Gojira - The Way of All Flesh

holth - 2009. január 03. szombat, 07:00    
Gojira - The Way of All Flesh
Eddig ha bármikor szóba jött Franciaország, két dolog jutott róla eszembe: Jim Morrison sírja meg a csigazabáló buzik. Ha meg valaki egy mondatban merte említeni a metal és a francia szót, akkor meg mentem agyateldobni. Sikítva.
Reklám:
A lényeg, hogy most let?n?ben vannak az efféle attit?djeim, a Gojirának (is) köszönhet?en.
 
Van itt már a hát mögött tíz évnyi munkásság, de az áttörést mégis csak a 2005-ös From Sirius to Mars hozta meg, karöltve a Meshuggah-hoz való hasonlítgatásokkal. Érdekes, hogy ha már van egy kis matek íz az illetékes muzsikában, egyb?l a Meshuggaht hozzák fel, ezt a zenekart meg szerintem pont nem jó biznisz egy lapra pakolni a svédekkel, sokkal több egyéb zenekari hatás érz?dik náluk, mint a Meshuggah-é, jó nagy kavart, egyveleget alkotva, és ehhez nem is kell valami nagy zenegurunak lenni, hogy rágyere.
 
Októberben érkezett meg közénk a The Way of All Flesh, Listenable Records a kulcsszó, a hangzás meg olyan, mint egy fert?tlenített bonc szerszám. Az Oroborus nyitóriffje baromi találó hangulatilag, ha már a farkába harapó kígyóra gondolok, szóval megy a tekerés rendesen. A második Toxic Garbage startban érzek konkrétan némi Meshu-f?szert, majd átcsapunk imbolygósba. Nem beszélve a The Art of Dying-ról, bár nem annyira szétbarmoltan, mint a svédeknél, de jönnek a ritmustörések meg a matek képletek . Joe Duplantier úgy húzza a zenekart, mint valami igás ló (ezt már csak fokozza a dobos tesó, Marioval való összhang), különös, hogy a From Mars...-on még nem igazán voltam megbékélve a hangszínével meg a stílusával, most meg ahogy van, borulok a lábnyomaira, változatosak és hidegrázósak a témái, már ami az éneket illeti. Itt persze nem azt akarom mondani, hogy a gitárjátéka meg gyenge, haha.
 
Nem hiába említettem, hogy egy zsák banda hatása érz?dik ezen a muzsikán, A Sight to Behold mondjuk egy az egyben a Korn-t juttatta az eszembe, de egy csomó helyen érzem a Morbid Angel hatását is. Rengeteg kiaknázandó kincs van elrejtve ezen az albumon, ötletgazdag, rendkívül sokrét? és érdekfeszít? a cucc – ha ez nem köti le bárkinek a figyelmét, akkor nem tudom, mi az, ami leköti. Okosan vannak összerakva a számok, változatosak, és egyálatlán nem unalmasak, annak elenére sem, hogy aránylag hosszúakra gyúrták a nótákat, igazából fel sem t?nik, hogy hosszúak.
 
A Vacuity-t egyb?l ajánlanám klippest?l, mindenest?l, nagyon nyomatékos kis nóta, elkalapál rendesen, az biztos. A címadó meg úgy összekapja az egész albumot, ahogy kell, és kit izgat, hogy olyan hosszú, mint a rosseb, ha egyszer ilyen dobtémákkal van felvértezve, és így össze van gyúrva a b?g?vel – számomra ez a lényeg, a wasizdas ebben a záróakkordban. Egyébként meg javaslom hátulról kezdeni a lemez hallgatását. Igazából darabokra szedve lehetne ezt az albumot boncolgatni jöv? karácsonyig is, de tök fölösleges, inkább hallgassátok meg, akik szeretik az ilyen technikás, matekos, abszolút XXI. század barát dolgokat, azoknak biztos, hogy be fog jönni a Flesh, érdemes lesz nyomon követni ezt a munkásságot.
 
Tracklist:
1.Oroborus
2.Toxic Garbage
3.A Sight to Behold
4.Yama's Messenger
5.The Silver Cord
6.All the Tears
7.Adoration for None
8.The Art of Dying
9.Esoteric Surgery
10.Vacuity
11.Wolf Down the Earth
12.The Way of All Flesh

 

 
holth


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez