Piramis plusz – áram mínusz. 1. Téti Rockfeszt, 2. Nap.

Csikai - 2009. június 19. péntek, 07:00    
Úgy t?nik, az utóbbi id?ben komoly divattá vált a rockfesztiválok szervezése, hiszen gyakorlatilag minden második helységben ilyesmivel próbálják feldobni a turizmust. Most Tét is beállt ebbe a sorba, a sokoróaljai kisvárosban kétnapos „Rockfesztet” rendeztek eléggé felemás eredménnyel, már amennyire a vasárnapi program alapján le tudtam sz?rni.
Reklám:
A fesztivált igen kellemes helyszínre, a városszéli piactérre szervezték, és a körülményekre egy rossz szavunk nem lehetett, f?leg, ha azt nézzük, hogy egyes rendezvényeken milyen elképeszt? állapotok fogadják az embert. (Csak egy példa tavalyról: a Komáromi er?dfesztiválon, ahol többek között az Ossian, az Aurora és a Depresszió is fellépett, a többezres közönséget egy büfépulttal, és két kiszolgálóval akarták ellátni, valamint felállítottak három-négy mobilvécét, és ezzel a szervez?k – úgy gondolták – eleget is tettek az alapvet? követelményeknek. Kés? estére persze már a pultnál a tömegverekedés veszélye alakult ki, míg az er?d környékén a f? mindenfelé tocsogott a vizelett?l.) Téten azonban a szervez?k egy hatalmas sörsátrat állítottak fel, ezen kívül találhattunk még több kisebb büfét, egy helyi készítés? pálinkákat kínáló kimérést, gyrosost, s?t er?sítend? a falusi búcsúi hangulatot, dodzsemet és céllövöldét is, de ?k, elnézve kihasználtságukat, nem igazán gazdagodtak meg a két nap alatt. Nem úgy a büfések, akik hozták a szokásos rockfesztiválos árakat: például a sörért, mely a T***oban valószín?leg 100 forintért megkapható, képesek voltak 350 forintot elkérni. Ez azonban nem akadályozott meg minket abban, hogy odaérkezve azonnal célba vegyük a sörsátrat, és annak kellemes, h?vös árnyékából kezdjük meg ismerkedésünket a fesztivál programjával.

Az els? zenekar, melyet sikerült elcsípnünk, a Retro School Band volt, melyet a programban úgy reklámoztak, mint Zola zenekara. Ez a név nekem sokat nem mondott, csak miután Abaházi Csaba bejelentette, hogy a Viva Tv m?sorvezet?jér?l van szó, jöttem rá, miért is olyan ismer?s a fickó, aki a színpadon hangolt.  Ez a tény persze egyb?l el?ítéleteket támasztott bennem, és attól féltem, hogy divatos slágereket kell másfél óráig hallgatnunk, azonban a fiatal, tehetséges csapat rácáfolt minden rossz várakozásra. Laza, kellemes rock&rollt nyomtak, leginkább a hetvenes-nyolcvanas évekb?l, ráadásul, igen jó színvonalon, ami azért tiszteletre méltó, mert m?soruk elég széles skálán mozgott. Játszottak RHCP-t, vagy éppen Bryan Adamset, de el?kerültek olyan számok punk-rockosított változatai is, mint például Michael Jacksontól a Billie Jean, vagy épp egy hetvenes évekbeli disco-klasszikus, a Video kills the radio star, a számok közti humoros felkomfok pedig csak tovább javították a hangulatot. Szóval azt kell mondanom: bár nem fogok ezentúl minden koncertjükön ott csápolni, de összességében igen jó benyomást tettek rám, és egy lazulós, koraesti sörözéshez tökéletes aláfest? zenét adtak.

Alighogy az ? koncertjük véget ért, felbukkant a fesztiválon Nagy Feró, de természetesen egyel?re nem a színpadon, hanem a büféknél tette tiszteletét. Becsületére legyen mondva, illedelmes vendégként végiglátogatta az összes helyet, és nem hagyott nedvesen egyetlen poharat sem, amit csak a kezébe adtak, majd egy rövid nyilatkozat után, melyet a helyi tévének adott, igencsak „vidáman” felment a színpadra. Az emberek aztán meg is kapták, amiért eljöttek: Feró megtartotta szokásos egyszemélyes showját, melyet zenésztársai id?nként néhány Beatrice slágerrel (XX. század, 8 óra munka, Pancsoló kislány, stb.) próbáltak megszakítani, több-kevesebb sikerrel. A m?sorba azonban beleszólt a technika is, ugyanis a koncert végén, az utolsó két szám alatt vagy ötször ment el az áram, amely így azonnal akusztikussá változtatta a koncertet, és szerencsére hallhatatlanná tette a zenészek feltételezhet?en nem túl dicsér? megjegyzéseit. Aztán végül kompromisszum született: a tulajdonosok lekapcsolták a dodzsemet meg a körhintát, és így a Ricse be tudta fejezni a m?sorát.

A Piramis Plussz – vagy ahogy egyik barátom nevezte: a M?piramis - koncertjét szerencsére már nem zavarták meg ilyenfajta gikszerek. Ha esetleg valaki nem tudná, mi is ez a zenekar, annak röviden felvázolom: ?s-Piramis tagok alkotják a bandát, csak épp a basszusgitáros meg az énekes új; ezzel viszont az a gond, hogy ezek az emberek éppen a csapat legemblematikusabb tagjai voltak, nevezetesen Révész Sándor és Som Lajos. Szóval olyan a dolog, mintha felállna a Metallica James Hetfield és Lars Ulrich nélkül, és hogy ne keverjék össze ?ket a régi csapattal, Super-Mettalicának neveznék el magukat. A másik probléma pedig az, hogy míg a basszer posztjára kiváló zenészt találtak Vörös Gábor (Ossian, Fahrenheit, stb.) személyében, addig az énekes, Csoki, leginkább arról ismert, hogy annak idején a Manhattan nev?, ultragáz magyar szépfiúcsapat oszlopos tagja volt. (Továbbépítve az el?bbi példát, a helyzet nagyjából így alakul: az imént felvázolt Super-Mettalicában Ulrichot az ex-Black Sabbathos Vinny Appice-szal helyettesítik, míg Hetfield helyére Justin Timberlake kerül.)

Így persze mindenki azt figyelte, milyen teljesítményt nyújt az új fiú, aki a várakozások ellenére nem volt olyan rossz.  Korrektül énekelte végig a m?sort, amelyben elhangzottak a legnagyobb Piramis slágerek (Szállj fel magasra, Ajándék, Ha volna két életem), s?t még a Becsület ennél mégis többet ér szöveg? refrén hangszálpróbáló magasságát is ki tudta énekelni, de így sem sikerült meggy?znie arról, hogy „A” Piramist látom, inkább úgy éreztem, mintha egy nagyon jó tribute-zenekar koncertjén vennék részt. Ezt az összhatást viszont az rombolta le, amit Csoki színpadi mozgás címszóval el?vezetett; engem leginkább arra emlékeztetett, mintha Szikora Robit a részeg Horváth Charlie tanította volna meg pogózni. Így aztán persze folyton azt vártam, hogy az énekes mikor kap magára egy rózsaszín zakót, és kezdi el énekelni, hogy „Rossz vagyok, de használható”.

Ráadásul m?soruk sem volt valami kibírhatatlan hosszúságú, 75-80 perc, és egyetlen ráadás után el is t?ntek a színpadról, így fél 12-kor a fesztivál véget is ért. Az egész eseményr?l összességében az állapítható meg, hogy igen nagyszabású kezdeményezés, látszott rajta, hogy a szervez?k széles közönséget akartak megszólítani, és minden igényt kielégít? rendezvényt kívántak létrehozni. És ha a lelkesedés megmarad, a szervez?k pedig úrrá tudnak lenni a fesztivál gyermekbetegségein (áramkimaradás, ilyesmi), akkor akár komoly eseménnyé is kin?heti magát.


Csikai


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez