Novarock 2008.03.13-15.

Murphy - 2008. július 03. csütörtök, 19:05    
Novarock 2008
Ugyan a tavalyi felhozatal számomra sokkal érdekesebbnek mutatkozott, azért idén sem csalódtam, hiszen fellép?k akadtak dögivel, hogy csak a headliner bandákat említsem: RATM, Motörhead, Judas Priest, Cavalera Conspiracy, Bad Religion vagy a Sex Pistols
Reklám:
DAY 0
 
Tavalyi és tavalyel?tti tapasztalatokra alapozva úgy döntöttünk, hogy még korábban kell jönni, ha rendes sátorhelyet akarunk magunknak szerezni. Így esett, hogy már a nulladik napon (este) nekivágunk. A kék-fehér áruházláncban történ? rapid bevásárlást követ?en (karton sör meg étek), alig háromnegyed óra alatt a határnál voltunk. Haverok ijesztgettek, hogy majd hatalmas kocsisorokra számítsunk az EB miatt - persze semmi ilyesmi nem volt, hehe.

A parkoló legnagyobb része még üresen tátongott, kocsi-mentesen; csak pár kósza busz ömlesztette ki magából a messzir?l jött népeket. Kocsitól kb. negyedórányi meger?ltet? séta, karszalag-beváltási procedúra után pedig egyb?l felvertük ingatlanunkat. Ekkor még pár méterrel szélesebben terült el az út, ergó kényelmesen járható - másnap viszont pofátlan módon körbesátraznak majd a sógorok, s emiatt frankón el is tévedtünk párszor…

Estefelé még egyszer, unalom?zésként visszabandukoltunk a kocsihoz. Szétnéztük, mi a stejsz a már zsúfolt parkolóban, a séta közben talált (kb. kéttáskányi) sörmennyiségt?l meg kezdtem kissé ittas üzemmódba kerülni.

Összefutottunk magyarokkal, aztán velük néztünk el a nulladik napon (zero day) szokásos rockdiszkóba, ahol aztán ittas fejjel a többiekt?l elkeveredtem. Hajnali négy-öt fele meg faszán bezártak, pontosabban ellehetetlenítették bárminem? kijutási kísérletemet az ominózus területr?l, s bárhogy igyekeztem, próbálkoztam a bizti boys-nál, nem engedtek vissza a kemping másik részén lév? hajlékomhoz. Osztrák sátraknál érdekl?dtem, hogyan, merre, meddig, de persze sörözés lett a vége. Bazimagas kerítések alatt bujdostam meg kommandóztam reggel hétig, mire tökrészegen végre megtaláltam a sátramat.

 
DAY 1
 
Kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve egészen este hatig durmoltam a sátorba, közben két AC/DC szer? bandát (Rose Tattoo, Airbourne) hallgattam, ahogyan azt egy félkómás ember állapota engedi, haha!

Legels? rendes koncertemre viszont nyolcig vártam. Jonathan Davis ezúttal az egyre inkább leamortizálódott „cirkusznak” nevezett, meglehet?sen agonizáló állapotú anyazenekara nélkül lépett fel. Bár utóbbi id?ben hallani olyan pletykákat, hogy Head visszatér(ne) - én azt mondom erre, minden lehetséges, haha.

Egyrészr?l fantasztikus volt hallani, ahogy Jonathan bátyó szólóban nyomja a The Queen Of The Damned (Kárhozottak királyn?je) filmzenei album dalait, hiszen ? állította össze a repertoárt. Mondhatni zenei szerkeszt?je volt a projektnek - írt hozzá egy sereg dalt, s konzekvensen el? is adta ?ket. Most tehát ? virított a színpadon, síppal, dobbal (nem nádi, de) heged?vel, b?g?vel, és a szintis ember is eléggé vehemensen tolta. Ebbe a meglehet?sen eklektikus filmzenei tónusba csusszant be egy-egy ismertebb Kukorica sláger is, mint pl. Got The Life vagy Falling Away From Me, melyet roppant fura volt az említett hangszerekre átdolgozva hallani, mindamellett jelent?sen emelték a produkció színvonalát.

És most jön a Másrészr?l, ugyanis végig azt érzem, hogy Jonathanunk már tényleg nem tud mit kezdeni magával, s a bomlófélben lév? KoRn helyett valamit csinálnia kell. Ezért, mintegy ment? ötlet gyanánt kreálta ezt a meglehet?sen régi, 2002-es évjáratú filmzenei albumot játszó brigádot, mely, elismerem, ügyes zenészeket tömörít, meg ritkaságnak sem utolsó, de inkább klubokba, kisebb közönségnek való muzsika, nem pedig fesztiválokra, amilyen ez is, ahol a fél?rült közönség hangos és minden tekintetben durva zenei produktumot kíván. Egy szó, mint száz: szép volt, jó volt, de ez nem nem ide való.

Ezután következett az, amiért tulajdonképpen erre a fesztiválra jöttem, a nagybet?s Ok, ha pontos akarok lenni: Cavalera Conspiracy. Max és Igor végre újra együtt, mint egy szép nagy család, akár a régi Sepu-s id?kben. S?t, ha megnézzük a CC egyenesen három bandát rejt magában: ének / gitár tekintetében Soulfly-mag, Igor kiváló és technikás dobja jóvoltából az el?bb említett Sepultura-féle thrash, és persze a Conspiracy, az új vonal, amely szerintem az egykoron legendás brazil banda modern kori, egyenes ági folytatása (lehetne). Röviden tehát: három az egyben.

Már jóval a koncert el?tt befészkeltük magunkat a legels? sorokba, hogy legel?r?l, közvetlen közelr?l szemlélhessük kedvenc zenekarunkat. Felhúzták a vörös zászlót, két, háttal egymásnak fordított fekete C-bet?vel, Max totemszer? mikrofonállványa is be lett készítve. Pár perc múlva besétált a brazil metálmester és három kollégája. Igor Cavalera lazán egy fehér, Miki egeres pólóban, jobbra az elmaradhatatlan baseball-sapkás gitárfenomén Marc Rizzo (aki mellesleg Max társa a Soulfly-ban is), bal oldalon pedig egy számomra ismeretlen torzonborz, haja-szakálla egybe basszeros ember.

Tippeltünk - naná, hogy a címadó Inflikted-del kezdtek, de még hogy! Harsogott, mint az állat, bár az is igaz, hogy Max gitárja szarakodott egy keveset az elején. Már a harmadikat hozták szegénynek, de még mindig nem klappolt valami. Ett?l eltekintve viszont minden prímán és precízen folyt a továbbiakban: Igor agytrancsírozóan tolta a vadabbnál-vadabb dobosokat, Mr. Rizzo valami iszonyat lendülettel és profizmussal tépte a gitárját, és szólói is ott voltak a szeren, bár aki ismeri az utóbbi Soulfly lemezeken nyújtott teljesítményeit, annak ez nem okoz h?-de-nagy meglepetést. És persze a basszeros tag is kiválóan reszelt; fekete haja szakállával vegyülve egész fejét egy mer? sz?rtengerré változtatva, haha!

Sorra büntették a népet: Santuary, Bloodrawl, Black Ark, Doom Of All Fires, Ultra-Violent, Hearts Of Darkness, legvégén (ahogy az albumon is) pedig zárásként Must Kill, szóval majd az összes Inflikted-es számot lejátszották, talán egy kivételével. Akadt egy baki is: Max bekiabálta, hogy Hex, erre elkezdték a Nevertrust-ot, haha!

Még az elején számolgattuk, vajon hány ?srégi Sepultura nótát nyomnak, mert ugye Igor jelenlétével még er?sebb indok mutatkozott rá. Számításaink beváltak. Kezdetben vala a Territory, majd a régi id?kb?l Arise/Dead Embrionic Cells egybegyúrva, mint szokott, Inner Self, és persze az ultradurva pulzáló Troops Of Doom! (Én mondjuk személy szerint a Beneath The Remains/Escape The Void párost azért hiányoltam.) Értetlenül álltam, hogy ilyen messze földön híres klasszikusokat alig-alig énekeltek, pedig voltak itt jóval id?sebbek is. Kuriózumként m?sorukba csempészték Max káoszbeli id?kben fogant, kérészélet? indusztriál projektjének, a Nailbomb-nak egyik sláger-nótáját, a Waste away-t; az élvezeti faktor valami leírhatatlan volt! Szinte már kötelez? koncertkellékekként mindannyiunk füle számára kedves „Chaos AD” vagyis a Refuse / Resist, alatta kollektív gyilkolászás, vérre men? metálos hentelés, bepörgés, majd elszabadult a pogó, aztán Attitude, persze berimbao-val, a szupergyors punk-?rület, a Policia, végére pedig természetesen a Roots Blood Roots himnuszát követelte a nép, hogy aztán elégedetten távozhasson korrekt, egy ízig-vérig Sepultura koncertr?l.

Vége volt a Cavalera-nak, és nekünk is. Maximális respekt a brazil thrash bratyóknak, hiszen egy olyan fantasztikus szuperthrash koncertet sikerült nyújtani, azokból a felejthetetlen, örökbecs? opuszokból, ami egy vérSepultura-fannak (mint pl. én) egy aranybánya. Nem is tudom, mikor hallottam ilyent utoljára, soha?! Kb. még Soulfly-on se, pedig ott sem nyomták rosszul a témát.

Tehát ott tartottam, hogy kikészülve hevertünk a földön, még mindig az események hatása alatt. Fáradtak voltunk, mint a dög, meg szomjasak persze (bár azok mindig, haha). Ha már itt vagyunk jelszóval, megvártuk a szigetország els? számú punkbandáját, a Sex Pistols-t. 1975-ben kezdték, amikor is csak pár évig voltak aktívak, majd 1996 környékén újra összeálltak, 2002-ben szintén, és ahogy látjuk napjainkban is próbálkoznak. Némiképpen viccesnek érzem ezt egy olyan bandától, akinek (amellett, hogy elismerem: egy legenda, egy ikon, egy korszakalkotó tényez?, amit nem lehet kikerülni) van összesen egy egész stúdióalbuma, 20-25 száma, de legalább tíz egyéb más (szerintem tökfelesleges) kiadványa, rajta ezek a dalok mindenféle változatban, vegyesen, nem tudott (vagy meg sem próbált) legalább még egy lemezt felmutatni, hogy legyen már valami a házuk táján, ne csak a régmúlt dics?ségéb?l éljenek…

És most vissza a piros színpadra. Ahogy a kivetít?r?l látni lehetett (nem jutottunk el?re, ugyanis annyian voltak), Johnny Rotten semmit nem változott. Ordenáré falusias vokálja maradt a régi, tájszólása még most is verhetetlen! Valami ízetlen, zsáknak ható „polgárpukkasztó” göncöt viselt, bár ez utóbbi ebben a szupertoleráns világban nem hiszem, hogy sokakat megbotránkozna vele, f?leg nem itt a koncerten rajongói körben – na mind1. Zenésztársakon is b?ven látszott a kor: kopaszodó, pocakos, nehezen mozgó alakok, viszont annál lelkesebben, és odaadóbban zenéltek. Rosszmájúan csak annyit jegyeznék meg: ez a nyugdíjas polgárpukkasztó, lázadó punkság nem kötött le túlságosan, ahogy a többieket sem, úgyhogy fél óra után kiléptünk az aréna kapuján, de még egy jó ideig simán halottuk a távolból ?ket.

Sátrunknál némi élelmet meg lefekvést el?segít? gyógy-sört vettünk magunkhoz (bár most nem akartam rommá inni magam, mint el?z? nap), de még simán végighallgattuk, ami a Die Arzte fellépéséb?l maradt. Lendületes, dallamos, kell?en emészthet? germán punk-rock, tele hülyeséggel; olyan ez a németeknek, mint nekünk mondjuk a Tankcsapda, szóval a fél ország imádja. Nekem tetszett, pár számot még ismertem is, régebbr?l.

 
DAY 2
 
Koradélután életment? fürdés extra környezetben (meleg víz meg, függönyös fülkék), majd kaja. 3-4 euróért egész sok mindent lehetett kapni, és pozitívum, hogy a sör sem változott tavaly óta. Cigib?l viszont csak undorító Teveszar jutott. Aztán végigjártuk a fesztivált, pontosabban az eddig még feltérképezetlen hátsó részt. Orbitális fotózás kezd?dött, mikor leghátul, egy helyütt megbontva a kerítést, szalmabálákra leltünk, ahonnét beláttuk majdnem az egész fesztivál területét. Fenséges látvány.

