Napalm Death interjú
„Igen, mára 13 interjú lett betervezve. A tegnapi napom is mozgalmas volt. Tulajdonképpen az egész hetem el?re meg van tervezve, de most jól érzem magam. Be tudnánk bejezni az interjút mondjuk fél óra alatt?” – kérdezi Barney az els? kérdésem után.
Reklám:
Uram isten, fél óra! Ez rengeteg id? egy zenekarnak, akit?l annyi mindent lehetne kérdezni. De a beszélgetés alatt néha mégis úgy t?nt, mintha már rég túlléptük volna az id?keretet.
El?ször is, hadd gratuláljak az új albumotokhoz, a „Time Waits For No Slave”-hez!Igazán jó lett. Hogy ment a stúdiózás?
Köszönjük szépen. A stúdiózás nagyon jól ment. Most azt kéne mondanom, hogy mennyi új technikát alkalmaztunk a felvételnél, de nem. Maradtunk ugyanazoknál. Kiválogattuk a számokat, amelyekr?l úgy éreztük, hogy jók lesznek, és ennyi. Elmentünk a stúdióba és felvettük a számokat, mint ahogy mindig is szoktuk. Olyan technikát viszont alkalmaztunk a felvételnél, amit?l az egésznek egy kicsit „koncerthangzása” lesz. Például én sem abba a megszokott nagy stúdiós mikrofonba énekeltem. Ugyanazt a mikrofont használtam, amiket a koncertjeinken is szoktam, mert így kicsit olyan érzésem van, mintha él?ben nyomnám. Ez a Napalm Death hangzásához nagyban hozzájárul. 3 hét alatt vettük fel az új albumot, a dalok megírása pedig 2-3 hónapot vett igénybe.
Már ezel?tt is meg volt írva volt néhány dalszöveg illetve cím..
Mindig vannak ötleteim. Ahogyan befejez?dtek ezen albumok munkálatai, emlékszem, már pár nappal kés?bb is voltak ötleteim, amit aztán a telefonomba jegyzeteltem, hogy a jöv?ben eszembe jusson. Én ezt így csinálom. Ha valami eszedbe jut, és jól hangzik, gy?lölni fogod magad amiatt, ha már kés?bb nem fog eszedbe jutni újra. Ezért én mindig jegyzetelek. Még az éjszaka közepén is felkelek, ha eszembe jut valami.
Ezzel az albummal valamilyen üzenetet szeretnétek közvetíteni?
Ezúttal szerettem volna elkerülni azt, hogy az albumnak egyetlen nagy mondanivalója legyen, de azt hiszem, ez nem sikerült…Nos, a f? mondanivaló nagyon egyszer?, egyébként erre már máskor is utaltam. Szóval az emberek csak dolgoznak és dolgoznak egész életükben, különböz? okok miatt. Olyanok lesznek, mint egy gép, felszínesek. És választhatnak: így élnek, vagy máshogy. Ha máshogy élnek, az egy kicsit felemel?bb érzés nekik. Néha én is elgondolkozom azon, mit miért cselekszem. Szerintem mindenkinek az életében van egy bizonyos veszélyes pont, amit ha elérnek, már csak néhány évük maradt hátra az életükb?l, és akkor felteszik magukba a kérdést: „mit értem én el az életemben?”. Dolgoztam a sárga földig, és semmi különös nem történt velem. Mint hogyha van egy park a lakóhelyedhez -ahol egész eddigi életedet élted- közel, de sosem jártál még ott, csak elmentél mellette. Elég bosszantó lehet, de ha az emberek nem értik meg az egyszer? dolgokat, akkor semmit sem fognak megérteni. Mindig az általánosan elfogadott szabályok ellen tiltakozunk, mint például a házasság, a n?k tisztelete, vallások…
Az új inspirációk hatására változik a zenétek?
Ez az egyik dolog, ami számomra állandó. Az emberek mindig arról kérdez?sködnek, hogy aktuálisan mib?l merítek ötletet, de, hogy ?szinte legyek, semmi szokatlan dologból. Ugyanazok az inspirációk hatnak rám, mint amik 1989-ben, amikoris csatlakoztam a Napalm Death-hez, és amilyen gondolatok akkor a fejembe voltak, azok még mindig ott vannak. Tudnék néhány zenekart is mondani, ami inspiráltak, például az 1980-90-es évek punk, hardcore és death metal zenekarai, mondjuk mint a The Swans vagy a Sonic Youth. Természetesen most is vannak zenekarok, amik érdekelnek.
Például?
Jelenleg kett?. Az els? az egyik barátom zenekara, melynek neve Extortion. Igazi hardcore zenét játszanak és a Deep Six Records kiadónál vannak leszerz?dtetve. Nagyszer? dalokat írnak!
Jelenleg kett?. Az els? az egyik barátom zenekara, melynek neve Extortion. Igazi hardcore zenét játszanak és a Deep Six Records kiadónál vannak leszerz?dtetve. Nagyszer? dalokat írnak!
Powerviolence?
Igazából nem szeretem azt a stílust. Számomra az csak gyors hardcore. Azóta haragszanak rám az ilyesmi stílusú emberek..?k vissza szeretnénk hozni azokat az id?ket, amikor az emberek egyszer?en csak hajat ráztak a koncerteken..szerintem ez elég unalmas. Mindenki maga döntse el mit szeret s mit nem. Egyébként azoknak a zenekaroknak vannak egészen jó témáik is.
A másik zenekar, amire az utóbbi 10 hónapba felfigyeltem, az a Trap Them. Nagyon jó amerikai banda. Az USA-ba majd velük fogunk turnézni. Most éppen a Rotten Sound-al turnéznak Európában. Emlékezzetek arra, milyen volt az Entombed, nos, ?k talán valamivel jobbak is. Igazán nagyszer? zenekar. Szívb?l ajánlom mindenki figyelmébe.
És valami mást is hallgatsz még ezen a stíluson belül?
Hogy ?szinte legyek, igen. Nem azt mondom, hogy mostanában csak az a két zenekar jó a stíluson belül, akiket már említettem, de az az igazság, hogy például a death metal stíluson belül nagyon nehéz egyedinek maradni. Azóta gondolom ezt, amióta To Mega Theriont és Scream Bloody Gore-t hallgatok. Véletlenül találsz rá néhány zenekarra, ahogyan én is megismertem a Trap Them-et és az Exortiont, akik reklámoznak minket Ausztráliában. Valószín? több zenekar is lenne, ami tetszene mostanság, de egyszer?en nem ismerem ?ket..Elég szomorú, de mi is nagyon elfoglaltak vagyunk. A 80-as évekbe még minden nap kaptam egy kazettát. Akkoriban még sokkal érdekesebb zenekarok is voltak. Körülbelül minden harmadik zenekar a maga nemében páratlan volt. Azt mondják, öregszel, mert nem tetszenek a mostaniak..
Hogy ?szinte legyek, igen. Nem azt mondom, hogy mostanában csak az a két zenekar jó a stíluson belül, akiket már említettem, de az az igazság, hogy például a death metal stíluson belül nagyon nehéz egyedinek maradni. Azóta gondolom ezt, amióta To Mega Theriont és Scream Bloody Gore-t hallgatok. Véletlenül találsz rá néhány zenekarra, ahogyan én is megismertem a Trap Them-et és az Exortiont, akik reklámoznak minket Ausztráliában. Valószín? több zenekar is lenne, ami tetszene mostanság, de egyszer?en nem ismerem ?ket..Elég szomorú, de mi is nagyon elfoglaltak vagyunk. A 80-as évekbe még minden nap kaptam egy kazettát. Akkoriban még sokkal érdekesebb zenekarok is voltak. Körülbelül minden harmadik zenekar a maga nemében páratlan volt. Azt mondják, öregszel, mert nem tetszenek a mostaniak..
A lemezeteket hallgatva, ez nem így van…
Nagyon remélem. De újra elismétlem: amikor kijön egy albumunk, és megkérdezik, mindig ugyanaz a válaszom: nem volt „nagy inspiráció”. Csak azt csináljuk, ami nekünk tetszik. Valószín?leg egy zenekart több országban is ismernek, és szeretnek, de akkor is maguknak írják a zenét. És ez így van nálunk is. Ha megnézed a találkozókat, ahol a zenekarok és a támogatók összeülnek, hogy megbeszéljék az új album részleteit, azok nem úgy m?ködnek mint nálunk. Nagyon önfej?ek vagyunk ebben az értelemben..
Összehasonlítottátok a Smear Campaign-t a Time Waits For No Slave-vel?
Szerintem kb egyszinten vannak. Nem szeretném azt mondani, hogy egyik jobb, mint a másik, mert mindkett?t nagyon szeretem. Ez a két album kicsit más mint a többi, sokban különbözik t?lük.
Az egyik dolog, ami tetszik az új albumotokban, az az üvöltés a „Strong-Arm” végén. Ez torzítva van?
Nos, igen, az egy elég mélyb?l jöv? üvöltés, de nem, nincsen torzítva. Emlékszem, azt terveztem, hogy ilyen üvöltés csak egy lesz az albumon, mert elég nehéz volt azt kiadni. Er?lködtem is rendesen. A többi vokált egyébként a The Swans és más bandák inspirálták..
A „Work To Rule”-ban még mintha black metalt is hallanék..
Az Shane! Engem igazából nem vonz a black metal, az a fajta stílus, ami elég távol áll t?lem. Shane talán jobban otthon van az ilyen zenékben. Egyébként sejtem melyik riffre gondolsz, de az egy az egyben Napalm Death riff.
OK, utolsó kérdés, Hollandiába ellátogattok valamikor?
Nem tudom, hogy mikor. A turnéinkat általában Európával kezdjük, de most Amerikában leszünk 6 hétig, utána találkozunk Európában.
A http://www.lordsofmetal.nl/showinterview.php?id=2472&lang=en angol nyelv? interjúja alapján fordította: The Blackest
Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
06.29. |
06.26. |
06.05. |
06.04. |
05.17. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
Alvin és a Mókusok, Bridge, Budapest, els? klip, Flúg, Grindcore, Hard rock, Hollywood Rose, Junkies, Kett?négy, Kispál és a Borz, KKMH Rockház, lemezmegjelenés, No Stress, nyereményjáték, Omega Diatribe, Phoenix RT, Piramis, Quimby, Red Rocket, RedHeart, Soulfly, The Idoru, Twister, új énekes, új lemez, újrakiadás, videoklip, Watch My Dying, Zorall Sörolimpia