Junkies – Degeneráció

Murphy - 2009. június 08. hétfő, 18:00    
Minden ugyanaz csak másképp
 Junkies – Degeneráció
Azt hihetnénk, hogy egy újabb koncepciós cuccal van dolgunk, mint a korunk el(számító)gépesedését megénekl? Szép új világnál, de a drogosok kilencedik anyaga inkább hajaz egy, az életm?vükbe beill? szimpla sorlemezre.
Reklám:
Mostani szövegeket nem érzem annyira egységesen er?snek, és nem egyszer támad fejemben az a gondolat, hogy ezt a dolgot vagy ötletet már ell?tték, más formában, sokkal régebben. Ha jól tudom, ?k énekelték meg régebben, hogy „Minden ugyanaz csak másképp!„. Ez a sor most tényleg aktuális rájuk. Zenéjükkel - bármennyire is találhatunk ismétl?d? vagy egészen hasonló riffeket, mint a régi lemezeken - nincs különösebben bajom. Barbaró még mindig ugyanaz, aki volt.

Összességében mégis egy kissé összekapottnak t?nik; legutolsó korong óta eltelt négy hosszú év, és most gyorsan kellett valamit alkotniuk, nehogy elfelejtsék ?ket vagy ilyesmi, azért sikerült gyengébben. Na de lássuk csak részletesen is…

Megszokhattuk már a srácoktól az eltalált kezdést, a Teljes gázzal tiszta punk-rock energiabomba, Barbaró vokállal, jóféle szólóval, na és persze a hangulat is a maximumon!    

Csatornapatkány (van egy tippem, hogy a szóviccb?l jött az ötlet) médiamegszállott, távkapcsolóval született egyénekhez címezve, tipikus slágernóta. Bár én még mindig nem vágom, ki a fene az a Sándor atya, és miért patkány? Klipes változata szintén élmény, f?leg a hímnem? néz?knek, haha!

Rögtön utána, újabb fullos punk-rock pörgésként következik a címadó Degeneráció jóvoltából; dallamos, könnyen megjegyezhet? refrénnel operál. Emellett irtóra tetszik, hogy a verze alatt a sorok nem pont úgy jönnek, ahogy az el?re kiszámítható lenne…

Rikinek ezúttal sincs saját száma, akárcsak az el?z? lemezen, ezért megmaradt neki az Ezt érezni kell basszus-kezdeménye. Lassabb, emóciókkal telet?zdelt, hatásos dal, gyönyör?en kiénekelt refrénnel. Akár azt is mondhatnám, hogy az Élni tudni kell lazán vett átirataként is értelmezhetjük…
 
Nah, ezt is megértük: Junkies írt egy dalt a drogozás ellen, LOL! Mintha Mr. Mackey hallanám a South Parkból: „A drog az rossz, értem?!” Megszámoltam, hogy kb. harminc alkalommal hangzik el a ’rossz’ szócska ebben a háromperces kis dalban, ezzel a stratégiájukkal akár a hiányosságokban b?velked?, magyarországi drogprevenciós program szócsövei is lehetnének (bár ezt kétlem), de az is lehet, hogy csak pusztán önmaguk paródiáját idézték meg. Mindenesetre egy faszagányos nóta kerekedik ki, semmitmondó szövegeit pedig az idei fesztiválokon tinik ezrei üvöltik majd, ebben biztos vagyok.

Álmosan, akusztikusan kezd?dik a Fény az alagút végén, szinte már-már Nihil-hangulatban, majd kétperc tájékán átvált, hogy tényleg borzolja a kedélyeket öt és fél, súlyos percben. Mondanivalóját tekintve simán elférne akár a Nihilen is, lüktet?, energiával teli zenéje pedig ezt a szöveget nyomatékosítja.

Egyértelm? tölteléknóta szerepét tölti be az Apám egy japán, akárcsak anno az Olga vagy Hot Dog a Haton. A kretén szövegötlettel megáldott, teljesen értelmetlen (ohne mondanivalós) dal ett?l még szerethet?. Ugyancsak a „helyet foglalja” a lemezen a következ?, vidám hangulatú, iszonyatos jó riffel operáló, de igazából semmi lényegesr?l nem szóló, két perc hosszú  Telefon.

Ugyancsak Nihil-gyanús a Nem szeretlek már könnyed, légies, ámde néha filozofikusra vett hangvétele. Civilizáció foglya szintén ugyanezt az atmoszférát érzem, bár ott a metál-riffekkel sokkal er?teljesebbre vették a figurát, így nyomatékosabb, sokkal súlyosabb.
 
Kb. minden második, külföldi (angol) szövegben hallható az a kifejezés, hogy ’emberi faj’. Nos, ez Barbaró Mesternek is szeme szúrt, s most egy sebesen száguldozó, energikus dalba foglalta; megpróbálja megmagyarázni, mit?l is ilyen nehéz és bonyolult a Hjumenrész.
 
A szabadság himnusza megint csak nem tudom miért, de szintén a Nihil-re id?kre emlékeztet engem; olyan hosszan, elnyújtottan (el)mereng?s, mind a szövege, mind a dalszerkezete, talán emiatt gondolom így. Lehet azonban, hogy ti másként vélitek.
 
Zárásként pedig mi mást hagyhattak volna hátra a srácok, mint egy kiváló bizonyítványt, vagyis Rockandrollból ötöst. Úgy is mindjárt itt a nyár! Dalukat az MTV is felhasználta reality-showjának f?címéhez, de ezen adalék nélkül is abszolút megállja a helyét: ahogy a Teljes gázzal kezdésnek, úgy ez a nóta egy happy endnek, hasonló paraméterekkel. Ízig-vérig punk-rock energiabomba, csordavokállal, szólóval, tombolós, pogozós, együtténekl?s, kimondott Sláger.

 
JUNKIES diszkográfia:
Rock n' Roll - 1994
Káros Az Egészségre - 1995
Nihil - 1997
Tabu - 1999
SX7 - 2001
Hat - 2003
Vál-lógatás - 2004
Szép új világ – 2005
Degeneráció - 2009

Murphy


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez