Trivium – The Crusade

Murphy - 2007. február 11. vasárnap, 05:00    
Keresztes hadjárat a múltba

Elõzõ Trivium, az Ascendancy idõközben egyik megunhatatlan újgenerációs favoritommá vált nem tagadom, de már szinte szorítja is ki Matt Heafy csapatának újabb szenzációs és fenemód karakteres anyaga.
Reklám:
Még mielõtt teljesen magával ragadott volna az Ascendancy lebilincselõ atmoszférája, sikerült megnéznem õket élõben tavaly, a NovaRockon. Egyik sem kis teljesítmény egy ilyen szemtelenül fiatal, feltörekvõ bandától, akik, mint azt a következõkben látni fogjuk (a jövõ ígéretes tehetsége címre pályázva) a dicsõ múltat sem felejtették el…

Nem vagyok egy nagy Metallica fan, nem úgy, ahogy Mar-C kollégám (az újabb, Haragos nótákat meg egyenesen rühellem), de már rögtön, az elsõ belefüleléseim alkalmával kapásból ezen banda régi korszaka jött be a képbe. Még Matt Heafy hangja is tökre James-esnek hatott, de komolyan!

Míg elõzõ anyagukban a fiatalos metálkór és a régi, dallamosabb heavy (néhol thrash-esebb) témákat ötvözték ezerrel, forradalmasították mondhatni á lá Trivium, ezen korongjukon már teljes egészében ezt, a saját maguk által kitaposott ösvényt szélesítették, mélyítették. Metálkóros koncepciójuk helyett ezúttal a nem is oly távoli múltba repítenek vissza témáikkal, az érzésekkel, a hangulattal. De ezt valahogy mégis oly fiatalsággal, lendülettel teszik, hogy nem lehet igazságtalanul, holmi lenyúlással fenyegetõzni.

Mindegyik dalban megfordul valami egyedi, kreatív ínyencség, mely különlegessé teszi, mégis a thrash-es múltat idézõ burok végig ott lebeg felettük. Vegyük csak a végletekig slágeres Anthem (We are the Fire)-t, az Entrance of the Conflagration hátborsóztatóan zseniális harmóniamenetét, az And Sadness Will Sear bujkáló morózusságát vagy éppen a Becoming the Dragon brutál darálását. Nem folytatom, mert ilyen vagy olyan módon, de mindegyik nótára rá lehet sütni a karakterességet; pár hallgatás és a fejünkben maguktól is összeállnak. Én speciel pont ezt tartom egy album erõsségének, bár manapság eléggé kevés, ennek a kitételnek megfelelõ anyag akad. Hadjáratukat tehát ezennel sikeresnek, megnyertnek nyilvánítom.
 
Érdekességként megjegyzem a This World Can't Tear Us Apart nótát; mintha gyanúsan a következõ Dying In Your Arms fülbemászó dallamait hallanánk. No de nem baj, ilyen is kell néha…

 
TIRIVIUM diszkográfia:
Ember To Inferno – 2003
Ascendancy – 2005
The Crusade - 2006

 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez