Queensryche 2008. július 1. - Abszolút profizmus

2008. július 19. szombat, 19:51    
viharock.hu
És eljött a nagy nap: 2008. július 1. Ez nem csak egy új hónap kezdetét jelentette, hanem egy teljesen más id?számítást is sokunk számára, hiszen a budapesti Queensryche (QR) koncert jelent?s részét kitev? Operation: Mindcrime I-es lemez 1988-as keltezés?.
Reklám:
Tehát visszarepültünk az id?ben röpke 20 évet, azonban itt szó se volt nosztalgia buliról. Vérprofi, szinte hibátlan el?adást nyújtottak a seattle-i srácok, aminek hatására több napig nem voltam képes magamhoz térni.

A banda eddig két alkalommal járt Magyarországon: 1991-ben a Monsters Of Rock fesztiválon Budapesten, a Népstadionban a Mötley Crüe, Metallica és Ac/Dc társaságában, és 2004-ben a Pet?fi Csarnokban a Summer Rocks keretében. Sajnos az els?re nem voltam hivatalos, tekintve hogy még csak 14 éves is éppenhogy elmúltam, a másodikon már az els? sorok között lengettem azóta megn?tt r?zsém. Akkor egy hatásos, ám rövid koncertet toltak, most viszont saját turnén mutatták be mit is tudnak. És hogy mit tudtak? Azt nehéz szavakba önteni.

Úgy gondoltam, hogy jó lesz ha id?ben odaérek, hiszen el?zetesen már lehetett tudni, hogy egy 3 órás bulit kapunk t?lük 15 szinésszel, 4 kamionnyi színpadi cuccal. Ebb?l nem akartam kimaradni.

Igyekezetem túlzottra sikeredett, hiszen az eredetileg 19h-ra meghírdetett kezdés el?bb 21h-ra, majd 21h30-ra módosult, aztán el is kezd?dött 22h után valamivel. Ez a nem aprócska baki, nem a koncertszervez? hibája volt, hanem valami nem stimmelt a román határon. Ennek annyi el?nye volt számomra, hogy láthattam ahogy a turné busz begördül a Pecsa parkolójába és az 5 zenész látszólag eléggé megviselve, fáradtan bebattyog az általam ma estére szent hellyé váló épületbe.

A színpadon aztán nyoma se volt semmiféle fáradtságnak. A QR híres arról, hogy mindig megpróbálja a maximumot nyújtani úgy a lemezeken, mint a színpadon. Sajnos az útóbbi anyagai nekem nem jöttek be. Azt elismerem hogy akkor is profi lemezeket csináltak, csak éppen a stílus módosult: progresszív heavy metal – hard rock-ból átnyargaltak alternatívabb irányba. A filmszakadás nálam az 1994-es Promised Land után következett be.

Tehát ott álltam és a kb. félházig telt Pecsa közönséggel egyetért? bólogatással néztük mi is történik a deszkákon.

Az els? felvonásban a teljes Operation: Mindcrime I.-es elhangzott. Ez egy koncept lemez, amelynek mondanivalója azóta se változott, s?t ma még inkább érvényes. Négy téma körül forog maga a történet: szex, vallás, manipuláció és politika. A metál szakma a 80-as évek legjobb heavy metál lemezének nevezte ezt ki.

Maga az el?adás minden képzeletemet felülmúlta. Az énekes, Geoff Tate volt a történet f?szerepl?je. Egy percig meg nem állt a színpadon. Túl azon, hogy stúdió min?ségben énekelte el azt, ami aznapra rendeltetett, minden dalban más öltözékben jött-ment, gesztikulált, grimaszolt. A pár éve Kelly Gray helyére bekerül? Mike Stone és az eredeti tagok: Michael Wilton gitáros, Eddie Jackson basszeros és Scott Rockenfield dobos pazar min?ségben, hiba nélkül szaggatták az agyakat. Azért az nem semmi, hogy a QR 27 éves történetében mindösszesen 2 tagcsere volt: 1998-ban Chris DeGarmo-t váltotta Kelly Gray, majd 2003-ban jött Mike Stone.

Minden dal után hatalmas óváció tört ki, ami nem csoda, hiszen akik ott voltak, több éve vártak arra, hogy ezt így láthassák, hallhassák. Csak úgy repült az id?, és valamivel több mint egy óra játékid? után az Eyes of a Stranger befejez? akkordjait követ?en a banda levonult pihen?re.

Jó 20 perces szünet után jött a 2006-os Operation Mindcrime II. Ez egyenes folytatása az els? résznek, kicsit aktualizálva.

Mint írtam, nekem ez nem jött be annyira, és a közönségen végignézve, nem voltam egyedül.

Sokat segített viszont az, hogy itt még teátrálisabb volt az el?adás, és a kivetít?t is jobban kihasználták. Ezen azt láttuk, ahogy az emberek élik az életüket ebben a felgyorsult világban, és nagyon sokaknak gond az ebbe való beilleszkedés. Csak szenvedünk, küzdünk, miközben mindenhonnan manipulálnak minket. Itt egyb?l beugrott a Maiden-nek a Be Quick Or Be Dead klippje, amin hasonlóakat látni.

A dalok alterosabb beütésüek, bár alapvet?en metál a szisztéma itt is.

A két eposz után, rövid szünetet követ?en jött a ráadás: el?ször a Jet City Woman, majd az Empire, végül a Silent Lucidity. Mindhárom dal az 1990-es Emipre lemezen szerepel, amin keresztül megismertem a bandát.

Láthatóan egy felszabadult csapat jött ki, feltenni a koronát az estére. Ami a Mindcrime-ok alatt a szinházias el?adás miatt nem volt lehetséges, az most itt lehet?vé vált: sokkal er?sebb lett a közönséggel való kontaktus. Geoff végigmosolyogva, csodálatosan énekelte el a dalokat. Ez a pali óriási hatással volt egy csomó énekesre. Most meggy?z?dhettünk róla, hogy nem véletlenül.

Ha reggelig tartott volna a buli, akkor se lett volna elég. Mindenkinek, aki még nem hallotta, javaslom az Operation Mindcrime I-est végighallgatni tövir?l-hegyire. Alapvet?.


Rockmaster
(képek a koncertr?l itt!)



    Megosztás:
Címkék: Queensryche
Szólj hozzá a cikkhez