Remorse – D.Ü.H.

Oláh Zsolti és csapata elny?hetetlen. Lassan két évtizede nyúzzák hangszereiket az igazi, ?szinte thrash jegyében, és már párszor álltak a zenei szakadék szélén, ?k mégis talpra álltak, ahogy egy igazi harcoshoz illik, és folytatták, még ha s?r? tagcserékkel kövezett úton szinte mindent el?r?l kellett is kezdeniük.

2005-ben megjelent Harcuk minden szempontból kiválóan sikerült (borító meg különösképpen!), és erre alapozva, ezt továbbfejlesztve tették a dolgukat az eltelt három esztend?ben, szinte megállás nélkül. Sajnos nem ment zökken?mentesen, ugyanis a régi, kétezerötös felállásból egyedül Zsolti, és a dobos maradtak továbbra is kollégák. Mégis azt mondhatom, hogy id?t, pénzt és energiát nem kímélve ütötték a vasat, s mint meglátjátok meglett az eredménye. Rengeteg emlékezetes témát, hangzatos megoldást és ötletet ókumláltak ki Düh-ük kifejezésére, mindezt színes és fantáziadús keretbe foglalva, hogy azt hiszem joggal pályázhatna ismételten az Év Magyar Album posztra.

Mint mondottam, a felállás is jócskán megváltozott Zsolti körül. A jelenlegi torok, bizonyos Ráczkevi Imre üvöltései nekem valahogy tressebbnek, ezáltal realisztikusabbnak hatnak, mint el?dje munkája volt, úgyhogy ezért is ott a pont. És, hogy még ezek után se mondja senki, hogy unalmas és színtelen lett az új lemez, egy sereg vendégzenész garantálja (az amúgy is bikaer?s) anyag fémességét: Attis és Gaobr (Watch My Dying), Miki, Csabi, Küki (Wackor), Erdélyi Péter (Megazetor, Ad-Astra), BZ (Wendigo), Sir Mulicz, Mike (Vale Of Tears), hogy csak a legnagyobbakat említsük.

Lobbanékony Düh-ükb?l csak úgy áramlik az energia, annyi minden jó fogást felhalmoztak a nótákban – le a kalappal. Módszeresen kidolgozott, profi témákkal, agresszív thrash-vágtákkal, és szigorú menetelésekkel, mindez nyakon öntve emlékezetes dallamokkal és égbekiáltó szólókkal, a megszólalás pedig gyönyör?!

Instrumentális bevezet?jük után berobban a Soha nem adom fel! – akár az ózdi srácok jelmondata is lehetne, mindenesetre egy remek, tüzr?l pattant thrasher-indulót kapunk. Egyszer?en zseniális, tízpontos szerzemény! Folytatásban sem különb – gyilkos nóták sorjáznak egymásutánban: Ég Veled, Meg van írva. Irdatlan menetelésüket a lágyabb formátumú, dallamokban b?velked? Amikor vége II. szakítja félbe; ezek miatt ? lóg az albumról a legjobban. Aztán újra visszakanyarodunk a húzósabb, thrasher témákhoz: Jég, Maradj ember, majd az egyik személyes kedvencem, a marhára eltalált Harcra fel. Szusszanhatunk egy keveset a középtempós, ámbár kreatívan szerkesztett Mindenki fél közben, az utána következ? Ébredj, tábort?z körüli feelingje (eleje) tökéletesen színezi, és ellensúlyozza a nóta magvát alkotó sebességet. Utolsó etap-ban a Háború jön, majd a T?z, szinte kéz a kézben a Kínnal; ez utóbbiban például hörg?s-károgás üti fel a fejét!

El?bb felsorolt 13 dal mindegyike briliáns egy tétel, s csak meger?sít abban a hitben, mint ahogy ezek a szerzemények a Harc-beli társaik egyenes ági folytatásai, mostani Düh-ük miel?bb jelentkezik újabb felvonással…

REMORSE Diszkográfia:
In versio – 1993
Álmatlanság – 1996
Sötétség – 1999
Harc – 2005
Old Version – 2007
DÜH - 2008