Sear Bliss - 2008.05.02 - Avalon Klub

The Blackest - 2008. május 18. vasárnap, 07:00    
Gyere el!Régen voltam már black metal bulin, így kihasználtam az alkalmat. Az Avalonban sem jártam még, most ezt is megtettem.
Körülbelül fél 8 tájékán érkezhettünk meg a helyre. Eddigre volt kiírva ugyanis az els? zenekar, de amikor az énekessel találkoztam, mondta, hogy úgy egy óra múlva kezdenek.
Reklám:
Melyik az a metál koncert, amelyik id?ben kezd?dik, ugye..
Nem baj, addig iszogattunk, beszélgettünk, csocsóztunk, körbenéztünk a helyen. Némi reklámozás képpen: szerintem az Avalon egy nagyon igényes hely. Középen van egy nagy színpad, valamint küzd?tér, a hely egyik felén a pult, másik felén pedig b?rüléses kanapék. Van még egy hátsó helyiség is, ahova annyira nem hallatszik be a zene (legalábbis nem kell üvöltözni), és lehet csocsózni is. A hely hátránya, hogy egy kicsit drága, de ezért az igényességért szerintem megéri.

Kezdésnek a Teurgia csapott a húrok közé. Az új lemezüket (With True Faith) mutatták be, de itt még elég kevesen aktivizálzák magukat. Volt némi hajrázás ugyan, de nem az igazi. Pedig a Teurgia megint mindent beleadott. A régi demóról is eljátszottak néhány dalt (pl Vérmez?k, vagy a kihagyhatatlan 1614 ). Hiába láttam ?ket már kétszer, még mindig nem tudom megunni. Annyira jó témáik vannak, és nem az a sablon-trú black metal, hanem igenis vannak egyéni ötletek a dalokban.

Másodikként az Epidemic zenekar lépett színpadra. Megmondom ?szintén, a zenéjük nekem sosem nyerte el igazán a tetszésemet, így most is csak beálltam a második sorba és fényképeztem néhányat a viharock.hu kedves olvasóinak, mert gondolom közületek vannak azért néhányan, akiknek tetszik a zenéjük. Az ? koncertjükön már volt egy kis megmozdulás, de még mindig nem az igazi. Err?l többet nem is kívánok írni, nézzétek a képeket!

A harmadik zenekar, egy bizonyos Damned Spirits Dance nevezet?..hát elég érdekes volt. Ezel?tt nem ismertem ezt a zenekart, és igencsak nagyot lestem amikor az énekes bejött egyfajta vikingruhában.. azt hittem, valami Tyr vagy Korpiklaani-féle folkmetal zenét fognak játszani, de igencsak tévedtem. Alternatív black metalt játszottak (black metal alapokon némi „érdekes” zene). Sokan csak ácsorogtak a színpad el?tt, néhányan hajat ráztak, én pedig fényképeztem.. Ennek ellenére nekem nagyon tetszett a zenéjük, bár az elején én is meglep?dtem..

Az est f? zenekara a Sear Bliss, nemzetközi szinten is elismert magyar black metal zenekar volt. Aki ismeri a Sear Blisst, annak nem kell bemutatni: black metal harsonával (nem sok black metal zenekarban van harsona). Igen jó hangulatot csináltak, bár a közönség egy része ekkor már eltávozott..no nem az él?k sorából, hanem az Avalonból (haha, mekkora poén..). A még maradó emberek közül sokan aktivizálták magukat, volt egy kis fejrázás, egy kis pogó (bár még mindig nem tudok rájönni, minek kell pogózni egy metal koncerten..pogózzanak a punkok..szerintem).
A legjobb dalokból válogattak nekünk a repertoárba, mint például a Two Worlds Collide; de voltak itt a régi albumokról is dalok. Körülbelül háromnegyed órát játszhattak, a bulinak pedig hajnal 1 körül lett vége.
Jól éreztem magam, a képek pedig már fent vannak, nézegessétek!

The Blackest

Képek a koncertr?l itt!


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez