A gyerekek szeretik a Kispál és a Borzot - Interjú Lovasi Andrással

Atilla - 2008. december 07. vasárnap, 18:24    
Lovasi AndrásA tavalyi 20 éves és fergeteges szülinapi buli után a Kispál és a Borz zenekar ismét ellátogatott Gy?rbe, és ennek apropóján úgy gondoltam, nem lenne hülyeség kikérdezni valakit a bandából arról, hogy mi is a helyzet mostanában velük.
Reklám:
Így adódott az a helyzet, hogy a PÁGISZ egyik osztálytermében szemt?l szemben ÜLhettem az egyik legjobb magyar rock (vagy pop?) el?adóval, Lovasi Andrással, és neki szegezhettem kérdéseimet. És nem csak aktualitásokról volt szó.

 
Nemsokára kijön egy Kispál DVD, ami a 20 éves születésnapi koncertet örökítette meg. Mi lesz még ezen a kiadványon?
 
Ez egy két korongból álló kiadvány. Az egyiken van egy körülbelül kétórányi, háromórányi koncert, és a másikon egy ötven perces, nem werkfilm, hanem inkább egy szubjektív összeállítás a Kispál zenekar három koncertje körüli utazásról, beszélgetésekr?l, stb., stb. Lévai Balázs barátunk jött velünk, és ? készítette ezt az anyagot, elég sokat forgattak, és ebb?l készült egy ötven perc, és a másik ötven perc egy akusztikus koncertünk, ami 2008 februárban volt a Symbol nev? helyen, egy Magyar Televízió által készített sorozatban, és mivel ez jól sikerült, úgy gondoljuk, hogy jó lesz a DVD-re. El?ször úgy volt, hogy csinálunk egy ilyen klippválogatást, hiszen a zenekarnak van már olyan huszonegynéhány klippje, és akkor abból egy 10-15-öt felrakunk, de aztán úgy dntöttünk, hogy ez így kerek, így ad egy kerekebb anyagot annak, aki megvásárolja.

 
Ha már a 20 éves jubileum, hogy sikerült a turné?
 
Hát jól. Igazából egy jubileumi turné nem jelent akkora kockázatot. Azt gondolom, hogy Magyarországon az emberek szeretik az ilyen jubileumokat, sajnos ez a rockzenének nem tesz túl jót. A múlt felé fordulunk így sok minden tekintetében, és ennek a zenekarnak van nyilvánvalóan egy húszéves múltja, meg az eddigi példák azt mutatják, hogy valamilyen módon ez mozgósítja a rajongóknak egy olyan részét, akik egy sima Kispál koncertre mondjuk nem jönnének el, de valamikor szerették, csak most már id?sebbek. Hát azt lehet mondani, hogy szinte mindenhol néz?csúcsot csináltunk, és hát a legdurvább Pécsen volt, még körülbelül 2-3000 embert beengedhetünk volna, ha van akkora hely, ahol megtehettük volna. A Sportcsarnok kicsinek bizonyult, ez nagyon meglepett bennünket, nem erre számítottunk, hiszen az eddigi legnagyobb néz?számunk 2-2500 ember volt Pécsen, és azt gondoltuk, ha 2-3000 ember lesz, akkor jó, de sokkal többen voltunk.

 
Új lemez mostanában, vagy valamikor kés?bb?
 
Igazából az van, hogy egy csomó mindennel el voltunk csúszva. Elméletileg tavaszra kellett már egy Kiscsillag lemezt megjelentetni, ez a Lecsó miatt nem jött össze, mert ? akkor hirtelen elkezdett csinálni egy PUF lemezt. Aztán idén ?sz volt, de az sem jött össze, mert a producer, a Tövisházi Ambrus nem nagyon ért rá, illetve nem nagyon ér rá most sem, és akkor ezt Január 24-ére halasztottuk, amikor már azt terveztük, hogy vadul Kispál lemezt fogunk csinálni. Ez így is lesz, tehát Kispál lemezt elkezdünk csinálni januárban, de mire abból album lesz, az legkorábban jöv? ?sz.

 
Minden évben elég sokat turnéztok. Nem fárasztó?
 
Igazából ezt idén nem lehet elmondani, eddig összesen a tizenvalahányadik koncertünknél tartunk, eddig nagyon keveset játszottunk. Hányadik koncertünk? (Kérdezi az épp arra járó Such Tamást. A harmincadik körül vagyunk most. – Hangzik a segítség.) Tehát akkor harminc körül vagyunk most, ami mondjuk az eddigi évek nyolcvanas átlagához képest kevés, és ezt valószín?leg nem is nagyon fogjuk túllépni. Máshogy ez a nyolcvanas szám nem tud összejönni, - régebben ilyen nyolcvan-száz körül voltunk – ha elmegyünk olyan helyekre is, ahova azt gondolom, már hülyeség elvinni a Kispált. Olyan klubokba, ahol az van, hogy úgyis kint marad száz ember, tehát hogy tömegnyomor van. Sokszor jobb a hangulat egy nagyobb koncertterembe, nincs akkora tömegnyomor, nincsenek úgy összezsúfolva az emberek, kapunál nincs hiszti, hogy nem férnek be, stb., stb. Szóval igazából úgy t?nik, hogy ezeket a kis klubokat kin?ttük. Bár lehet, hogy régebben is kin?ttük, csak akkor nem vettünk err?l tudomást, mert azt gondoltuk, hogy ez igenis tök fontos dolog, hogy egy ilyen zenekar mindig játsszon kis helyeken is. Bár ez bizonyos értelemben most is így van, valahogy azt gondolom, inkább megpróbálunk jobban meghirdetett, nagyobb koncerteket csinálni majd a jöv?ben.

 
Megváltatok Bóra Árontól, egykori dobosotoktól.  Miért?
 
Az Áron tavaly kilépett. Június 30-án mondott fel, és egy-két koncerten utána, pl. a szülinapi koncerten, még fellépett velünk, máshol nem is. Illetve még februárban az akusztikus koncerten játszott velünk, mert abban az id?szakban nem nagyon próbáltunk, illetve egy tévés fellépésért felesleges próbálni mondjuk az Ábellel, aki az új dobosunk, két-három hetet. Tulajdonképpen az Áron nem azért lépett ki, mert olyan rossz lett volna a viszony, hanem mert azt mondta, hogy neki van egy polgári élete, van egy olyan cége, van egy olyan háttere, ami megsínylené azt, ha ? most elkezd most komolyan rockzenével foglalkozni. A zenész lét helyett választotta azt a polgári éltet, amib?l ? kilépett egy picit, amikor beszállt hozzánk, és ez mindig kérd?jeles is volt. Tehát ? azt mondta, hogy próbáljuk meg, aztán ha nem megy, akkor ? ki fog lépni. És megpróbáltuk, és nem ment, és ki is lépett. Azóta is nagyon jóban vagyunk, eljár koncertekre, nem volt ez annyira furcsa, hogy megkértem, hogy ezt az egy koncertet játssza mg el.

 
Hogy jellemeznéd az elmúlt huszonegy évet? Mi az, ahonnét, és ahova eljutottatok?
 
Arra büszkék lehetünk, hogy egy nagyjából következetes dalsorozatnak lehet tekinteni a Kispál és a Borz életm?vét. Amivel viszont kevésbé lehetünk elégedettek, az a megvalósításnak a színvonala. Sokszor a tapasztalatlanságunk, sokszor az, hogy hirtelen akartunk valamit csinálni, hogy nem vártuk meg, amíg megérnek a dolgok. Nem nagyon lehet tudni, hogy mi az ami felé halad a zenekar, mi az az optimális keret, optimális stúdió, optimális id?, amit egy nagylemeznyi anyagra rá kell szánni, és ebben néha jobban sikerültek dolgok, néha nem. A mai fejemmel egész egyszer?en tovább érleltem volna bizonyos dolgokat. Jó dalokat csináltunk meg rossz hangszereléssel, rossz dalokat csináltunk meg jó hangszereléssel (nevet), és hát amit sajnálok, az, hogy viszonylag kevés az olyan, számomra maradéktalanul vállalható dal, amit ma ne csinálnék máshogy, vagy rögtön, nyilván az a rosszabb, hogyha az ember rögtön a lemezmegjelenés után azt mondja, hogy hát ezt nem így kellett volna csinálni. Ilyen is van egy-kett?, de azt gondolom, hogy majd az id? eldönti, hogy mennyi lesz ebb?l hallgatható 10 év múlva, de már most is látszik a Kispál dalok egy jó részén, hogy nem fogja kiállni az id? próbáját, vagy legalábbis nekem nem állja ki. Ez nem olyan nagy baj, nyilván az ember még próbálkozik, hogy olyanokat csináljon, egy-kett?t, ami majd kiállja.

 
Azért ezekkel a kijelentésekkel a rajongóitok biztos vitatkoznának.
 
Hát igen. Egy ismer?söm mondta, hogy az életének bizonyos szakaszában mindenkinek kötelez? Kispál-raongónak lennie, és erre nyilván alkalmas a Kispál és a Borz. Azt gondolom, hogy vannak el?nyei, meg vannak fontos dolgai, amit csinált, de tulajdonképpen nagyon kevés az ilyen hosszú magyar dalsorozat, mert nem is feltétlenül egy zenekarról beszélünk, hanem dalok sorozatáról, és hát nyilván valóan ezek egy zenekarhoz, vagy szerz?khöz kapcsolható dalok. Szóval nagyon kevés az olyan, aki húsz éven keresztül minden lemezén azért egy-két-három jó dalt elpöttyitett, erre azt gondolom, hogy azért büszkék lehetünk, ezt sikerült, de szeretnénk, hogy ne egy-két-három jó dal legyen lemezenként, hanem több.

 
Akkor ezek szerint van még hova fejl?dni.
 
Majd meglátjuk. Fejl?dni azt mindig lehet. Ez a jöv? zenéje. Azt gondolom, hogy a Kispál zenekart akkor érdemes tovább csinálni, hogyha tud valami olyasmit mondani az embereknek, amit még soha nem mondott el. Azért nem akarjuk tovább csinálni, hogy azt a tipikus Kispál hangulatot újra megidézzük, és hogy legyen újra minden olyan, mint volt öt éve, tíz éve, húsz éve. Semmi nem lesz olyan, és nem is akarom, hogy olyan legyen.

 
Akkor mi lehet mégis az oka annak, hogy ennyi rajongótok van, ennyien szeretnek titeket, és hogy ennyien kívülr?l fújják a lemezeiteket?
 
Nem tudom, nem vagyok rajongó.

 
És lennél?
 
Hm, nem hiszem. Kin?ttem, azt hiszem 13 évesen voltam utoljára rajongó.

 
Ha most lennél fiatal, és meghallgatnád a Kispált, akkor hogy tekintenél rá?
 
Biztos fikáznám, nem tudom. Mondjuk úgy, hogy ma már nem hiszek azokban a vezérelvekben, vagy mondjuk kevésbé hiszek abban a szempontrendszerben, amely alapján régen a Kispál és a Borz sok dalt írt. Most sokkal jobban hiszek a jó dalokban, er?s dalokban, jól megírt dalokban, és kevésbé hiszek az artisztikus gesztusokban, abban, hogy mindenb?l dalt kell csinálni, ami jön, és ötlet. Bizonyos értelemben lehet, hogy csak megöregedtem, és klasszicizálódott az ízlésem, de azt gondolom, hogy m?vészetet csinálni nem egy olyan nagyon érdekes dolog. Jó popzenét jóval érdekesebb csinálni, mint m?vészetet, és nehezebb is, vagy legalábbis nekem nagyobb kihívás. Nem tudom elmondani, amire gondolok, de majd kiderül a következ? anyagokból, hogy mit is akartam kifejezni most.

 
Azt mondtad popzene. A Kispál és a Borz ezek szerint popzene?
 
Én azt gondolom, hogy a magyar terminusok, amik a popzene körül vannak, azok alapvet?en rosszak. Rossz a könny?zene elnevezés, mert valamivel szemben határozza meg magát, azt mondja, hogy ? nem komoly zene, hanem könny? zene. Ez valamikor az ötvenes években keletkezett. És valószín?leg a „könny?zene” nem könny? zene. A könny?zenének is vannak olyan részei, amelyek bár más hangszeres hozzáállást, más típusú muzikalitást követelnek, de majdnem olyan, de sokszor még magasabb szint? muzikalitást tételeznek fel, mint mondjuk a szimfonikus zenekarban akár a szólamvezet?ké. Igenis vannak a könny?zenének olyan ágai, meg olyan szakemberei, akik sokkal képzettebbek, sokkal több mindent tudnak játszani, sokkal profibban tudnak játszani, mint mondjuk egy ilyen üvegbúra alatt nevelkedett komolyzenész, akiknek egyébként ugyanúgy megvannak a skatulyáik, a korlátjaik, mint a könny?zenészeknek. A populáris zene, az a jó közelítés, ugyanis azt gondolom, hogy ez a zene közönség nélkül nem m?ködik. Az, hogy ennek van egy rövidítése, a popzene, és hogy ez Magyarországon az, amit a Danubius rádió játszik, egy tévedés. Minden egyformán popzene, ezt a Menyhárt Jen? is megmondta, persze ? nem feltétlenül teljesen így gondolta, én viszont így gondolom. Az a popzene a jó popzene, amelyik jól megcsinált, szól valamir?l, élvezhet?, és valamilyen módon betölti azt a funkcióját, amiért az emberek hallgatják a popzenét. Ilyen értelemben a népzene is popzene, hiszen benne van pont ugyanez a szó, csak magyarul. Abban határoznám meg, hogy valamilyen módon nem az elit zenéje, hanem a tömegek zenéje. És ilyen értelemben lehet a Kispál is popzene. És azt gondolom, hogy a popzenén belül vannak m?fajok, van rockzene, van kommersz popzene, stb., stb. Nekem az olyan zene, amely igényt tart arra, hogy sok ember hallgassa, ha még nem is hallgatja sok, az popzene. Így a Kispál is, csak tisztázni kell a fogalmakat. Nyilván egykor kevés médium volt, és gyakorlatilag egy-két fórum döntötte el, hogy az emberek mit hallgatnak Magyarországon, és hát ezek mentén alakultak ki szekértáborok, és nem volt ennyi felé szétszakadva akár a fiatalok ízlése sem, hanem mondjuk voltak a digók, amikor én nagyon pici gyerek voltam, meg voltak a rockerek, voltak akik a hagyományos értelemben vett popzenét, és voltak akik a keményebb rockzenét szerették, és a nyolcvanas években elvétve sem volt olyan ember, aki bármiféle crossover zenét hallgatott volna, akár jazz-t, akát jazz-rockot akár folkot, akár world-music-ot stb, és amikor meghallottak egy heged?t, sírva elmenekültek. Ez egy furcsa szekértábor volt. Ez mostanra feloldódott, és ebb?l a szempontból helyreállt a béke, hogy nem m?fajok mentén keresik az emberek az ízlésüknek megfelel? zenét, hanem bár sokan azt mondják, hogy én csak a trash metalt szeretem, vagy a hörg? metalt, de ezek között is nagyon sokszor el?fordul, hogy az ember elmegy egy – most viccelek – népdaltalálkozóra, és ott találja ?ket forgolódni a táncparketten. Ez persze meglehet?sen ritka azért, mert az ortodox metalos az mindig az is marad, de általában, ha a n?kr?l van szó – márpedig el?bb-utóbb lesz n?kr?l is szó, bármennyire is szereti a metalt valaki, de azt be kell látni, hogy a metalosok nagy tömegei azok általában férfiak, - viszont  párválasztás kényszere lassan elhajtja ?ket is a populárisabb zene irányába. Én egyszer voltam Moby Dick koncerten büfés, és megállapítottam, hogy az ivararány rettenetes, azt hiszem, hogy a 3-400 néz?b?l volt 3-4 n?, ebb?l egy jó, akit lenyúlt a gitáros, vagy valaki a zenekar környékér?l, ezt nem tudom, mert nem láttam. Ilyen szempontból engem egyáltalán nem érdekelt a heavy metal. Nem akartam ennek a közönségnek játszani, akik összegy?lnek, és egymásnak mutogatják a sátán-villát. Amúgy otthon hallgatok rockzenét, vagy metalt.

 
Akkor így alakult ki nálatok az ördögvilla paródiája, ami néha koncerten el?fordul nálatok?

Hát nem. Én azért utáltam annak idején, amikor minden haverom rocker volt, és én sokkal kés?bb kezdtem csak el ilyen keményebb rockzenéket hallgatni. Úgy 10-15 évvel ezel?tt, mert viccesnek találtam, és amit hallottam bel?le az szar volt, – bár az mindig vonzott, hogy ilyen keményebb akkordok, meg minden – de nem hallottam soha olyat, ami tényleg ilyen no compromise, hanem oda van baszva, és nem primitív a szöveg, és nem rettenetese bugyuta az egész. Azóta tudom, hogy akkor is volt egy csomó olyan zenekar, amelyiket szerethettem volna, de nekem mindig az jutott, hogy a Pokolgépet kellett néznem a televízióban, meg az Ossian-t, ami szerintem akkor is tök szar volt, és bár most bizonyára rengeteg embert magamra haragítok, de szerintem azóta sem javult sokat a helyzet Magyarországon. Itt mindig a rockzenének azt a fajtáját szerette a nép, ami demagóg, populáris, és szar, és fényévekre van mondjuk az izgalmas rockzenék mögött.

 
Tehát ha annak idején meghallod a Dream theater-t, lehet, hogy másként láttad volna azt a zenét?

Nem feltétlenül a Dream theater-t, mert ?ket sem szerettem annyira. Mondjuk az AC/DC-t, meg a Motörheadet hallottam, és ?ket szerettem is, de a többit, az Iron Maident, meg ezt a nyolcvanas évek heavy metal-ját, ami nem rock and roll volt már, tehát az évtized végének zenekarait, mint a Judas Priest, vagy az Iron Maiden, meg ezek, olyan viccesnek gondoltam, nem értettem, hogy ebben mi a jó. És azt gondoltam, hogy ez ilyen kamu, amivel etetik az embereket, és akkor is voltak jó rock zenekarok, de inkább a punk zenekarok voltak a jók, amik a rockhoz valamilyen módon köthet?k. De azt gondolom, hogy ma már hallom azt, hogy: az Iron Maidenben milyen izgalmas az a lovaglás, meg milyen klasszul játszik a basszusgitáros, meg az ikergitár szólók, ez így vicces, de ma sem gondolom, hogy bármir?l lemaradtam volna amiért nem voltam Iron Maiden rajongó.

 
Mi az ami Téged ebb?l a keményebb m?fajból megfog(ott)?
 
Sok olyasmi van. Els?sorban inkább a stoner rock. Én mindig jobban szerettem a hatvanas hetvenes évekb?l kiinduló rock zenekarokat. Nekem ez a nyolcvanas évek, bár akkor telt a gyerekkorom nagyobb része, vagy hát a fiatalkorom nagyobb része, ’87-ben voltam 20 éves, de akkor minden szar volt, a popzene, meg minden. Aztán utólag kiderült, hogy a nyolcvanas évek nem volt annyira rossz, csak hozzánk nem jöttek be azok a zenék, amik akkor jók voltak. Akkor én hatvanas-hetvenes éveket hallgattam, és fogalmam sem volt arról, hogy mi történik a világban, mert amit hallottam bel?le, arról úgy gondoltam, hogy rettenetes. Tehát a Duran-Duran-ról is azt gondoltam, mint az Iron Maiden-r?l, és az A-HA-ról is ugyanazt gondoltam, mint a Judas Priest-r?l, és a Gun n’ roses-ról is azt gondoltam, hogy ugyanolyan szar, mint a Bon Jovi, és a Van Halen-t sem nagyon szerettem, de mondjuk amíg a három nev? énekes énekelt benne, valamennyire szerettem. Tudtam ezekr?l, de nem gondoltam, hogy olyan nagyon izgalmasak, és egyébként azt gondolom, hogy a popzenének a legizgalmasabb korszaka egyszer ugye az ötvenes évek vége, aztán a hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje, és utána a nyolcvanas évek eleje, csak mi arról nem tudtunk, nem értesültünk róla, hogy van egy csomó jó punk zenekar például. Vagy lehetett tudni, de csak legfeljebb a Clash-r?l, vagy a Sex Pistols-ról. De most már tudom, hogy mindig vannak, és egyre inkább ez a tendencia, kimész bárhol nyugatra, és meg fogsz lep?dni, hogy mennyi kurva jó zenekar van, mennyire jók manuálisan, mennyire produkció-szint?ek. És ezek mind ott állnak sorban, és várják, hogy valaki felfedezze ?ket, és nálunk az, aki épkézláb dalokat tud írni, ezt valamennyire el? tudja adni, és valamennyire produkció-szint? dolgot tud nyújtani, az meg van sért?dve, hogy miért nem fut be. És aztán szép lassan be is fut, mert a piacon nincs akkora tülekedés, hogy ne lehessen befutni. Igazából Magyarországon ha felveszel egy nagyobb bankkölcsönt, nem vagy annyira ügyetlen menedzser, mondjuk önmagad menedzseled, olyan 10-20 millió forintból bárkit be lehet futtatni. És ez nem egy komoly pénz, kell hozzá egy szakember, meg kell vásárolni, aki meghangszereli a dalaidat, kicsit átfésüli. Ez kint is így megy, nyilván azokkal, akiket kézben lehet tartani, csak sokkal nagyobb kapcsolati t?ke kell hozzá. Na annyira azért nem nagyobb, de ha van kapcsolati t?ke, és a sajtót tudod manipulálni, akkor azért ott is lehet elérni részeredményeket, de azt kell tudni, hogy kint minden helyre ott áll 150 ember, és mindenki kurva jó.
 
 
Lehet olvasni néhol, hogy már évek óta a feloszlás lengi körül a zenekart. Err?l mit gondolsz, hogy látod?
 
Éveken át az ment, hogy 2004 körül kijöttünk egy a zenekar által, és mindenki által valami másért nem annyira sikerültnek gondolt lemezzel, és ezek után mindenki másért sért?dött meg a zenekarból. Én azt gondoltam, hogy én csinálok mindent, senki más nem csinál semmit, és hogy mégis a produkció nem olyan lesz, amilyet én akarok. Merthogy úgy éreztem, hogy néma ellenállásba ütközök, senki sem csinál helyettem semmit, nem írnak számokat, nem hoznak ötleteket, nem akarnak próbálni, de ugyanakkor, amit én csinálok az nem jó. A Kispál nem akar számokat írni, a Mike nem tudom pontosan mit akart, és akkor azt mondtuk, hogy jó, akkor majd eld?l hogy hogyan tovább, és igazából mostanra jutottunk olyan helyzetbe, hogy érdemes gondolkodni, mert most mindenki elszánt arra, hogy egy kiváló lemezt csinálunk, és aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.

 
Akkor túl vagytok ezen a problémán?
 
Igazából mindig egy lemezig gondolkodtunk, a következ? lemezig, és sosem mondtuk azt, hogy nem fogunk feloszlani, és most sem mondjuk. Mostanra jutottunk el odáig, hogy nagyjából a felállás olyan, hogy van benne kakaó.

 
A Kiscsillagot említetted, hogy tervezitek a lemezfelvételt, de mi van a Bandival, ? most a hegyen marad?
 
Hát, most igen, egy kicsit háttérbe szorult, de nincs föladva az a terv, hogy lesz valamikor Bandi a hegyr?l 2, de már nem nagyon akarok számítógépes programokat alászerkeszteni. Valamennyi elektronika lesz benne, de inkább olyasmit kell elképzelni a jelen tervek szerint, mint az a Csík zenekaros feldolgozás. Afelé fog húzni, és jöv?re azt is elkezdem valamikor, és 2009-10 táján talán lesz valami bel?le.

 
Mivel lehetne rávenni egy embert, aki nem ismeri a Kispált, hogy meghallgassa?
 
Szerintem nem lehet rávenni. Igazából azt gondolom, hogy minden olyan zenekar, aki valamilyen módon rajongótáborra, vagy olyan emberekre tesz szert, akik megjelennek a koncerteken, szeretik, éneklik a dalaikat, legalább annyi embert el is idegenít, pont azért, mert hogy azok a semleges produkciók, akik nem képesek mozgósítani embereket, azok úgy mindenkinek lecsúsznak a torkán, ezek a produkciók kevésbé. Van akit idegesít az én énekhangom, van akit idegesítenek az én saját modorosságaim, van akit meg nem idegesít. Van akit idegesít a Kispál gitárjátéka, van akit idegesítenek a szövegek, van akit nem. Tehát azt gondolom, hogy ez egy ilyen produkció. Nem tudom hogy kell rávenni, valószín?leg csak meg kellene hallgatnia. Érdekes módon a gyerekeknek szokott tetszeni. Lehet, hogy gyereklemezt kéne csinálni, már régóta tervezzük. A gyerekek szeretik a Kispál és a Borzot.

 
Atilla


Szólj hozzá a cikkhez