(Ami még érdekesség pl. hogy míg tavaly tíz-tizenöt méterenként találtunk egy vécéblokkot, addig most mérföldeket kellett gyalogolni egy klotyós szigetért, amit körben kerítés védett, ráadásul biztonsági emberek ?riztek. Gondolom, nem attól féltek, hogy szart akarnak lopni az emberek, hanem csak a tavaly budirongálásokat, feldöntések próbálták megel?zni. Amúgy ez sikerült is az utolsó napig.)

Utunk során egy sor, szokásos fesztiválarcba botlottunk, persze vicces kedv? honfitársak is akadtak jócskán. Voltak a tradicionális táblával pénzt kér? (vagy egyéb instrukciókra, f?leg csajokat rávev?) brigádok, csomó helyütt limbóztatták az arra haladókat, meg persze idén is hódított a beerbong vagy írjam inkább külön?! Lényeg, hogy fent a tölcsérbe belekerül valamilyen ital, aztán egy vaskos csövön keresztül mindezt a szádba ömlik – fontos, hogy nyeld gyorsan! Kipróbáltam én is: fél liter fosmeleg whiskey-kólát sikerült seperc alatt leküldenem a torkomon, hajrá! Járkáltunk, fotózgattunk egy darabig még erre-arra, különféle társaságokkal találkoztunk, tanítottuk ?ket magyarul meg ilyenek. Ja, és közben mer? véletlenségb?l Mattyy kollégával is összefutottam, üdw. neki.

Sonic Syndicate és Opeth fáradság okán számunkra kimaradt – bár a nemrégiben hazánkban járt, kiváló német punk-rock Beasteaks-et sokkal inkább sajnálom, mint el?z?eket együttvéve, hiszen ez legalább be lett tervezve.

Bad Religion-ék este viszont hatalmas m?sort produkáltak, kárpótoltak a délután meg nem nézett együttesekért. Annyit mondok csak, hogy felejthetetlen érzés, mikor ott állsz a véget nem ér? tömeg közepén a piros színpadnál, és egyszerre skandálod a mindenfel?l érkezett népekkel a banda dalait, legyen az a mindenki által ismert Punk Rock Song, a Stranger Than Fiction vagy éppen a szintén zseniális American Jesus. Amúgy számaik mindenfel?l érkeztek, régi (kétgitáros) korszaktól elkezdve a legújabb, New Maps Of Hell-ig bezárólag másfél órán keresztül egy csomó szenzációs energiabomba! Felpörget, lázaszt, gátakat rombol, meg minden, ami ilyenkor kell. Respekt Religion, én csak azt mondom, pedig ?k sem mai csirkék!

Pihenés rám fért ennyi pörgés meg zendülés után, sörrel egyetemben. In Flames kb. felére értem csak vissza, amit nem is bánok. Tavaly is volt velük dolgom, akkor becsületesen végignéztem elejét?l a végéig, habár nem jön be a zenéjük. Most elég volt ennyi bel?lük, haha.

Szerintem nem csak én voltam úgy azzal a koncepcióval, hogy azért jöjjek Flames-re, hogy legyen jó helyem Motörhead-re, haha. Átszerelés, várakozás, majd Lemmy és éltes, bár a rock ’n roll konzerváló hatása miatt mégiscsak fiatalos hévvel játszó társai foglalták el a színpadot. Sex, drog, rock ’n roll – nekik mindb?l kijutott, de most mégiscsak itt vannak, és jól elhúzzák a nótánkat! Végig a dögös rocker-atmoszféra a leveg?ben, a közönség ?rjöngött, meg léggitározott, ahogy a keze bírta, az öreg Bibircsókos egyedien rekedtes hangjával pedig csurig töltötte a placcot. 100% pure rock ’n roll, man! Egész csomó nóta lehetett az újabb lemezekr?l, ugyanis sokhoz konyítottam, a végére pedig mi is más, mint Ace Of Spades következett…

