Fehér Bálna a Vasasban

A népszerû 'elsõ elõzenekar, nem elõzenekar' elvet követtünk, és inkább egy közeli ivódában vettünk magunkhoz folyadékot, hogy egyik ismerõsöm szerint ily módon segítsük elõ a Moby Dick alatti headbanget. Így esett, hogy mire odaértünk, már a következõ banda pakolt fel. A kezdõ Radio Criminals-t nem láttuk, de úgy érzem ezzel nem maradtunk le semmirõl.

Ahova csak néztünk, emberek mászkeráltak rendületlenül, de már most szomorúan konstatáltuk, hogy számuk lényegesen alulmaradt egy ilyen jellegû thrash-legendához képest. Gondoltuk, biztos mindenki csak egyenesen a Dick-re jön, addig meg iszik, vagy ilyesmi. Közben az elõtérben hol Slayercsabi, hol Mentes Norbi tûnt fel egy rövid idõre, mi pedig közben beható tanulmányoztuk a büfét és környékét.

Az Aquicum magát szerényen csak egy szimpla metál bandaként írta le a honlapján (mint késõbb megnéztem), ám aki már hallotta élõben, az tudhatja, hogy annál sokkal több. Eredetileg 1994-ben alakultak meg, majd kis idõ múlva egzisztenciális okokból sajnos abba kellett hagyniuk. Most, jó tíz évvel késõbb újra együtt vannak és zenélnek, hiszen metál nélkül egyszerûen nem lehet élni…
Már csak az énekes/basszeros überfrankó gitárjának látványáért érdemes volt eljönnöm. Eme vadidegen együttessel szembeni örömmámorom egyre csak fokozódott, mikor az egész teremben fellelhetõ két Slayer pólós egyén (az egyik én voltam!) legnagyobb örömére egy bizonyos Raining Blood-ot kezdtek játszani. A banda rendesen odatette ezt a Mészáros klasszikust, még ha szóló nélküli változatban is nyomták - mert ugye nem lehet mindenki Kerry King vagy Jeff Hanneman... A továbbiakban is reszeltek, zúztak meg minden egyéb, ami az igazi fémre jellemzõ. Ennek is köszönhetõ, hogy egy fanatikus, egymást átkaroló, fejrázó, és néha pogozó csoport az elsõ sorban nyomulva, végig kitartott mellettük.

A jóval ismertebb, modernebb hangzású Wackor-on viszont alig voltak bent emberek. Mindenki a terem széle felé csoportosult, így hallgatták szerényen. Az igazság az, hogy Wackorék tényleg nem egy könnyen emészthetõ banda, szóval ember legyen a talpán, aki elsõ hallásra megérti õket…

Slayercsabiék tevékenysége után rögtön kinéztem magamnak egy király helyet, lehetõleg legelöl, hogy mindvégig fotózni tudjak. Megszólalt az induló, és Mennybõl az angyallal robbantak be a színpadra. Egy rövid köszönés a Bálnák részérõl, majd sorra jöttek a nóták: Kiképzés, Körhinta, Goodbye, Beteg a föld, Ilyen ez a század, Ámen, Ugass kutya, Fejfa helyett (ezt egyébként Wackorék dolgozták fel a Tribute albumra) és a többi, ami most hirtelen nem jut eszembe.
Míg Smici és Mentes Norbi nagyjából egy konkrét helyen strázsált, addig a Gõbl Gábor-féle basszerszekció helyettük is tágította a színpad nyújtotta határokat. Bátran nyomult a közönség felé, változatosabbnál-változatosabb helyeken és pózokban zenélt.
Persze nem is lett volna koncert a koncert, ha Eddy (A Kib*szott Maiden Szörny, ha valaki még nem tudná - a szerk.) félmeztelenül nem mászkált volna fel azokra a bizonyos tiltott területekre, aztán meg bele a tömegbe…
A végére tartogatták a lírai Legyél jót - amin aztán a mozgástól kifáradt metálosok egy emberként énekeltek végig -, a hangos visszataps után pedig muszáj volt nekik egyet vitézkedni, méghozzá kereszttel!

Murphy