Dethroned Humanity)

MÁJUS
17. Szeged – Garabonciás, fellép?k: Zord, Vastrabant
23. Setétpatak (Erdély) – Dark River Rock Fest II.

A fentiekb?l látható, hogy elmarad a május 24-re tervezett maglódi, Krisztina Rock klubbeli koncert, ugyanis most kaptuk a hírt, hogy egyel?re szünetelnek a bulik, mert az eddigi helyszínr?l elköltözik a klub. Reméljük, hamarosan bepótolhatjuk a koncertet…

FIGYELEM!
Postai utánvételben megrendelhet? a Zord zenekar „Disasters Grind” cím? CD-je - mely a Nail Records gondozásában jelent meg 2007 novemberében - 1.500 Ft, plusz postaköltség áron. A megrendeléseket e-mailben (zord@zord.hu), illetve telefonon (20/919-06-12) várja a zenekar.

E-mail: zord@zord.hu
Honlap: www.zord.hu
MySpace: www.myspace.com/zordmetal


Címkék: Zord
Szólj hozzá a cikkhez