1Kill Embrace: Kainism

Gondolom elmondták már ötvenszer, hogy 1KE = egykori Killng Art nyúlvány, nem kívánok most belefolyni efféle körítésekbe meg olyanokba sem, hogy most akkor melyik nóta melyiknek az áteszkábált változata, ha már tényleg új id?számítás van meg ilyemsi, akkor vegyük a cuccot tiszta lappal – azért akinek mégis erre fájna a foga, csekkolja a zenekar honlapját, ami márcsak az igényessége miatt is megér egy „misét“(www.onekillembrace.extra.hu).
 
Szóval egy ugrással térjünk ki arra, hogy manapság mindenki hobbiszinten ?zi a csapnivalónál csapnivalóbb intro-outro üzemmódot, „mer´ az olyan men?, meg attól mi már profik vagyunk ám“, most meg tessék, kapunk egy öklöst, nyomsz egy kis háromszöget és egyb?l leüvöltik a fejed konstrukcióját. Nagyjából. Végülis minek teketóriázni, nem? És ez még csak egy dolog a sok meglep? megoldás közül.
 
Kezdve olyan dolgokkal, hogy a hangzás tökös, nem kell homlokotcsapkodni (bár én valószín?leg valami szar ketyerén hallgathatom az anyagot, mert a b?g? semmit nem mondd – abból kérnék még); meg hogy régen tartottam a kezemben olyan CD-t, aminek ilyen hangulatos és igényes borítója van. Ez többek között azért is van így, mert idejét sem tudom, mikor tartottam egyáltalán a kezemben eredeti CD-t (dögöljön meg a modern technika!). Ez a boritó-meló hangulatában mintha azt éreztetné velem, hogy olyasvalakinek a keze van a dologban, akinek volt köze az Empyemás demo borítóhoz is. Vagy nem. Akkor meg én kérek elnézést. Mindenestre szép.
 
A zene meg....én komolyan nem gondoltam volna, hogy ez ennyire megfog majd. De tényleg. Ha már a koncerten nem mászott a fülembe, meg az els? hallgatás után sem, hát mondom kész, most akkor mi van. Aztán amire megtaláltam benne az összhangot, kigyulladt a fejemben a kis villanykörte. Eleve kezdjük azzal, hogy elvileg nem konceptalbum, de az érzések, amik átjönnek bel?le elég éles körvonalú képet adnak arról, hogy mi a stájsz gondolatvilágilag és úgy egyáltalán. Tipikus Kovács István-féle szövegek ezek, jellegzetesek, és ami még üt?sebbé teszi ?ket számomra az az a fajta ritmizálás, amit itt hallhatunk. Ha már Kokonál tartunk: enyhénszólva tapasztgattam a füleim mindenhova az énektémák miatt. Koncerten azért ennyire nem jön át, hogy milyen doglok vannak itt, de néha tényleg annyira meghökkent?en vált, hogy ha nem tudnám, hogy ? énekel, valószín?leg nem is nagyon hinném el. Ez egy nagy plusz, az általa írt szövegek megspékelve egy olyan szinten változatos énekkel, hogy egy valódi érzelmi-katalizátort kreál, ez igen, ezt nevezik azt hiszem hitelességnek.
 
Egyéb meghökkent? dolgok listájára kerül az is, hogy néha olyan zenekarokra asszociálok róluk (északi hangulatok ide vagy oda), hogy inkább be sem vallom. Baromi jók a gitártémák, engem megvettek velük – bár ez már megtörtént akkor, amikor megláttam, hogy a Lélekkép c. szám Dimebag-nek szól. Ezt mindenki nevében köszönöm! Továbbá: pár helyen azért elviselnék valami vokálozást a többiek részér?l vagy nem is tudom, meg az Ébredek c. elején számomra kicsit sok a dob hangzása, aztán valahogy szépen beleolvad a környezetbe, de néha megintcsak kiütközik. A refrén viszont óriási, „slágergyanús“.  Az Atheism számomra egy hatalmas szerzemény, ahogy össze van rakva a szám, ahogy egybefolynak a mondatok, kiüt. A másik domináns nóta a Lélekkép, szépen keretbe zárják az egész lemezt. Az meg, ahogy a Hold riffjei alatt zakatol a dob, meg hogy a Holtponton túl-ban kisértetiesen Sepu-s a dob téma egy része, állati! Amit még kiemelnék, az, hogy szólókban, jól kiforrott riffekben és mindent elsöpr? refrénekben b?velked? lemez a Kainism, de ha mondjuk csak háromszor hallgatod meg, nagy valószín?séggel össze fog folyni az egész és minden egyformának fog t?nni, ezért tessék szépen átszokni a jól átrágó, figyelmes lemezhallgatásra!
 
Most már simán el tudom képzelni, hogy az énekes csóka szájából nem Empyema-s dolgokat hallok, és el is hiszem mindannyiuknak, amit mondani szeretnének ezzel az egész merénylettel. Engem meggy?ztek!
 
holth