Újabb kalandok a pokolban – interjú a Demonlorddal

Most, pont id?ben, még az új lemez felvételei el?tt, egy bulin sikerült elcsípnem a szimpatikus frontembert, Jurásek Balázst, aki rengeteg információt rám zúdított.

Azt nem feltétlenül mondanám, hogy hallgatunk. Az a probléma, hogy a rockandrollnál mintha megint lenne egy hullámvölgy, amint az 3-4 évente el? szokott fordulni, egyszer fenn, egyszer lenn, ahogy az ember mászkál a koncertekre, meg a fesztiválokra, elég ha csak a három héttel ezel?tti Lordit nézem a „lehettek volna többen is” néz?számmal, meg a hasonló mutatványokat. Szóval, ett?l még nem álltunk le, a Világi Zoli közölte velem két hete, hogy ? elkezdi felvenni a lemezét, és aki akar csatlakozni, az beszállhat. Szóval lassan megkezd?dnek a munkálatok, a Zolika elkezdi feldobolni. A legfrissebb koncepció az, hogy pont tíz éve jelent meg az els? lemezünk, az Adventures in hell pt.1, úgyhogy kiváló ötletnek találtuk, hogy legyen part 2, ha már így eltelt tíz év. Ezen részben lesznek olyan dalok meg, témák, amik akkor id?hiány, meg ugye helyhiány miatt kimaradtak, amiket koncerteken néha-néha szoktunk játszani, de mivel ez értékelhet? hanganyag formátumban nem volt, nem ismerte senki sem, ezért hát úgy gondoltuk, hogy valami tökös hangzással ezeket megcsináljuk. Természetesen azóta is született egy csomó dal, és hát azóta is volt egy csomó variáció, hogy milyen irányvonalon folytassuk, most ez az aktuális, ez a legfrissebb, és azt hiszem , a végleges.

A válogatáslemeznek az ötletét igazából azért vetettük el, mert én sem veszek válogatáslemezt. Meghallgatni meghallgatom, de nem durranok rá, ha megjelenik egy Metallica válogatáslemez, vagy egy 47. AC/DC. Szóval kit érdekel, mert azok a nóták vagy megvannak… vagy megvannak. Amilyen lanyha a lemezpiac amúgy is, nem hiszem, hogy érdemes egy válogatást összekalapálni. Meg hát a régi felvételek közül nem nagyon mazsoláznék úgy, hogy kiemeljek egy 10 éves dalt, és úgy ahogy van, azt rárakjam egy új lemezre. Az a maga korában még helyénvaló volt, de a mai hangzáselvárásoknak még véletlenül sem felelnek meg azok az anyagok. Renoméromboló lenne ezeket így felpakolni egy új kiadványra.

Nem, mert azt feleslegesnek érzem, maradjunk annyiban, hogy az egy korrajz. Igen, érte sok kritika a hangzást, de mi azt nem lemeznek készítettük, hanem egy demónak. Öt nap alatt hoztuk össze, de aztán volt rá olyan érdekl?dés, hogy a kiadó úgy döntött, hogy akkor ebb?l legyen most egy lemez. Természetesen azon rengeteget lehetett volna dolgozni, meg kellett is volna, de anyagi hátterünk nem volt hozzá. Annyi volt, amennyib?l ezt rögzíteni tudtuk. Nem gondoltuk, hogy lemez lesz, kiadókeres?nek szántuk elvileg. Ha egy kicsit rosszabbul sikerült volna, nekiálltunk volna újból felvenni, ha meg jobban, akkor ergo nem demónak gondoltuk volna. Így van a köztes állapot és rá lehet húzni, hogy egy kurva jó demó, vagy egy „elfért-volna-még-egy-kis-csiszolás-rajta” lemez. Ett?l függetlenül én büszke vagyok rá, mert szeretem azokat a nótákat, akinek tetszik hallgassa egészséggel továbbra is. Az, hogy újra felvegyük, azt nem, mert annyi dal fekszik erre-arra, készen, vagy félig készen, hogyha egyszer nekiülünk, akkor ne azzal foglalkozzunk már, amit valamilyen úton módon formába öntöttünk anno.

Nagyon pozitívan indult meg az az album. Már a fogadtatása, meg volt egyfajta felfokozott várakozás, mire elkészült. Hiszen lássuk be, olyan szinten nem vagyunk egy kapkodós zenekar, hogy minden félévben bombázzuk itt az embereket egy új albummal, ami egyrészt nem baj, másrészt meg ezeken az intervallumokon valóban lehetne sz?kíteni, csak sajnálatos módon korlátaink nekünk is vannak, tehát egyrészt a nagy távolságok miatt, hogy nem egy városban élünk, persze a technika ezen már segít, hiszen az interneten át lehet küldözgetni bármit, de az, hogy rendszeresen, hetente nem tudunk összejárni, ez olyan, mint egy távkapcsolat, csak nem olyan intenzív. Mondjuk egy produkció el?tt, egy koncert el?tt próbálunk, satöbbi, de hát ha az ember azt veszi, hogy polgári területen is helyt kell állni, meg mindenki száz helyen dolgozik, így nagyon nehéz összeegyeztetni, hogy 150-200 km-ek vannak köztünk. Mi volt a kérdés?

Hát ez a külföldi kiadós mutatvány egy sarkalatos pont, mert ugye minden zenekar úgy indul el, f?leg aki nem ékes anyanyelvén kezd el dalokat írni, meg rokkerkedni, hogy ebb?l valami orbitális világkarrier lesz, ezt mondjuk a mai napig nem adtam fel, mert végül is még bármi lehet, de azért nagyon keveseknek adatik meg ez, lássuk be. Tehát mi is eljutottunk koncertre külföldre, ide-oda, nagyon pozitív visszajelzések voltak  Európa szerte ezekr?l a bulikról, ahova sikerült eldugnunk a pofánk, de ebb?l olyan nagyobb kaliber? szerz?dés nem sejlett el?, hogy ez valami szupersztárság felé lódította volna a zenekar üstökösét. Voltak puhatolózások, meg ajánlatok, csak amikor az ember komolyabban utánanéz, akkor rájön, hogy ezek nem olyan szépek, mint ahogyan csillognak els? ránézésre. Volt egy német kiadónk is, aki kiadta a lemezünket, de hát az meg valahogy cs?dbe ment, vagy a rosseb tudja mi lett vele, aztán annak a promóciója meg sehova se haladt. Nem kell ett?l hanyatt esni, mert külföldön mindenkinek van kiadója, akinek a garázsában vagy a sufnijában van egy kever?pult, aztán csinál egy lemezt, és csinál egy kiadót. Magyarországon is rengeteg kiadó van már, külföldön meg aztán még több. Szóval a Hókuszpókusz rekordsz felhív, vagy bármelyik, hogy szeretné a zenekart leszerz?dtetni, csak aztán a zengzetes ígéretek mögött nagyon sokszor egy nagy humbug van, úgyhogy óva intek mindenkit, hogy els? kanyarra így bed?ljön, szóval ennek utána kell nézni, hogy érdemes-e egyáltalán. Ha a Nuclear blast felhív, hogy jó,  gyerekek, akkor most azonnal; akkor megemelem a kucsmámat, és nyomom rá a két x-et, vagy a hármat a papírra.

Hála Istennek sok helyre eljutott. Én ilyen lehetetlen helyekr?l mint  Venezuela  is kapok visszajelzéseket. Én nem tudom, hogy ide hogy jutott el, örök misztérium számomra… Gyári anyagok is kerültek ki nagyon sok helyre, nem mp3-ak. Az Internet meg ugye, hát… lehet kutyázni, hogy mindenki letölti, meg hogy ez mennyire rossz a zenekaroknak, sokan elmondták már, pro és kontra.. A lemezeladások a béka segge alatt vannak emiatt, de igazából nem is tudom kárhoztatni a zenehallgatókat ezért. Aki annyira ultrafanatiker, hogy minden lemezt eredetiben megvásárol, annak egyrészt marha sok pénze van, más meg kevés lemezt vásárol. Olyan zenehallgatót te sem tudnál mondani, meg én sem, akinek csak eredeti lemezek állnak a polcán, és mondjuk háromszázezer darab. Az mp3, meg a nem tudom minek a korszakát éljük, úgyhogy ezzel meg kell barátkozni, ki kell békülni. Ez minket is nyilván súlyt, mint mindenkit, de nem gyökölök ezen. Akinek ingerenciája van, és megvásárolja, az oké. Nekem is vannak olyan zenekarok, akiket marhára szeretek, bemegyek a boltba, és megveszem az új lemezét, mert azt mégis fel lehet tenni a polcra, és kinéz valahogy. Nem fogok itt kardoskodni, hogy mindenki töltsön le mindent a netr?l, és nem is tehetem, hivatalból sem. Amikor ez elkezd?dött, érzékenyebben érintette az embert, de ez hosszú évek óta így megy, de már nem olyan nagy dolog, ha másolt, letöltött cuccokról hallgatják az ember zenéjét.

Abszolút pozitívan értékelem, mindattól függetlenül, hogy hol áll a metal, meg hol áll a rock, egyébként leszarom. Úgy gondolom, hogy adtunk egymással az embereknek, akik eljöttek a koncertjeinkre, meg hallgatják a lemezeinket, adtunk mi nekik annyi pozitívumot, mint amennyit ?k adtak nekünk. Igazából ezért is érdemes csinálni. Egyébként, persze, képmutatás lenne, ha azt mondanám, hogy nem áll a faszom, mint a vas, ha egy klubban xszázan lenn vannak, de akkor sem vagyok elkeseredve, ha jóval kevesebben jöttek el. De ett?l függetlenül, akik eljöttek, azok jó kis törzsgárda, vagy éppen akkor fedezte fel magának a zenekart, esetleg száz éve nem volt koncerten. Ezekkel együtt, pozitívan tudom csak értékelni az elmúlt id?szakot. Voltak kisebb-nagyobb buktatók, és a zenekaron belül is természetesen voltak lelkesedésmegcsappanások, mondjuk úgy egy-két évvel ezel?tt, most viszont már úgy gondolom, hogy – nem azt mondom, hogy felel?sségmentesen, - úgy lehet ezt csinálni, hogy nem görcsölve. Ez nekünk jó, ezt csináljuk, és ha lesz valami marha nagy durranás, annak örülünk. Úgy beszélek, mintha valami megkeseredett fasz lennék, egyébként nem. Szóval ebb?l azért ki lehet még hozni, nagy szerencse folytán is, ugye, bármilyen überfasza külföldi turnét is, vagy akármit. Ezek olyanok, amire mindenki vágyik, és állunk elébe. Akkor bedobom a sutba amivel éppen foglalkozom, és húzzunk a picsába! Ezért kezdtük el. De az, hogy ugye ebb?l nem lehet megélni Magyarországon, az  nem titok. Mindenkinek van polgári állása, foglalkozása, valamib?l pénzt kell keresni, meg kell élni. Nem akarok úgy élni, hogy összerakok egy kisfröccsre valót, és itt vagyunk mi a rocksztárok, ebb?l élünk, de hát hogyan? F?állásban nagyon kevés zenekarnál m?ködik ez. Rock-metal vonalon ez ráadásul hatványozottabban igaz.

Sideprojektek most is vannak. Andrásnak meg a Zolikának (Nagy András gitáros, és Világi Zoltán dobos) van ugye a Keepers of Jericho, én egy szórakoztató swing-formációban is énekelek, Frank Sinatra-t, ilyeneket, amit szintén szeretek, és még amit nem adtunk fel a Gáborral (Kovács Gábor gitáros), egy Dire Straits tribute zenekart akartunk összehozni, nagy szívszerelme mind a kett?nknek, úgyhogy abból még lehet, hogy lesz valami.

Mindenki nagyon jó faszi ebben a zenekarban, ezért is változatlan még tíz év után is a felállás, mert ezekkel a trógerekkel nem lehet nagyon összeveszni. Ez el?bb volt egy baráti társaság, mint egy zenekar. Vagy legalábbis egyszerre alakult ez a dolog. Amikor összejött a zenekar, nem úgy volt, hogy lemegyünk  próbálni, és mindenki húz haza a francba, hanem akkor közös piázás, bulizás folyamatosan..

Én sok countryt hallgatok például. Szeretem a countryt, az új hullámos amerikai countryt. A Gábor is odavan érte. Brad Paisley, például, istenkirály faszi, Kenny Chesney, pazar, kurva technikás. Akkora virgák vannak, hogy beszarsz, jó nótákkal, rohadék szarkasztikus szövegekkel. Meg ugye klasszikus metal. Azt  mindig hallgat az ember. Jorn Lande-t hallgattam most viszonylag sokat, Lordit, amúgy is szeretem ezt a paraszt rockot, amit csinálnak, ráadásul marha jól, színvonalasan. Aztán régi Kreatort, tehát így mindenfélét, ami sikerül, meg amit szerettem mindig is. Azt ne kérdezd, hogy az extra újak közül mit hallgattok, mert nem tudom. Nem követem napra pontosan, nem mazsolázok, hogy most megjelent az új nem tudom micsoda. Ha valaki a kezembe nyomja, vagy felhívja a figyelmemet, akkor meghallgatom, de nem kezdek el vadászni, inkább berakok egy Mark Knopfler szólólemezt, vagy egy Bruce Springsteent, az nekem így tökéletes.

Annyit lehet elárulni, hogy volt nekünk egyszer régen egy demónk, nem tudom mikor, azon voltak olyan nóták, amiket még az els? lemezre szántunk, de arra konkrétan nem került fel közülük semmi. Szóval azok a nóták lesznek; átalakítva, mai hangzással átgyúrva, a szövegeket is átírva, ahol kell. Amikor valamelyiket próba közben valaki elkezdi játszani, akkor jön az „aztakurvadejóezatéma..”-fíling, úgyhogy szeretnénk, ha ez másokra is átragadna. Ennek most jött el az ideje. Csak mondjuk ez nem egy egész lemezanyagnyi. Abból a korszakból amúgy is van még egy csomó nóta, amit nem csináltunk meg már akkor sem, de lesznek ebbe a vonalba kapcsolódó friss szerzemények is. Ebb?l lesz ám a jó kis Adventures in Hell pt. 2!

Az els? lemez nótái sem kapcsolódtak szervesen egymáshoz. A Világi írt hozzá egy koncepciót, egy sztorit, miután felraktuk a dalokat a lemezre, sajnos már nem emlékszem, mi volt, de vizesre röhögtem magam rajta. Egy rettenetes részeg este után sikerült ezt így összehozni, tehát írt bel?le egy konceptlemezt, holott nem volt az. A cím –mármint a part 2 -  az akkori érára utal vissza, meg hogy akkoriban képz?dött a dalok egy része, azokkal egy ívásúak lesznek az újak is. Nagyjából…

Bikacsökkel bazdmeg. Nem tudom. Hát hallgassa meg! Megmondom neki, hogy ez egy zseniális, überfasza power metal zenekar, fantasztikusan… annyira jó, hogy nem is tudok rá jelz?ket. Remek nótákkal, csodaszép dallamokkal, fifikás gitártémákkal, rockos, ámde mégis jó popos. El lehet ezen hülyéskedni, de mindegy, hogy milyen a stílus, mert a Pet Shop Boys-nak is vannak kurva jó dalai.

Ja, de hát nem metálkodásban kell gondolkodni, hanem nótákban, és az mindegy, hogy milyen stílusban öntöd formába, nyilván abban a stílusban, amit kedvelsz.

A metal volt, azt mondanám, az els? szerelem. Ez még iskolás korunkban jött,  aztán az évek alatt szélesedik a zenei perspektíva, ez így természetes.  Nem azt mondom, hogy a countryból indultam ki a metal felé, inkább a metal technikásságából, meg dallamcentrikusságából jutottam el oda, hogy nem feltétlenül muszáj, hogy mindenhol hasítson a torzított gitár, akkor is lehet jó dalokat, dallamokat, gitártémákat hallani egy lemezen, ha nincs széttorzítva, meg szétnyomva kétlábgéppel.

Én is köszönöm.

Atilla