V. Felvidéki Magyar Sziget - 2008.05 30-31., Búcs

holth - 2008. június 16. hétfő, 20:35    
Felvidéki Magyar Sziget
Felvidéki Magyar Sziget az a fesztivál, ami kis társaságunk számára már 5. éve jelenti a nyári bolondéria kezdetét, egyfajta szezonnyitó buli ez már nálunk. Nevezhetnénk vándorfesztiválnak is, mert le lett zavarva ez a pár nap lazítás már Deákiban, Kamocsán, meg máshol is, idén pedig a búcsi focipálya adott neki helyet.
Reklám:
Mikor már érzem a nyár szagát, bizony el?kerül a szekrény mélyéb?l a szakadt farmer meg a hasonló marhaságok, el?z? nap már lecsúsznak az els? sörök is fizikai felkészülés gyanánt, és amikor már az indulás napjának reggelén nálad dekkolnak a haverok, na akkor már igazán érzed a vihar szelét. Arról nem is beszélve, hogy a buszmegállóban ácsorogva akkora emberkék kezdenek el körülötted toporzékolni, mint a bakancsod, majd felszállsz a klímás buszra, amin ha kinn 35 fok van, akkor odabenn 40, és még egy átok ablak sincs rajta, mert ugye XXI. század, hú de kruvára modernek vagyunk, klíma meg minden. Az efféle fáradtságunkat ellensúlyozta, hogy a busz szinte a bejáratban pakolt le minket, és érkeztek is a hatások, tudod, amikor belépsz valahova, és az egy éve nem látott ivócimborák borulnak a sörükkel a nyakadba, hogy na mostmár véged van!
 
Nem is gondoltam volna, hogy környékünkön van még ilyen szép, rendezett sportpálya, dehát igen, mégiscsak létezik. Meg volt az els? szar benyomás is, miért is ne lett volna – mikor egy rakat kopasz nekiáll obégatni bizonyos „jelszavakat“ bizonyos mozdulatokkal párosítva. Ennek „örömére“ gyorsan elszív egy karton cigit, sátrat lever, és irány a rengeteg. Miután kiderült, hogy Dalriadaék egészségügyi okok miatt nem tudtak jönni, ismét kellett fröcskölni némi desztilált vizet a gyomorba, ugyanis ez volt az egyetlen zenekar, ami konkrétan érdekelt volna, persze aztán értek mindenféle meglepetések, de err?l majd kés?bb.
 
Másrészt meg stílszer?en épp temetés volt a faluban, (állítólag) a kezdés emiatt is csúszott egy picit, de szerintem ez ilyenkor rohadtul nem érdekel senkit, mert mindenki barátkozik, koccintgat, hentereg satöbbi. Kábé ez volt jellemz? ránk is, úgyhogy ilyen apróságok, mint a napi repertoár teljességében kimaradt. Légkalapácsék kezdtek, majd Ismer?s Arcok, ezutóbbira már elég szépen összegy?ltek az emberek (bár alapjáraton kevesen voltunk a tavalyihoz képest, de mégis mind összesereglettek egy helyre), aztán Lord meg Hard, úgy látszik az ilyen egyszótagos nev? zenekaroktól alapból herótom van, vagy csak szimplán Kalapács Józsival nem bírok semmilyen módon d?l?re jutni, de ezek el?l a koncertek el?l menekültünk, mint az ?zött vad. A nap utolsó zenekara a Titánok meg eleve ott elkúrta a dolgot, hogy más néven mutatkoztak be, amin persze volt röhögés meg ilyenek, de mire ?k sorra kerültek, addigra a fél tábor már húzta a lób?rt és csak a leger?sebbek (vagy legrészegebbek) szédölögtek, mint a mérgezett egerek. Úgyhogy azt bátran kijelentem, hogy a péntek az ismerkedés, a letelepedés napja volt.
 
Ezek a helyek sem arra vannak kitalálva, hogy délig henyéljünk a sátorban, úgyhogy már hajnali kilenckor kiültünk a lelátóra mint a jógyerekek, egy üveg kerítésszaggató pálesz meg (amúgy nem!) kannás bor társaságában – muszály volt tölteni az irdatlan fejfájásokra. És ekkor jött a ledöbbenés! Az eddigi szigeteken vagy mi jártunk megint külön utakon, vagy tényleg nem voltak megtartva az el?re meghirdetett bemutatók meg délel?tti programok, de ezúttal egyszercsak nézem, bár látni nem nagyon láttam, hát valami suhancok csapkodják egymást valami husángokkal. Kiderült, hogy ez Baranta bemutató, na most ez ilyen harm?vészetes dolog volt, ugrándoztak, szökelltek, ostorokkal trükköztek, mesélték mellé a hozzátartozó történelmi sztorikat, mi meg tapsoltunk meg örültünk, hogy milyen jó, de azért azt is megállapítottuk, hogy nemigen mernénk két olyan marhanagy ostorral csettintgetni a fejünk fölött, mert tuti agyoncsapnánk magunkat. Szóval ez tényleg egy jó kis délel?tti program volt, merem állítani, hogy van igény ilyesmire, legalább reggelente nem csak egymás hülye másnapos pofáját kell bámulnunk. 11-t?l a filmvetítés is megvalósult egy kis beszélgetéssel megspékelve, de töredelmesen bevallom, hogy nem mertük bevállani, hogy 125 fokban bemászunk egy sátor alá filmezni, nehogy elszédüljünk.
 
Kora délután meg jöttek az amat?r zenekarok, vagy minek is nevezzem ?ket. Drastic Means – mondjuk szerintem ideje lenne, hogy megjegyezzék már ezt a nevet más szervez?k is, mert kb egy éve láttam ?ket utoljára, de ?szinténszólva rég tapasztaltam ekkora fejl?dést bármilyen bandánál. Az elégedettség érzése töltött el, mert nem kellett olyasmin húznunk a szánk szélét, hogy „persze, ebb?l nem hallani semmit, bezzeg majd a nagyoknak úgy feltökölik a hangcuccot, hogy leviszi a huzat a fejünket!“. Riszpekt a hangosítóknak, ezek a srácok úgy szóltak, hogy a lelátó hátulja rezgett Frenkó Tibi b?g?jét?l, az énekes Szabolcsnak meg lekerült a haja, mint azt ? is elmesélte, de ezen felül a hangja meg olyan szinten mélyen délr?l jön, hogy akarhányszor látom/hallom ?ket, ett?l mindig elszáll az agyam. A gitártémák a helyükön, faszán kidolgozott saját számok, plusszba egy Therion meg két Six feet Under feldolgozás, ilyen történések mellett nincs is helye meglepetésnek, ha azt mondom hogy még a nagy meleg ellenére is akadtak olyan vitézek, akik bizony lóbálták a r?zséjüket. Határozottan állítom, hogy eljött az ideje, hogy a srácok levetk?zzék az „?k azok, akik Six feet-et nyomnak, nem?“ kaliber? min?sítéseket.
 
Aztán jött valami banda, gondolom, hogy a Phoenix lehetett az, igaz, hozták a formát a fiúk, az énekes olyan hiperaktív volt, hogy látszott, hogy ? el?z? este nem a mi sorsunkra jutott, de valamiért mégsem voltak szimpatikusak, az ?ket követ? Ayers rock-ot (a f?szervez? Szemeredi István zenekara) meg már 55-ször láttuk, úgyhogy mi már csak a sörsátor alól hallgattuk a „hol vagytok magyarok?“ sorokat.
 
Kellett is a feltölt?dés meg az enerdzsájzer, mert jött a Kerecsen (képünkön), amire aztán lehetett majomkodni, szétröhögni az agyunkat Hangya olcsópoénjain, meg szétordibálni a beteges manduláimat olyan nótákra, mint Az én házamban meg a Memento (meg az összes többire is). A dobos Gábor arcáról üvített a boldogság, úgy ütötte-vágta a b?rt, hogy majd elszállt a dobcucc mögül, szólt a kellemesen karcos ének, és most is hallhattuk szép tisztán azokat a bizonyos nemsemmi basszustémákat. Trió, és mégis úgy szólnak, hogy azt emberfia meg nem kritizálhatja.
 
Aztán. Jászmagyarok. Még csak nem is hallottam róluk, de az els? jópont: az énekes uriember kiáll a színpadra egy akusztikus gitárral. Élvezhet?, nyugodt koncert, bár az ikszedik számnál már kicsit el kezdte bántani a fülemet, hogy a dalszövegek ikszedik szava mindig az, hogy „jász“ vagy hogy „magyar“ – de az is lehet, hogy ez csak nekem t?nt úgy pont akkor. ?ket követte a Szkítia, akik már tavaly is oszlopos fellép?i voltak a rendezvénynek. Nem tudom, hogy a magyarországiaknak mit ad ez a zenekar, biztosan sokat, de azt, amit mi ott akkor éreztünk, azt az érzést kívánom mindenkinek, aki valamire is tartja a hazáját. Gyönyör? és óriási hangok a zenekarban, abszolút összhang minden egyes mozdulatban, némely énekhangból a nyájas hazaszeretet, másokból a múltért való fájdalom sz?r?dött át, miközben lengteg a magyar zászlók, és mindenki tudta, hogy otthon van! A koncert I-jére a Nemzeti dal közös eléneklése tette fel a pontot, ezúton is köszönjük a Szkítiának mind a koncertet, mind pedig a lélekjelenlétet és az érzéseket!
 
Ezt követ?en részleteket láthattunk a Felvidéki Rockszínpad munkáiból, ami egy  pihen?re elég is volt a Kormorán el?tt, amire már csak becsületb?l is odapózoltunk, és bizony nem is bántuk meg. Csapkodtuk a csizmánk szárát, vagy épp üveges szemmel lestünk olyan számok hallatán, mint mondjuk a Honfoglalásból ismert Kell egy szó. ?rült jó volt a hangulat, hátrafordulva id?sebb bácsik-nénik ropták, úgyhogy ez tényleg mindenkinek szólt. Már kezdtük volna hiányolni, hogy épp itt nem hangzik el a magyar Himnusz, de bizony a koncert végét Kormoránék megspékelték ezzel. Köszönjük nekik!
 
Két ilyen érzelemmel teli koncert után aztán végképp nagyon együtt voltunk, eljött az ideje az agyunk szétcsapásának, jött is Zsoltika a maga Cool head Clanjával, akik segítettek nekünk ebben. Molics Zsolti többszöris kifejezte lelkesedését, amit?l aztán mi méginkább lelkesedtünk, úgyhogy miután mindenki ilyen rohadtul lelkes volt, elkezdtek lobogni - a hol kecsesebb, hol kevésbé az  -  férfitestek a Szeresd a testem bébi hallatán, elóbégattuk, hogy „egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis törpe“, meg hogy „mindig azt ütik, aki a kisebb, .azmeg, .azmeg!“. Úgyhogy ezen a koncerten megint mindenkinek kinyílt a csipája, nekem f?leg akkor, mikor megláttam, hogy a gityós srác dean gitáron tolja, na mondom ez kész!
 
Az All Devils zenekar nosztalgia bulija zárta elvileg az akciót, mondjuk az is másik dolog, hogy az ? koncertjük alatt mindenki már a büféket meg a sörsátrakat részesítette el?nyben, amit (gondolom nem kell hozzátenni) reggelig tartó mulatozás követett. Az utolsók között távozva szidtuk mindenkinek a kedves édesanyukáját, valahogy nem bírtunk hazakeveredni a közlekedés miatt, mindenesetre köszönjük a szervez?knek, meg mindenkinek, aki ott volt és jól érezte magát, jöv?re találkozunk!
 
 
 
holth
Fotó: Gáspár Kata


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez