Indul az új Piramis!
Az újjáalakult Piramis együttes els? fellépése február 28-án lesz a székesfehérvári Fezen klubban. A nyár folyamán több nagy fesztiválon is koncertezik a zenekar, így a pécsi Rockmaratonon, T?serd?n, a siroki motorostalálkozón, de ellátogat Szlovákiába és Erdélybe is. Az els? budapesti koncert szeptemberben lesz, a legendás "nagy buli" 3o-ik évfordulóján.
Reklám:
A Piramis együttes a magyar rockzene történetének egyik legnagyobb legendája, soha magyar zenekar ekkora tömeghisztériát nem váltott ki mint ez az együttes.A Piramis 1975-ben alakult és rövidesen az ország legnépszer?bb zenekara lett. A Budai Ifjúsági Parkban tízezrek tomboltak, évente több száz koncertet adott a csapat az ország minden pontján, szabadtéri szinpadokon, m?vel?dési házakban, ifjúsági parkokban. Lemezeik több százezres példányszámban keltek el, Piramis örsök alakultak, verseket írtak hozzájuk, a zenészek úgyszólván nem tudtak kimenni az utcára, mert láttukra leállt a forgalom. Slágereik a mai napig a magyar rock legnépszer?bb dalai közé tartoznak, a "Szállj fel magasra", a "Becsület", a "Ha volna két életem", a "Kivánj igazi ünnepet" és a többi sikerdal már igazi klasszikusok és a rádiók legtöbbet játszott számai.
A zenekar feloszlása után a rajongó tizenkét évet vártak, hogy ismét találkozhassanak kedvenceikkel. 1992-ben öt teltházas koncertet adott az együttes a Budapest Sportcsarnokban, ekkor mondta a Magyarországon koncertez? Aerosmith énekese a Piramis tagjainak: "Ti sokkal nagyobb sztárok vagytok mint mi, mert nekünk csak egy teltházat sikerült csinálni"... Az újra kiadott lemezek ismét hatalmas példányszámban fogytak, de mégsem lett folytatás, a Piramis hosszú évekig nem hallatott magáról.
A következ? megjelenés 2oo6 decemberében volt, amikor újra összeállt a zenekar és kétszer töltötte meg az Arénát, a koncertr?l készült dvd platinalemez lett, csakúgy mint az audió cd. A várokozásokkal ellentétben most is elmaradt a hosszabb visszatérés, a személyi problémák miatt nem maradt együtt a csapat.
A Piramis egykori tagjai közül hárman: Závodi János gitáros, Gallai Péter billenty?s és Köves Miklós dobos azonban úgy érezte, hogy nem lehet veszni hagyni a zenei örökséget, a közönség továbbra is igényli a koncerteket, élóben szeretné hallani a dalokat. Ezért felkérték basszusgitárosnak Vörös Gábort, az Ossián együttes egykori tagját, az énekesi posztra pedig Nyemcsók János bizonyult a legmegfelel?bbnek, aki megszállott Piramis rajongó és mind hangi adottságai, mind szinpadi munkája hitelessé teszik a Piramis frontvonalában.
A 2oo9-es év, a Piramis visszatérésének éve. Nagy fesztiválokról, városi rendezvényekr?l, m?vel?dési házaktól és külfödr?l is érkeztek felkérések, amelyeknek mind szeretne eleget tenni a zenekar. A Piramis harminc éve nem járt vidéken és a környez? országok magyarlakta területein, így az érdekl?dés napról-napra n?, jelent?s számú fellépés várható ebben az évben, szeretnénk a legandás "nagy buli" harminc éves évfordulóját megünnepelni, valamint egy karácsonyi koncertet rendezni.

Címkék: Piramis
Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
02.18. |
02.15. |
02.14. |
02.11. |
02.02. |
Legolvasottabb Zenekarok hírei
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
adomány, Angerseed, aranylemez, Balaton, Black Rock, Cyparis, Death metal, Don Gatto, els? klip, Fish!, Ganxsta Zolee, Hardcore, Harley-Davidson Open Road Fest, III. M?szak, Indie rock, interjú, MetalFest Open Air, MetalWar Fest, Nail Records, Neokhrome, Nevergreen, Piramis, Punk, Rockmaraton, tribute, turné, Twister, újrakiadás, zenei díj, Zúzda Rock Kert