Junkies hírek
Hamarosan új Junkies lemez jelenik meg, melynek munkacíme Degeneráció, de ez természetesen változhat, hiszen a csapat még csak a nótaírás fázisában van. A zenekar a nyár folyamán rengeteget koncertezett, s emiatt kevés idejük volt arra, hogy próbáljanak, most pedig Rikire kell várni egy picit, mert külföldre utazott.
Reklám:
Jöv? hétt?l már elkezd?dik az intenzív próbák id?szaka, s véglegessé válik annak a 13-14 nótának a listája is, ami a rengeteg ötletb?l felkerül a lemezre és a Hammer Records gondozásában jelenik majd meg, várhatóan év vége felé.
A már kész dalok közül kett?höz a nyár folyamán klipet is forgatott a csapat. Az els? klipnóta a Csatornapatkány, a második pedig a Rock and Rollból ötös címet viseli. Ez utóbbi különlegessége, hogy a Magyar MTv felkérésére íródott, egy azonos cím?, októberben induló m?sorhoz és már most látható a csatornán.
A lemezfelvétel Szekeres Andris stúdiójában, a Fantomas-ban zajlik majd és ha minden a tervek szerint halad, akkor idén meg is fog jelenni a lemez. Ami kicsit gátolhatja mindezt, az a RamonesMania novemberi, háromhetes német turnéja, melyben Attila és Riki is érdekeltek.
13 hónap „lábadozás” után végre valahára újra a sorainkban üdvözölhetjük Schvéger „Fenegyerek” Zoltánt. A több mint egy éves kihagyás után, szinte újra kellett tanulnia a dalokat. A héten, kezd?d? próbákon a nagy eseményre való készül?dés mellett azért sikerült néhány új Junkies szerzeményt is összehozni a srácoknak.
JUNKIES koncert (Fenegyerek visszatér? buli)
2008.október 04. szombat
Budapest, Wigwam Rock Club
http://www.junkies.hu/
http://www.youtube.com/watch?v=2QQjZYxcsX4

Friss zenei hírek
05.13. |
05.12. |
05.11. |
05.10. |
05.01. |
Legolvasottabb Zenekarok hírei
Hasonló cikkek
- Junkies: megjelent a Negyedszázad kockázat és mellékhatás album
- Junkies és Aurora egy színpadon - közös bulit tartanak a jubileumi évet ünneplő zenekarok
- Kiderült a titok: egy rejtett dal is szerepel a Junkies jubiláló albumán
- Az új Aurora lemez a MAHASZ lista élbolyában, február 4-én lemezbemutató koncert
- Az Ørdøggel indul országos turnéra a Junkies
Cimkefelh?
Angertea, Bridge, Budapest, Death metal, Ezüst-Patak, FEZEN, Flamedrop, Hardcore, Hegyalja Fesztivál, ingyen letölthet?, ingyenes, jótékony cél, Kalapács, magyar, Metallica, Mobilmánia, Moby Dick, Nadir, Power metal, Punk, Rockmaraton, rockzenekar, Rubicon, Stoner rock, szavazás, tetoválás, új dobos, új felállás, Veréb fesztivál, Watch My Dying