Becsomagolt hardcore - 2009.03.27., Cyparis klub, Révkomárom

holth - 2009. április 04. szombat, 13:00    
Révkomáromban lassan már kultikusan megszokottá vált ereszd-el-a-hajamat jelleg? péntek estéknek van, hogy az ember már fifti-fifti eséllyel indul neki. Egyrészt mert volt már, hogy jól pofára estünk elmaradott koncertek miatt, másrészt pedig mert a hóvégi bulik létszám elemzései nem mutatnak felfele ível? tendenciát.
Reklám:
Ezúttal is úgy jártunk, mint legutóbb, hogy zabszemet sem lehetett volna a fenekünkbe dugni, mert az érkezésünk után tapasztalt érdektelenséget még az is megspékelte, hogy egy fia zenekartagot sem láttunk a már jól megszokott, általuk kibérelt boxokban. Úgyhogy már az utcánállva is kung-fuztunk, de csak fejjel, hogy nehogy megint lefújjanak bármit is, azt követ?en pulzuscsökkent?ként folytak be a sz?k Kiscsapó utcába a kisbuszok. Akkor már fellélegeztünk.
 
Gyanúsan ismeretlenül csengett a komáromi Corelosa neve, mint kiderült, nem is véletlenül. Az adott banda tavaly tavasszal alakult, és hát, finom szólva is érzékelhet? volt ez a h?belebalázs hozzáállás, a srácok még gyúrhattak volna egy ideig a számokon, amíg feltárják a nagyérdem? el?tt ezt a (bizonyos szempontból) felejthetetlen élményt. A punk/HC szerzeményekbe jócskán belebújt, hogy még nincsenek teljesen megérve a nyilvánosságra. Nem tudom, mennyire volt közük a skacoknak ahhoz, hogy az egész úgy szólt, mintha egy pléhdobozban csörömpölnének, de a trehány ének mellett ez bizony jócskán tett róla, hogy az egész kifúrja a koponyánkat.
 
Egy másik magyarországi zenekar is tiszteletét tette, (számomra) szintén semmit sem mondó névvel, aminek, valljuk be, még a megjegyzése is nehezemre esett, csak most a ló másik oldaláról az eléozéo formációhoz képest. Nec Pluribus Impar, nagyon memóriabarát. És akkor kábé ez az az ének, amivel a hallójárataim már nagyon szívesen összefonódnak. Kapásból él?ben nagyon jól tudnak m?ködni az olyan death metal bandák, ahol a már megszokott hörgést vegyítik némi rikácsolósabb egyveleggel. Eszetlen jó váltások a dobtémákban, szép diszít?elemek a gitár részér?l, amit meg a b?g?s fiú m?velt, az már tényleg észveszelyt? volt, úgyhogy reméljük ezután majd többet hallunk a bandáról, mint eddig!
 
A 2003-ban alakult somorjai (SK) Eye Beyond Sight annak idején odab*szós death  metaljával fogott meg, aztán egyszercsak azt vettük észre, hogy igencsak felszívódtak a színtérr?l, tudható ez a 2006-os tagcseréknek, amit viszont már egy album követett és az egyenes út a további ?rült koncertekhez. Enyhe döbbenettel tapasztaltam, hogy a „jó öreg hardcore“ jócskán beette magát a legények b?re alá, még ha alapjában véve nem is, de utólagos szájízként mindenképp beismerhet?, hogy gazdagon meg lett t?zdelve HC elemekkel az etwas. Míg annak idején az egyik gitáros fószer vokálozása is sokkal inkább el?térbe volt helyezve, mostanra a vezet? ének HC-s „köpködése“ az, ami leginkább szembet?n?. Bár a „klasszikusok“ megmaradtak, mondjuk a régi kedvenc, Lorenzo´s oil (kiváncsi lennék, mit takar a név) felcsendülése utáni ötödik pillanatban jöttem csak rá, hogy ez volt  a régi személyes kedvenc. Utólag azon is elgondolkodtam, hogy lehet, csak az eszméletlenül recseg?s hangzás adta azt az attit?döt, ami lejött, bár kétlem. A magabiztossággal viszont nem volt sz*rakodás, mintha csak otthon lettek volna, úgy mozgolódtak, és ha jól észleltük: ez ám a banda, még „rajongókat“ is hoznak magukkal, tuti kasszasiker.
 
Az estét az Apokryf (SK) zárta, akiknek a nevér?l eddig mindig valami köcsög nosztalgia zenekar jutott az eszembe, de kaptam is egyet a szemem közé, amikor elkezd?dött az aprítás. Saját számok ide vagy oda, de szent meggy?z?désem, hogy egy záró zenekarnál (ilyen szinetekn) ígyis-úgyis egy baromi jól eltalált feldolgozás üt a legnagyobbat. Abból meg itt volt több is. Az Arch Enemy End of the Line-ja, úgy szólalt meg, hogy az ember a fülében hallotta miatta a CD verziót (nem, itt nem n? az énekes – de ez a szekció kivételesen frankón volt megoldva). A másik mérföldk? meg az Amon Amarth óda volt, ami amúgy is egy óriási koncertnóta, úgyhogy ment is a tekerés rendesen. Így a végére már annyira elszabadultak az indulatok, hogy nem is lep?dtünk meg, ha egy-egy bakancs randizott a bordáinkkal, a fejünk meg a tartópillérekkel, aztán két tasli között meg azt vettük észre, hogy már megint az EBS van a színpadon. Úgyhogy a barátság az felh?tlen volt, meg a baromkodásra való hajlandóság is, reméljük még sok ilyen rugalmas hozzáállású zenekarral és estével találkozunk!
 
holth


Szólj hozzá a cikkhez