RPG – Hardcore bakadalok

Spiederfearer - 2009. május 12. kedd, 13:00    
A nemrég debütáló kislemezével kapcsolatban beszélgettem a soproni RPG zenekar frontemberével és basszusgitárosával, Sörivel és Pitykével:
Reklám:
- Honnan ered, mit jelent a nevetek?
- Nem mondhatjuk meg. Igazából ez úgy alakult ki, hogy sokat beszélgettünk, hogy mi legyen a nevünk és ugyebár én voltam katona, nem úgy, mint egyesek, ha-ha, volt egy ilyen vállról indítható rakétavet?, aminek ez volt a neve, és nagyon frappáns volt, hogy rövidítés lesz a név és az emberek is tudnak majd gondolkodni rajta, hogy ez minek lehet a rövidítése. Voltunk mi már minden, az emberek már most elkezdtek találgatni, hogy mit jelenthet a nevünk. Kezdve onnan, hogy voltunk már Robi, Peti, Gabi, voltunk radikális program is, meg persze egy közízlést sért? elnevezés is, amit inkább most nem említenék. Nem is lényeges, hiszen tulajdonképpen ennek az a lényege, hogy hadd találják ki az emberek maguk, hogy mi is az az RPG.

- Stílusotok ugyebár alapvet?en HC, de a stílushoz nem megszokott szövegvilággal kapcsolódik. Mi a témája, mi a koncepciója, mondanivalója a zenének?
- Helyesbítenék, nem HC, hanem hardcore punk. Ami pedig a szövegeket, koncepciót illeti, ezek a szövegek, második világháborús katonadalok átdolgozásai. Úgy kezd?dött, hogy összebarátkoztunk a Soproni Honvéd Hagyomány?rz? Tagozat vezet?jével és neki mondtuk el, hogy mit szeretnénk csinálni és ? adott át nekünk rengeteg második világháborús honvéd, illetve katonadaloknak az eredeti szövegét. Ezzel indítottuk el ezt az egész folyamatot.

- És ez vajon továbbra is így marad? Mert gondolom azért véges ezeknek a szövegeknek a száma.
- Rengeteg ilyen szöveg van, gyakorlatilag kimeríthetetlen, de ett?l függetlenül vannak saját számok is, mint például a Támad a Magyar cím? dal. De kétség kívül hasonló szövegvilággal rendelkezik.

- Mióta létezik a banda ebben a felállásban hogy alakult a tagok kiválasztása? Ismeretségi körb?l, vagy külön keresgéltetek embereket?
- Hát mi ketten már ismertük egymást, a többi tagot meg természetesen keresgéltük. Nagyon sok embert kipróbáltunk, f?leg dobosokat, nagyon nehéz volt dobost találni. Mert ugye azt is tudni kell, hogy mi már két évvel ezel?tt elkezdtünk egy folyamatot, amib?l ketten maradtunk, csak ugyebár az egy másik felállás volt. De a mostani felálláshoz nagyon sok problémánk volt a tagok keresésénél. F?leg dobos téren, de végül sikerült megtalálni Petit, akit Dávid, a gitárosunk hozott. ? mondta, hogy van egy osztálytársa, aki tud dobolni, és mi már fogtuk a fejünket, hogy mi lesz ebb?l, de kellemesen csalódtunk, mert egy nagyon tehetséges és ügyes fiatalemberr?l van szó.

- Egyáltalán nem megszokott dolog egy HC-ben a n?i tag, pláne énekes poszton. Hogy alakult ez nálatok?
- Hát Katáról azt tudni kell, hogy ? még dobolni is tud. Legalábbis hangszer tulajdonos ha-ha, na de komolyra fordítva a szót, ez úgy történt, hogy a régi zenekarával – amiben dobosként tevékenykedett – próbáltak a szomszédos próbateremben és mikor átmentünk, megdöbbenve láttuk, hogy „jé, dobos lány”, és ugyebár elég ritkán látni ilyet. Megkérdeztük, hogy nem tud-e véletlenül énekelni is. Aztán átjött a mi próbatermünkbe és elkezdett énekelni. Ezután hívtuk a következ? próbára is és a következ?re is, és vegülis így csatlakozott a zenekarhoz.

- Ha jól tudom, jóban vagytok olyan bandákkal is, mint a Hungarica, Moby Dick. Lehetséges, hogy ideológiai szempontok hoztak össze titeket, vagy inkább régi ismer?sök vagytok?
- Hát az túlzás, hogy annyira jóban vagyunk, de egyes tagokkal valóban régi ismer?sök vagyunk. Igazából Hoffer Peti és Smici nevét említeném, akikkel tényleg azt mondhatom, hogy jóban vagyunk. Az meg hogy ideológiailag, ez egy kicsit er?s kifejezés, inkább úgy mondanám, hogy a Hungaricá-val vannak tartalmi hasonlóságok… talán.

- Nem rég jelent meg debütáló kislemezetek, a Támad a magyar. Hány dalt tartalmaz, mit kell elmondani ezekr?l a dalokról?
- Öt dalt tartalmaz és mint ahogy azt már fentebb említettük, ezek második világháborús bakadalok.

- A szövegeket egy az egyben dolgozzátok fel, vagy átírjátok ?ket egy kicsit, és ha igen, akkor kié ez a szerep?
- Át szoktuk némileg írni a szövegeket, amit többnyire mi ketten teszünk, bár nem mindet. Tudok is mondani egy példát, a „Gy?zni fogunk” cím? számban van egy olyan sor, hogy „… ott lesz majd a homlokán az >elhervadhatatlan< babér…”, tehát szinte kimondhatatlan is, ezért gondoltam, hogy beleturkálok egy kicsit, és elég lesz annyi, hogy „ott lesz a babér”. Ez f?ként azért van így, mert általában el?ször megcsináljuk a zenét és utána illesztjük rá a szövegeket és nem mindig jön ki a zenére a szöveg. Volt olyan is, hogy kett? dalból lett egy egész, de olyan is, hogy hozzá tettünk még egy versszakot, mert túl rövid volt.  Ez volt a „Száll a gépmadár”, ez mindössze egy versszakból állt és hozzá kellett írnom még egyet. Egyszer aztán beszélgettem a Soproni Honvéd Hagyomány?rz? Tagozat elnökével és megmutattam neki a plusz versszakot, amit írtam, hogy vajon mit szól hozzá és azt felelte, hogy totálisan beleillik a szövegvilágba, és hogy az eredeti szerz? is nyugodtan írhatta volna ugyanígy tovább.

- Az idei Sop-rock tehetségkutató fesztiválon els? szereplésként máris a 4. helyen végeztetek, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy pont egy helynyivel csúsztatok le a volt-fesztiválos szereplésr?l. Hogy éreztétek magatokat? Hogy éltétek meg a hirtelen sikert?
- Teljesen ?szintén els? helyre vártunk, teljesen komolyan, de VOLT-fesztiválon nem is igazán akartunk játszani, mert szerintünk a szövegvilága nem igazán illik bele ennek a fesztiválnak a hangulatába. Ehhez még hozzátenném azt is, hogy valóban egy hellyel csúsztunk le a harmadik helyr?l, de emellett mindössze egy ponttal, szóval nagyon közel volt, de úgy gondoljuk, hogy ez az egy pont, éppen ennek a stílusnak tudható be. Nekünk, ami igazi megtiszteltetés lenne, az a Magyar Sziget lenne. Oda sokkal inkább beillenénk, szerintem.

- Melyek azok a zenekarok, akikkel szívesen együtt játszanátok, akiknek a felkérésére szinte bármilyen esetben igennel válaszolnátok?
- Tulajdonképpen szinte bárkivel játszanánk. Aki meghív, azzal játszunk. Ugye most sikerült egy közös koncertet összehozni a Hungaricával Sopronban, Göbl Gábor jóvoltából, de sajnos konkrétumokat nem nagyon tudok most mondani. Tulajdonképpen ki lehet mondani, hogy aki meghív minket, azzal szívesen játszunk. Vagy ha mi meghívjuk ?ket el?bb-utóbb, ha-ha.

- Van egy Ignite feldolgozásotok „A Csitári hegyek alatt” címen futó klasszikus. Várható esetleg még feldolgozás, vagy inkább elzárkóztok t?le és ez csak egy speciális eset volt?
- Határozottan várható még feldolgozás. Vannak is már ötletek, amik tényleg még ötleti síkon mozognak, de ha minden jól megy, lesz is bel?lük valami. Ezenfelül még tervezünk egy Boruta, illetve I.K.SZ. feldolgozást is, amik ugye az el?z? bandáink nevei. Tervbe van véve még egy Moby Dick szám is. Úgy gondoljuk, hogy amíg még nem ismernek minket az emberek, addig nem is árt, ha van egy-két feldolgozás, amikkel tulajdonképpen barátkozni tudunk a közönséggel. Meg hát, ha lenne egy kis szponzorunk, aki anyagilag támogatna minket, akkor nyilván könnyebben is mondhatnánk, hogy feldolgozzuk ezt, feldolgozzuk azt, hiszen a jogdíjakért elég kemény pénzeket kell kifizetni.

- Terveztek-e fellépést külföldön is (nem csak felvidéken vagy mondjuk Erdélyben, hanem idegen nyelv? területeken), vagy maradnátok inkább a határokon belül?
- Szívesen elmennénk, persze. Maximum nem értik a szöveget, de én sem értem egy csomó angol nyelv? banda szövegét, mégis elmegyek koncertjükre. De megmondjuk ?szintén, inkább magyar ajkú területeken játszanánk. Legf?képp Erdély érdekelne minket, ha már határon kívül.

- Mik a célok, további tervek?
- A legfontosabb jelenleg a minél több koncert lenne. Majd a kés?bbiekben felveszünk egy teljes albumot, de inkább a koncertek azok, amikb?l most minél több kéne, hogy megismerjenek minket. Meg hát a demo is még csak most jött ki nem rég, nem tudott lepörögni, nagyon kevesen ismerik még. Jó pár városba eljutott már azért, például Pápára, Gy?rbe, Pestre, stb. Igazából még csak most kezdtünk szinte terjeszkedni. Ennek ellenére 100 példányt csináltattunk a demoból, ebb?l 2 hét alatt elfogyott 90 darab és ez azért nem rossz arány.

- Milyen elérhet?ségen lehet felvenni a zenekarral a kapcsolatot, akár rajongói, akár koncertszervezési szempontból, illetve, van-e honlap?
- Honlap még nincs, készül?ben van, de a MySpace-es oldalunkon fel lehet minket kutatni illetve, az én telefonszámomon vagy e-mailben. (Ezek lentebb olvashatók)

Zenekar tagjai:

Söri – ének
Peti – dob
Dave – gitár
Kata – ének
Pityke – basszusgitár

Elérhet?ségek:
web: http://www.myspace.com/rpghc
e-mail: rpghc@citromail.hu
telefon: 0620/3164459 (Söri)

 
Spiederfearer


    Megosztás:
Címkék: bakadalok, Hardcore, RPG
Szólj hozzá a cikkhez