Slipknot - All Hope Is Gone

Murphy - 2008. november 02. vasárnap, 17:28    
Minden remény oda
Slipknot – All Hope Is Gone
Maszkos metálos kollégák negyedik albumában egyszerre találhatjuk meg a múltra utaló jeleket és a jelen hangulatát, de mégis túl sok minden keveredik egymással, s ezért van az, hogy részben élvezhetetlenné válik az anyag.
Reklám:
Közhelyként hangzik, de az Álarcos Kilencek minden albuma egy külön világ(kép). Mate.Feed.Kill.Repeat (1996) ugyan még csak egy koszos kis iowai fészerben el?követett, egyértelm?en garázshangulatú, ámde indusztriális gyökereiket meghatározó, felettébb extrém metálmasszához hasonlított. Self-Titled korongjuk ?szinteségben és spontán brutalitásban vitte a pálmát, míg az Iowa inkább a kim?velt death-szcénabeli dolgokra és a kezd?d? népszer?sége b?vítésére helyezte a hangsúlyt. Vol. 3-juk telis-tele fantasztikus szólókkal, technikás részekkel, és az üt?sök mesteri koncepciójával, nem utolsósorban Corey elegáns énekhangjával vitte a prímet. Nekem konkrétan az egyes és hármas számú Slipknot albumok jönnek be leginkább, bár a kettessel sincsen semmi különösebb gond. De én akkor is a páratlan lemezekre voksolok, ez viszont a négyes. Páros. Számomra csalódás.

Mindez kezd?dik egy baromi brutális, majd kétperc hosszúra nyúló .Execute. nev? bevezet?vel, ami még rendben is lenne, s?t, az utána következ? Gematria (The Killing Name) c. tétellel sincs semmi probléma. ?rültködnek, ahogy ez egy Slipknot-hoz illik, Corey szavaiból is tisztán érezhetjük a fékevesztett düh áramlását, bár a hatperces dal némely része azért még nekem se tiszta és világos. Értsd ez alatt: ez most mi a jó francért kellett bele…

És itt álljunk meg egy szóra: miért van az, hogy egyetlen dalt sem találunk négy-négyésfél perc alatt? Vagy kérdezem úgy: jó az nekünk, hogy ennyire elnyújtják? Hogy egy csomó dolgot belezsúfolnak, és emiatt nem értjük a lényeget, teljesen elvesztjük a fonalat, és az élvezetnek meg fuccs…

Sulfur se lenne elcseszett nóta, csak hát egy ennyire jellegzetes, Stone Sour-ba inkább ill? énekdallamot a refrénbe pakolni… Corey biztos elfelejtette, hogy ez most nem az a másik, S-bet?s banda, amelyikben szépen, lágyan, és f?leg dallamosan énekelhet. Disszonáns, és emiatt nincs meg benne az egység.

Psychosocial olyan az All Hope Is Gone-nak, mint mondjuk a Duality a Vol. 3-nak, vagyis egy megveszekedett, orbitális nagy sláger! Ez egyáltalán nem baj, kell egy ilyen is; amúgy meg egy zsíros, darabolós kis nóta. Hatalmas és vaskos riffelgetés, végig középtempóba, mellette Corey tombolása hallatszik, egy jól megkomponált szólóval teljesedik ki a vége felé; a refrénekben pedig kissé dallamosabbra vett énektémával találkozhatunk. Kissé talán elnyújtották, el?bb is le lehetne zárni, mégis istenes.

Dead Memories zenéje úgy-ahogy elmegy. Semmiképpen nem ítélem rossznak, csak nem ezt vártam / várjuk t?lük, nem ezért szeretjük ?ket, els?sorban. Inkább van kihegyezve – mintha már említettem volna - az egész lemez során el?szeretettel felbukkanó, Stone Sour-os, lágy énekdallamokra. Értsék meg végre, hogy ez nem ebbe a közegbe, környezetbe való, nem Slipknot-kompatiblis, hogy mást nem mondjak!

Vendetta zakatol, de számomra ez is teljesen közömbös. Közepes. Nincs benne semmi kimondott ?rültség, vagy igazi Slipknot-os húzóer?. Eufória-motor, amit?l beindulnék. Így csak szomorúan ülök a helyemen, és várom a csodát. Ami nem jön. Ugyanis semmi maradandó momentumot nem találok benne, amit?l öt perc múltán is emlékezni fogok rá. A Butcher’s Hook ugyanez. Elmegy a fülem mellett.

Gehenna a maga lélekgyilkos hét perces idejével azonban már más tészta - ide például tökéletesen illik Corey skizofréniába hajló, dallamos, torz psycho-éneke. Lassan hömpölyg?, távolból hallatszó, ködszer? homályba burkolózó, beteges hatásokkal teli zenéje telitalálat! Iowa visszatért és nálam nyert.

This Cold Black aztán újra felpörgeti a hangulatot, az el?z? számban kifacsart, szinte kipasszírozott lelkünket jócskán helyreteszi. Végre ismét lehet tombolni, Slipknot módra! Tömör, vaskos hangzás, súlyos zene – egyszóval jó kis büntetés!

Wherein Lies Continue nagyjából hasonló kategóriában mozog, mint az el?z? korong The Virus Of Life-ja. Iszonyatosan vastag sound - beteges gitárok és a dobok nagyszer? összhangja, néha szirénákkal színesítve, korrekt refrénnel spékelve. Oké.

Hogy a Snuff egy újabb, már bevállt Vermillion rész akar lenni, vagy egy akusztikus hangvétel? Stone Sour utánérzés, azt döntse el ki-ki maga. Amúgy nyugodtan tegezhettek, haha… mert csendes, ül?s, átérez?s pillanatokban f?nyeremény!

Címadó All Hope Is Gone került a végére, pedig az album beharangozójaként ez volt az els? promo-szerzemény (majd jött a Psychosocial), amit kiváncsi fülek meghallgathattak a neten. Hogy milyen? Frankón er?szakos és brutális, ahogy kell, nem túl sok dallammal, ami szintén jó pont, szólóval. Rendkívül technikás és komplex, beleadtak apait-anyait. Mást most sajnos nem tudok mondani, mert még nekem is szokni kell. Hosszútávra tervezték.
 
Eme tíz dalon kívül további három bónusszal is felvértezték a negyedik Slipknot korongot. Találhatunk rajta egy Child Of Burning Time nev?, váltásokkal teli, hangulatos szerzeményt, továbbá a Vermilion Pt. 2 Bloodstone Mix-jét. Mindezt egy közel hat perces Corey kesernyés lírikusa, a ’Til We Die zárja.

Lehet, hogy ez az album az el?z? háromból építkezik, azáltal, hogy minden korszakból elcsen egy-egy fontosabb és meghatározóbb momentumot, plusz hozzáadja a jelenlegi saját hnagulatot, de még így is korcs-keveréknek érzem, és csak egy közepesre tudom értékelni. Túl sok minden keveredik benne, túl sok mindennel, amit?l aztán kesze-kuszává, csúszóssá, érthetetlenné és élvezhetetlenné válik. Nem tudjuk kezelni, nem tudunk mihez kezdeni ennyi mindennel. Alig maradnak meg bel?le részek hallgatás után, ami szintén negatívum. Persze egyrészt lehet oka az is, hogy én bigottul old-skool Slipknot-hív? vagyok (ezért tetszenek például azok a bunkóbb számok, haha), és ez a fajta újítás nálam pont nem jött be.

De, mint tudjuk a remény hal meg utoljára. A lepényhal meg els?nek…

 
SLIPKNOT diszkográfia:
Mate.Feed.Kill.Repeat – 1996
Slipknot – 1999
Iowa – 2001
Vol.3: The Subliminal Verses – 2004
All Hope is Gone - 2008

 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez