XVIII. Komáromi Napok vol.4. – „kicsi vagyok, mint a manó...“

Idén formabontó mód a Dél-Komárom-i nagyobb lövet? banzájokat a Monostori er?dbe tosszantoták, ami els? ránézésre igencsak lankasztó  lehet, viszont ha számításba veszet, hogy még ingyenes buszjáratokról is gondoskodtak a szervez?k, meg hogy eszméletlen varázsa van  mondjuk egy Bill számra egy ágyú torkába dugdosni a fejdet (szóval hogy varázsa van egy ilyen helyen megrendezett bulinak), minden adott ahhoz, hogy méltán tudd lezárni a XVIII. Komnapokat.
 
Egyetlen gonduk csupán annyi volt, hogy a mulatozás színterét úgy oldották meg, hogy lényegében nem a talajzaton feküdt a sörsátor borítása, hanem úgy 15 centivel a föld fölött. Most nem tudom, mennyire volt ez egyértelm?, legyen elég annyi, hogy az eszméletlen hangosítás árán a ritmusszekció produkciója miatt még a pala is rezonált a talpad alatt. Egy id? után kissé zavarbaejt?.
 
Az elmúlt évek megszokott meneteként mindig a Blues Company zárta az eseményt egy jó négy órás koncerttel, idén ez is változott, Blöróék ezúttal sacc per nyolctól tízig tolták mocskos muzsikájukat, és bár a frontember már a legels? pillanattól fogva szabadkozott, hogy ? bizony megjavult és megváltozott, legels? mondókájánál rögtön egyértelm?vé is vált a dolog ellenkez?je (nem mintha amúgy nem lett volna evidens). A közönség mindenféle megtorpanás nélkül tanulékony volt, sztereóban ordibálták Blöró után a legfrisebb „kicsi vagyok mint a manó, én vagyok a csapbasz*ró“ szlogent, ami megadta az alaphangulatot, innent?l kezdve már csak fokozódott az aljasulás az olyan kihagyhatatlan m?vek során, mint az Artista, Add ide a didit, A börtön ablakába, Magyarország Motorország, Büdös a szerelem, Kispirics, Klárika és még napestig sorolhatnám az akkori lelkivilágunkat nagyban tükröz? eposzokat. Komáromban valahogy mindig valami eszméletlen szétcsapóra sikerülnek a BC koncertek, a közönség mindig nagyszer?, valami hihetelen látvány, ahogy hatvan éves mamák tolják a denszet a sok hülyeségre, meg hogy még a k?kemény szekuritcsik is görnyednek a röhögést?l. Igazából semmiféle porszem nem volt a gépezetben, már a kezdeteknél is térdreborulva hajlongtunk, annyira zsír volt a hangosítás, Edit vokáljai még mindig sajátosan magávalragadó hatással bírnak, a szájharmonika is maradt elengedhetetlen kellékként, és az információk birtokában, hogy gitáron és b?g?n a zene egyetem takarítói húzzák-vonják, külön megtisztel? volt végiglebzselni a koncertet. És mint arra minden egyes alkalommal fény derül, most is megtudhattuk, hogy a nagyérdem? dönt? többsége alkoholista, motoros, nem szereti a munkát, a p*nát viszont annál inkább. Létezik egyáltalán ember, aki nem mulat jól egy Blues Company bálon?
 
Az estét és az egész Komáromi napokat a Golden Rock Band zárta, aki a tíz nap folyamán többszor is szóhoz jutott, most már meg is értettem, miért volt ez így. Valószín?leg még mindig él az igény a klasszikusokat feldolgozó bandákra, hogy teljes alfában lehessen lazulni, P. Mobilok, Billek, Hobók, István a királyok rengetegében bugdácsoltunk, a végér?l a TCS özönt mondjuk én szívesen lenyisszantottam volna (személyes okok miatt, a min?séggel teljes mértékben meg voltunk elégedve), viszont meg kell hagyni, minden flottul ment, az ének a front srác meg a gityós gyerek részér?l is abszolút a helyén való volt, nagy pluszként azonban hozzá kell tenni, ha nem így szólalt volna meg a technika, talán nem élvezzük ennyire, de ilyen adottságok mellett biztosítva volt a kell? atmoszféra.
 
Aki teheti, jöv?re mindenképpen iktassa be tavaszi programjai közé ezt a rendkívül sokrét? rendezvényt, biztos találtok kedvetekre valót, mi pedig bízunk a továbbiakban is a szimpatikus felhozatalban.
 

holth