A IV. HangSúly zenei díj nyertesei

2009. február 24. kedd, 20:00    
HangSúly A súlyosabb gitárzenékkel foglalkozó magyar internetes magazinok szerkeszt?ségeinek szavazatai alapján 2008 legjobban sikerült albumait az Isten Háta Mögött és a Superbutt készítették el, koncerten a Nadir és a Subscribe voltak a leger?sebbek, míg a debütáló bandák közül a Slytract és a Saint Petrol els? albumait fogadta legnagyobb lelkesedéssel a zs?ri.
Reklám:
Az érdi Bakery stúdió pedig zsinórban negyedszer lett a legjobb a Hungarian Metal Awardson. Újítás ebben az évben, hogy a zenekarok jóvoltából a hivatalos HangSúly honlapon a legtöbb tavalyi albumba egy-egy dal vagy videó erejéig bele lehet hallgatni/nézni és csemegézni az igazán változatos stílusú bandák között.

Legjobb album: 
Isten Háta Mögött
A kényelmetlen lemez

A 2005-ös els? Hungarian Metal Awards gy?zteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az els? helyre a Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megel?zve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. cím? 2008-as anyagát.

Legjobb debütáló album: 
Saint Petrol
Greatest Tits
 
Slytract
Explanation: Unknown
 
A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az els? helyen. A Saint Petrol az amúgy is igen er?s magyar southern rock/sludge metal színtérre érkezett meg Greatest Tits cím? albumával, míg a miskolci Slytract külföldön is eséllyel indul a brutális thrash-death metal muzsikát rejt?, remek Explanation: Unknown cím? lemezzel, amelyet nem csak a Noise Head Records adott ki Európában, de a híres-neves Relapse is az Egyesült Államokban.

Legjobb koncertbanda: 
Nadir
Subscribe

Amilyen egyértelm?en hódította el tavaly a Legjobb koncertbanda titulust a Sunday Fury, annyira megosztott volt idén a zs?ri az els? hely odaítélésében. Gyakorlatilag a jelöltek közül, aki nem els? lett az mind a második helyen végzett. A hajszállal legjobbnak ítélt két banda pedig a hardcore-death metalban er?s Nadir, akik az ország egyik legjobb underground csapataként dolgoznak már évek óta, míg az els? hely másik társbérl?je 2008-ban az intenzív bulijairól ismert Subscribe, akik a tavalyi második hely után léptek most a dobogó legfels? fokára.

Legjobb stúdióprodukció: 
Jocke Skog @ Fear And Loathing / Varga Zoltán @ Bakery
Superbutt: You And Your Revolution
 
A Legjobb stúdióprodukció kategóriában el?ször idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közrem?ködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az els? két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezet?je Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi "Töfi" Zoltán közös munkájának eredményeként született üt?s hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery,  ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez.

Legjobb lemezborító: 
Dömölky Dániel
Superbutt: You And Your Revolution
 
A grafikusok között is nagyon szoros volt a verseny, végül a You And Your Revolution frontját készít? Dömölky Dániel groteszkbe hajló munkája tetszett a legtöbb zs?ritagnak. Mögötte holtversenyben végzett Jacsó Balázs és Sallai Péter. Jacsó Balázs három alkotásával is versenyben volt, végül a Cadaveres: Evilution albuma került dobogóra, míg Sallai Pétert a Kalapács: Mítosz c. albumának borítójáért illeti elismerés.

Minden nyertesnek külön is gratulál a zs?riben résztvev? magazinok szerkeszt?ségei:
 
Fémforgács Metal Site - Hard Rock Magazin - Karcolat Metal Magazin - MetalNews.hu - NuSkull - Passzio.hu - Planet Z - Rock Gyémántok - Rockerek.hu - Rock Station - Shock! Magazin - Tarzansite - Underground Magazin - Zenemagazin.com - Viharock.hu


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez