Spontán hepajok vol.1 - Révkomárom, Cyparis, 2008.10.10.

Tehát ez az iszonyúan ostoba péntek is a békés önmegtartóztatás jegyében telt (nem, nem vagyok krisnás), amíg meg nem csörrent a telefon. Szevasz, programcsere van a Cyparisban, ma este Pantera r.b. Kocsiba be, majd buszra fel, buszról le, sprintelés hazafele, majd rohanás kifele. Olyan luxust nem engedhetek meg még én sem magamnak, hogy kihagyjak egy Pantera ródeót. Szemre lehet hányni, hogy hogy a rákba lehet egy koncertet minden egyes megismételt alkalommal ugyanúgy élvezni, mint legel?ször, f?leg, hogy csak egy tribute-r?l van szó. Akinek valamit is jelent a Pantera fogalma és hatása az egész metal szcénára, annak nem kell elmagyaráznom a kérdésre a választ. A többiek meg igazából nem érdekelnek. Szóval a Pantera r.b.-t nem lehet megunni, fel?lem lejátszhatnák egy este folyamán háromszor is az egész repertoárt, akkor sem tudnám  azt mondani, hogy na, faszikáim, mosmá´azé´ húzzatok el a búsba.
  
Nagy meglepetésemre még egy el?zenekart is kaptunk ajándékba, tudjátok, bónusz meg minden, örüljön a parasztja. Enraged. Ezidáig nemigazán mondott semmit ez a név, már az amat?r státuszkörb?l. Gondolom ez lehetett az els? koncertje a zenekarnak ebben a felállásban, vagy legalábbis biztosan még nagyon az elején vannak a történetnek. Mondjuk a srácok részér?l nem volt gond a magabiztossággal, viszont az énekes leányzónak elég bizonytalan volt a fellépése, mintha nem találta volna a helyét a színpadon, lehet ez a tapasztalatlanság általi esetlenség, amennyiben err?l van szó, sok sikert kívánunk neki az építkezéshez. Az éneket tekintve, az alap hangfekvése bejöv?s volt, végre nem egy ilyen vinnyogós, magas cés sztárpalánta, viszont az meg egy másik dolog, hogy bizony a hangok azok csúszkáltak jobbra balra – amikor a vokalista/gityós Scifi hozzáhörgött a témákhoz, akkor ez egyáltalán nem volt zavaró vagy felt?n?, de egyébként ezen jó lenne állítani. Másrészt nagyon jól kiegészíti egymást ezen két ember hangja, szóval amikor csak tisztán csajos rész volt, vagy csak tisztán srácos-hörg?s szám, volt valami hiányérzetem. Nem árt egy szép összhangot teremteni majd ezekb?l az adottságokból. És végre egy hallható b?g?!
  
Egy hosszas átpakolást és pult-támasztást követ?en végre lehetett alomkodni Pantera tribute-re. Az arcunkba forduló vokalista mikrofon és a félreértett koncertdátumból adódó kevés ember kábé olyan hangulatot szült (nekem legalábbis), mintha valami próbán lettünk volna épp, vagy nem is tudom, felszabadultak meg elszabadultak az indulatok. Arra is van némi esély, hogy a dolgok nem úgy szólaltak meg, ahogy illett volna – ez csak egy elmélet, bevallom, az a minimális kis hallásom is, ami van, na addigra az is elszállt. A lényeg az, hogy egy Pantera emlékzenekart nem lehet megkritizálni, mert annak a ténye, hogy épp erre a zenére akar a fejed kiszakadni a helyér?l és lekaszálni mindekinek az agyát (tudjátok, mint a Xénának a frizbije vagy mi), már nem enged levonni az élvezhet?ségb?l. Ja és elég érdekes épp egy emlékzenekarban játszó emberke szájából azt hallani, hogy  ? bizony utálja az emlékzenekarokat. Na igen, a hozzáállás megvan, fuck you, we are from Texas!
 

Képek itt!

holth