Alighogy visszajutottunk sátrunkhoz elkezdett esni az es?, de mint az állat; mák, hogy nem áztunk be, bár a hajlékunk elüls? részén így is kibaszott tócsák keletkeztek, haha…

 
DAY 3
 
Utolsó napon viszonylag hamar (ez tíz, tizenegy órát jelent) sikerült feltápászkodnunk, letusoltunk, kajáltunk, de Skindred el?tt volt még egy csomó id?nk. Például inni, hogy mást ne mondjak, meg szétnézni a bazársoron: ruhaboltok tömkelege, tattoo & piercing, cip?bolt, bungee satöbbi. Osztrákoknak bezzeg van pénzük minden szir-szarra…

És j? a Skindred! A hangulatot, amit a banda három óra magasságában megidézett, talán csak a szintén koradélután átélt tavalyi, fergeteges DevilDriver-hez tudnám hasonlítani, annyira odab*szott, de komolyan! És hogy mi is ez? Képzeljetek el egy nu-metálos riffekkel támogatott amúgy is böszme alapot, rá egy táncolható dallamos reggie-t, mindez hébe-hóba nyakon öntve elektronikával, úgy hogy mindez két hallás után már tudjuk énekelni, annyira az ember agyába ivódik – ez a Skindred. Négyf?s walesi reggie-metál brancsunk akkora energiát szabadított fel a népekb?l, hogy talán még a másik színpad környékén is érezni lehetett, de a kempingben biztos! Képtelenség volt magunkat nem rázni, denszelni, vagy spontán ugrabugrálni, egyszer?en nem akarózott a végtagjainkat egy helybe tartani; akinek mégis sikerült ez, annak üzenem, hogy egy baromi nagy marha! Amúgy mindkét album (Babylon és Roots Rock Riot) képviseltette magát, vegyesen a legnagyobb nótákkal: Nobody, Set It Off, Babylon, Pressure, valamint Trouble, Rat Race, Roots Rock Riot, Killing Me, ennyi jutott hirtelen eszembe. Ha otthon hallod ?ket, átjár valami különös energia, s beindulsz t?le, de itt él?ben valósággal elszabadult a pokol – pogo, mosh, egy kisebbfajta circle pit is beindult a vége felé, majd középen egy wall of death-ben csaptunk le egymásra, kisebb-nagyobb amortizálódásoknak adva esélyt. D?lt róluk az izzadság, t?zött a nap, de Benji és bandája nem tartott pihen?t: s?t, csak fokozta az eddig is csúcson lév? hangulatot, aminek végeztével szomorúan konstatáltuk, hogy mennyire kevés volt a jóból, milyen rohadt hamar elszállt ez a hatvan-hatvanöt perc.

Kitombolt porhüvelyem pihenésre és egy kevés (na jó: sok) alkoholra vágyott, tehát irány a sátor, legalább odabent nem t?z annyira a nap. Sörözés mellett klappul megbeszéltük szomszédainkkal, hogy ez a fesztiválozás már nem nekünk, öreg csontoknak való; folyton csak ez a hangos zene, a piálás meg a kikészülés. Inkább alvás kéne. Hazamegyünk, aztán els? utunk a fesztivál-elvonóba vezet majd, ahol fokozatos, egyre kisebb és kisebb adagokkal szoktatnak le minket eme káros szenvedélyr?l, haha.

Nem volt rossz az Anti Flag, és a Rise Aganist – bár csak nyomokban jutott el a fülemig, ugyanis újonnan toborzott osztrák spanjaimmal voltam elfoglalva. Abban ?k is egyetértettek, hogy sört kell inni, legyen az magyar vagy osztrák.

Disturbed-re igyekezvén a hosszú sorban nem tudom hogyan, de rögvest kiszúrtam a tömegb?l Bogyóékat (RastaFest); pár baráti fénykép, kollektív sörkeresés meg baromkodás magyar módra, aztán bementem a koncira, nehogy már pont róluk maradjak le.

A következ? majd’ másfél órában a nyugalom megzavarására alkalmas (képi és) hanganyagokat mutattak be. Chichago-i bandánk eleinte a nu-metál hullámban igyekezett célt érni, aztán ahogy telt-múlt az id?, kikristályosodott, hogy egyre kevesebb közük van a sablonos nu-témákhoz, egyre inkább saját útjukat járják, a metal, a hard rock és egyéb körökben. El?z? anyagaik (The Sickness, Believe) szerencsére általam is nagyon jól ismertek, rajongok értük, az újak pedig kellemes meglepetésként értek. Amúgy mostanában, a nyár elején jelent meg az Indestructiable, amire, a koncerten hallottak alapján gyorsan le fogok csapni. Régebbi gyöngyszemeikre agyamat elvesztve tomboltam, másokkal egyetemben, többek között: Voices, The Game, Stupify, Remember, Prayer, Believe, Liberate, Ten Thousand Fists stb. Kapafogú-piercinges énekesük, bizonyos David Draiman torka albumaikon is hasít rendesen, de így él?ben valami hátborzongatóan szól, brrr! Legvégére pedig mi maradhatott volna, mint óh wá-ááá Down With Sickness – ezek a srácok aztán tényleg megzavartak minket!

Bullett For My Valentine-t 2006-ban már csekkoltam, de nem ragadtak magukkal, úgyhogy kihagyva. Míg hetero élettársaim, vagyis hát sátoros kollégáim a másik színpadon Judas Priest-re készültek javában, hogy majd sikongatva éltessék Mr. Halforddal a heavy-metál és b?rgatya gyönyör?ségeit, hatalmas villázások közepette, mindezt a most kijött Nostradamus kétlemezes metáloperával megfejelve, addig én nem.

Helyette inkább American Bad Ass felkiáltással Kid Rock – és végre elmondhattam magamról, hogy már a kék színpadnál is jártam! Kovbojkalapos fenegyerekünk tökös crossover zenét nyújtott; rap rock, ha úgy tetszik, de az egyéb megnevezések közül is válogathatunk: southern, hard rock, alternatív, country, mindez er?teljes hiphop beütéssel, szóval mindenképpen érdemes volt eljönni rá. Egy jót csemegéztünk, hiszen svédasztalán a fenti összetev?k mind-mind megtalálhatóak voltak. Rebel-zászló a háttérben, végig szenzációs hangulatban folyt a m?sora, és amikor szólt a Sweet home Alabama, az valami frenetikusnak hatott!

Incubus-on nagyrészt nem csináltam semmit, mert nem az én m?fajom (vagy nem emlékszem), viszont arra jó, hogy a végén Rage-re be tudjak állni jó el?re, hiszen már ekkor életre-halálra men? harc folyt a helyekért... 

Fekete alapon egy bazinagy vörös csillag jelezte, hogy most következik minden id?k egyik legnagyobb, balhékban sem sz?kölköd? balos bandája a Rage Aganist The Machine. Los angeles-i nu-metál / rap-metál formációra iszonyú tömeg várt, ordibálták, amit ilyenkor szoktak, vagyis hogy „kibaszott tócsa”! Tom Morello és a többiek Audioslave-s próbálkozása sem maradt eredménytelen, ámbár mégiscsak RATM az igazi arcuk! Hatalmas népünnepély jelezte, mikor színpadra léptek, s elkezd?dött a show. Zack de la Rocha ordított, ahogy a torkán kifért, reppelt, énekelt, csinált az mindent, haha! Kiváló zenészek, kiváló hangzás, ez f?leg legelöl volt tapasztalható, ahonnét aztán kés?bb ki kellett mennem, mert nem bírtam. Az embertömeg minden képzeletet felülmúló reakciója egyszerre volt csodálatos, mint rajongási forma, és némiképpen szenvedés, kb. mint mikor egymást a satuba fogjuk és csak szorítjuk, szorítjuk…  Játszották a legnagyobbakat: Bulls On Parade, Sleep Now In A Fire, People of the Sun, Bombtrack, Bullett In The Head, Know Your Enemy vagy kedvencem a Guerrilla Radio. És persze es? nélkül is volt Kibaszott Tócsa…

Hullafáradtan tértünk sátrunkhoz, majd reggel hétkor egy rapid pakolást követ?en nyolcra már Gy?rben is voltunk, hogy hazai környezetben pihenjük ki az ez évi fesztivál fáradalmait, sebesüléseit, ez utóbbit például én…

 
Murphy
(képek itt - szerk.)


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez