Csá csámisi, üdv Paganza!

2009. március 11. szerda, 13:00    
Utolsó koncertjét adta március 6-án a budapesti Gödörben - a Colorstar lemezbemutatót felvezetve - a csámisi!. A zenéjében is megújuló csapat ezentúl PAGANZA néven folytatja ígéretes útját a hazai zenei térben. 
Reklám:
Zenéjükben összegyúrva a világzene izgalmas eklektikáját és a rock’n’roll határozott, pozitív, kemény és hiteles életérzését. A Paganza egy internatív világrock zenekar.
 
Középiskolás punk-zenekarként indult „világhódító” útjára majd’ 10 éve a csámisi! zenekar. A csapat Császári Gergely köré szervez?dve több tagváltást is megélt az elmúlt id?kben. Amint azt Császári elmondta ”Minden haveri alapon m?ködött a csámisi! körül, az amat?r megoldások kedves bájával f?szerezve”.  2008 tavaszán azonban két zenésztársával, Szert Zsigmonddal (dob) és Apáti Ádámmal (basszusgitár) olyan formációt hozott létre, mely komoly és hosszú távú terveket dédelget. Ennek egyik eredménye a 10 perc cím? kislemez-anyag, három valóban kit?n?, vadonatúj szerzeménnyel. A csapat ?szre már nagylemezt is tervez, melyen a friss kompozíciók mellett néhány korábbi csámisi! dalt is újraértelmeznek. ”A Paganza zenekarban már közösen írjuk a számokat, a kreatív ötletek egyfajta olvasztótégelye a csapat”- mondja Császári, aki a névválasztással kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Paganza szó saját kreáció, tudatosan a „pogány” szó áthallással – a pogány szó számos értelmezése közül –a „népi”, „?si”, ha úgy tetszik „természetes” jelentésre utalva. „A zenekarhoz egy befogadó, átjárási lehet?séget teremt?, nem a szokásos sémákat használó, de akár a legmélyebb gyökerekig hitelesen és természetesen visszanyúló zenei irányzat, gondolkodási mód és életstílus áll a legközelebb” – mondta Császári. Mindezt igyekeznek zenéjükben is visszaadni, mely a világzene és a rock sajátos elegye. Érdemes odafigyelni!


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez