Horda – Tíz élet

Murphy - 2008. december 30. kedd, 12:35    
Horda – Tíz élet
A Pavelka Gyula (Akela gitáros) vezetésével verbuválódott öttagú, modern metál banda lassan hét éve próbálkozik, s most végre letehették asztalra debütáló anyagukat.
Reklám:
Pavelka az Akela kimúlását követ? id?szakban hozta létre saját „törzsi” bandáját, nem kicsit az akkoriban a metálszcénában világszerte tomboló Roots-láz egyik magyar hajtásaként. Mi sem utal erre jobban, mint a Horda név.
 
Sajnos, negatív el?ítéletekkel teli, úgy gondoltam rájuk, hogy nem más, mint egy Sepultura – Roots maradvány, egy gyengécske Soulfly-klón. Másképpen fogalmazva, az utóbb említett tribal banda els? számú honi követ?ihez (vagy inkább mondjam azt, hogy nyúlóihoz?) hasonló neo-thrash, á lá Ektomorf. Hát, tévedtem. Ehhez képest kreatívan megvalósított, modern metált játszanak, és az általam biggyesztett „törzsi” szócska is csak, az egy-két nótában megszólaló ausztrál kürtöt jelenti, melynek pedig igenis, fasza hangja van.
 
Másik tévedés vagy inkább zavaró tényez? részemr?l, a szöveggel volt kapcsolatos, miszerint ilyen típusú zenéhez egyáltalán nem illik a magyar lírika. Abszolút hülyén venné ki magát, hiszen nem egy Akela. Próbálkozzanak inkább angolul, mert ide az kell, és kész. Szerencsére ebben sem volt igazam, mert egyáltalán nem zavaró a magyar ének, viszont ami a fülemet nem egyszer durván megütötte, az az egy-két meglehet?sen primitív, rímek miatti sor…
 
Tíz élet stílusosan tíz olyan, roppant súlyosan hangzó szerzeményt tartalmaz, amit?l fülünk is kettéáll, illetve három, régebbi (2001-es) demós daluk is helyett kapott bónuszként. (Leveszem a kezed rólad, Egyszer él az ember, és a talán legismertebb nótájuk, Az ördög közénk állt.)
 
Hogy mire is számítsunk? Már a kezd? nóta (Egyszer fent, egyszer lent) reprezentálja a lemezt: mindenekel?tt modern hangzásra; szépen kevert anyag ez, megérte várni rá. Bikabrutál témák, gyilkos riff-hegyek, vaskos, feszes basszusra pakolva, valamint a két dobos precíz összjátéka, ami néhol iszonyatosan brutál kalapálásba megy át. Továbbá rövid, feszes, intenzív verzék, dallamosabb refrének, helyenként pedig Pavelka szépen beillesztett szólói viszik a prímet. Höflinger Tamás énekes hangjával is teljes mértékben meg vagyok elégedve. Azt azért be kell vallani, hogy néha, a nyomokban Roots-hatások is a felszínre bukkannak, de mégis egy klassz, thrash-alapokból táplálkozó anyagot szabadítottak ránk.
 
 
Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez