Metal est az IMC-ben - 2008.11.01. Érsekújvár
Az alap, amit tudni kell, hogy az Intruders Music Club egy honi motoros club kocsmája, ami a nyári ablézolások után kifejezetten üdít?leg hat a trógerekre az ?szi szezon beindításával. Velünk is megesett már nem egyszer, hogy nagyjából az IMC-ben teleltünk át, olyan volt már, mint hazajárni.
Reklám:
Ezévben viszont kicsit megcsúsztunk a saját IMC-s szezonkezdéssel, úgyhogy most különösen nagy elánnal vágtunk bele a projektbe.
A program általában úgy oszlik meg, hogy az egyik hétvégén van valami punk buli, aztán valami rockabilly, aztán valami durvább sztori. Szóval az akció elnevezése nem a baromi nagy kreativitásra akar utalni, hanem a stílus beli szeparációra. Meglep?désemre ismét olyan eseményt kellett abszolválnunk, ahol igencsak csappant volt a létszám, holott az ilyen kaliber? eksönöknél mindigis minimum a másik seggébe kellett belemászni, hogy elférj, vagy legalábbis, hogy odajuss a pult közelébe.
Eleve nem értem, hogy lehet úgy bulit összerakni, hogy mikor még a jónépben ugye nem dolgozik a megfelel? promil meg úgy egyáltalán még csak aklimatizálódás van, kapunk kezdésnek egy Pantera tribute-ot. Elég zavarodottak lettünk ett?l az egész csavartól, mert marhára azt hittük, hogy ó, biztos csak beállás van, helyre rakják a skacok a technikát, mert éppenséggel ?k vannak hazai terepen. De nem. Szóval egyb?l be lettünk dobva a mély vízbe, valahogy a repertoár is lesarkítottnak t?nt, feszültség volt a leveg?ben, hiányoltam pár klasszikust (na jó, azért ilyenek, hogy Walk meg Cowboys from Hell meg Revolution is my name meg hasonlók azért meg voltak), viszont a hangosítás az IMC-ben eddig tapasztaltakhoz viszonyítva egész jóra sikerült, és persze épp a koncert végére jutottak el már többen is arra pontra (talán a b?g?s Dávid öszt?kélésére?, miszerint szarból vagyunk), hogy na akkor .asszunk szét mindent. De´hát az már kés?n volt.
A Beer Societyr?l már hallottam régebben is, hogy ilyen Black Label Society stílusban nyomják, még saját magukat is csak sör-metálnak titulálva. A színpadra felsorakoztattak egy halom gitárt, még jó, hogy valami marhaláda nem pottyant be közéjük....az lett volna csak a szép látványosság. Igazából nem tudom, hogy mióta m?ködnek a srácok ebben a formában, de kicsit vérszegénynek t?nik a cucc, például olyan szempontból, hogy elbírnánk még egy gitárt, több szólót, és az énektémáknak sem kéne sokszor annyira szorosan követni a gitár f? csapását. Egyébként nem volt semmi gáz velük, teljesen jó mókát csináltak és önmagában véve a zene sem rossz, csak ugye mindig van hova fejl?dni meg min javítani.
A szintén szlovák Dogma inc. nev? banda számomra ismeretlen volt, 2001 óta léteznek, és mivel a tagok számos egyéb zenekarban is ténykednek/ténykedtek, az ezekb?l a melléktermésekb?l származó hatások t?nnek fel leginkább zenéjükben. Mondjuk ha valaki meglátja a b?g?s hangszerét, tutira nem arra fog improvizálni, hogy egy ilyen HC elemekkel megt?zdelt bombát kap a képébe. Volt még olyan is, hogy vablast, ?k is ilyen HC-s dolgokkal rukkoltak el?, de ez számomra már olyannyira csimbum cirkusz szagú volt, hogy nem csak a baromi kés?i kezdés miatt mell?ztük a dolgaikat. Tulajdonképpen szerintem egy id? után el is vesztünk az id?ben, mivel még kett?kor is javában ment a zutyuzene, máig sem derült rá fény, hogy lehetett ezt így elhúzni, bár mi sem ellenkeztünk.

Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
06.29. |
06.26. |
06.05. |
06.04. |
05.17. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
Alcohol, Balaton, Budapest Park, Cadaveres, Doom, Eclipse of the Sun, Fish!, Folk, Ganxsta Zolee, Indie rock, iTunes, Kelet Underground, KKMH Rockház, MetalWar Fest, Nail Records, Neokhrome, nyereményjáték, Omega Diatribe, Pokolgép, Punk rock, ScerrA, Schrott Péter, Slipknot, stúdióba, születésnap, Tim "Ripper" Owens, T?zmadár, új felállás, viharock.hu, Zorall