Sepultura - A-lex

Habár a Dante XXI sem állta meg helyét SEPULTURA név alatt – mert ugye Max nélkül oktalanság így nevezni ezt az együttest -, ett?l eltekintve egy nagyszer? és színes, ügyes megoldásokkal teli, koncepcióra épül? lemez lett. Jelen korongunkról is ugyanezt lehet elmondani.

Maga a témaválasztás, ahogy az Isteni színjáték sem volt mellényúlás, ez is jó ötletnek t?nt. Anthony Burgess regénye, valamint a jóval kés?bb készült, Stanley Kubrick nevéhez f?z?d? filmadaptáció, a Mechanikus (Gép)narancs is telis-tele van megvalósításra váró panelekkel. Akkor meg miért ne?!

A-Lex - aki egyébként a m? f?szerepl?je – 18 rövidebb tételb?l álló, átlagosan két-háromperces szerzemények jellemzik; magát az albumot pedig négy külön részre bontják az ugyancsak A-Lex névre keresztelt hangulati átvezet?k. Egy nótát sem szeretnék külön kiemelni, hiszen mindegyik jól sikerült darab a maga egyéni atmoszférájával egy kis külön világot képez a nagy egységen belül, de kompatibilis is vele. Színesítésként találhatunk még futurisztikus indusztriális részeket, akusztikus témázgatást, fennkölt férfikórust, vagy éppen dzsungel korszakból ered? törzsi dobhasználatot. De Beethoven is megszólal Sepultura-módon, haha!

Derrick Green ahelyett, hogy metálosan énekelne, inkább hardcore üvöltésekkel üti el az id?t;  minél jobban próbálja hangját kiereszteni, annál jobban érz?dik, hogy nincs igazán a helyzet magaslatán. Egy-két helyen viszont marhára odateszi magát!

Andreas Kisser – még mindig tartom azt, hogy Max nélkül félkarú óriás, ez persze vica verse is igaz – sem igazán a régi id?k thrash zenéjét pengeti (már évek óta), de amit m?vel, az egyáltalán nem rossz! Szokatlan metál-hardcore keverékét ugyan jó darabig szokni kell, de amint rááll a fülünk, egyb?l rajongani fogunk érte! Szupergyors, mindamellett horzsolós hardcore-részek ravaszul váltakoznak a lehangolt és belassult, vaskos témázgatásokkal és dögös zúzásokkal. Mindezeket furcsa és rafinált (els?re nem igazán emészthet?) agyalós váltásokkal kombinálja. És akkor még nem is beszéltünk a spontánul lecsapó, vadállatként rohanó, nyakatekert szólóiról! Err?l jut eszembe, hogy hamarosan megjelenik régóta húzódó szólóalbuma, Hubris I & II címmel.

Csókos András tevékenységét támogatja az árnyékban meg-megbúvó Paulo Jr. (újabban már Xisto néven), de nem igazán zavarja a vizet. Igor helyetteseként Jean Dagobella eldobolgat, de akármit is m?vel, nem lesz bel?le egy Cavalera.  

Alapból úgy kell hozzáállni az anyaghoz, hogy egy nem (egy) SEPULTURA, és nem is lesz az, bárhogy is nézzük, ezért aztán nem szabad hasonlítani. Mint már az elején megjegyeztem, most újra figyelmeztetek mindenkit: nem egykönnyen emészthet? lemez, id?t kell adni  neki.  Csupán ennyi a titka, semmi más.

SEPULTURA diszkográfia:
Bestial Devastation - 1985
Morbid Visions - 1986
Schizophrenia - 1987
Beneath the Remains - 1989
Arise - 1992
Chaos A.D. - 1994
Roots Bloody Roots - 1996
The Roots of Sepultura - 1997
Blood Rooted – 1998

Aganist - 1998
Nation - 2001

Under a Gale Pale Sky (live) - 2002
Revolusongs (EP) - 2002
Roorback - 2003
Live in Sao Paulo (live) - 2005

Dante XXI - 2006
A-Lex - 2008