Dream Theater- Black Clouds & Silver Linings

Sokat gondolkodtunk azon, vajon melyik bolygóról jöttek ezek a zenészek, mert tudjátok Elvis sem halt meg, csak hazament (haha). Na de komolyra fordítva a szót, a mostani hallhatatlan felállása a bandának ez: James LaBrie- ének; John Petrucci- gitár; John Myung- basszusgitár; Jordan Rudess- billenty?; Mike Portnoy- dob. Több éve már, hogy ebben a formációban gyártják a lemezeket és járják a világot turnéik keretében, meglátogatva kedves hazánkat is olykor. Legutóbbi lemezük   (Systematic Chaos) megjelenésének alkalmából is élveztük m?sorukat és már nem kell sokat aludni (2009. 07. 01) ahhoz, hogy most is ott lehessünk a bulijukon.  Abszolút magas szint? zenei élmény ez a muzsika és, ami még felettébb élvezetessé teszi zenéjüket, a precizitáson és a professzionalizmuson kívül, a  lemezhez h? megszólalás él?ben. Magyarul egy az egybe úgy szól a cuccuk él?be, akár a lemezükön. Álom színház, fogalmazhatnánk így is.

Annak, aki  netán nem ismerné a Dream Theater-t az feltétlen hallgassa meg a Six Degrees Of Inner Turbulance (2002) lemezüket, vagy az Falling Into Infinity-t (1997) esetleg a Train Of Thought-ot (2003), de félve ajánlunk csak ennyit és ezt is csak azért, hogy 'nagyjából' képben legyen, aki nincs.  Bár az égig ér? lemezeik közül akármelyiket ajánlhatnánk, 1989-t?l napjainkig és sokkal nyugodtabb is lenne a szívünk, nehogy a végén azt gondoljátok, csak ezeket szeretjük. Zenéjüket tekintve senki ne várjon verse-refrén-verse témákat három akkorddal, vagy blues köröket és kromatikus skálákat végtelenül ismételgetve. Itt k? kemény progresszív metálról van szó olyan zenészekt?l, akik érzésem szerint mindent tudnak a muzsikálásról. De elég is ennyi a törib?l, jöjjön a jelen és a Black Clouds & Silver Linings lemez hat nótája.

A nyitó nóta A Nightmare To Remember remekül funkcionál ebben a szerepében. Nyitó hangjaitól a gatyánkba csinálunk és szinte magunk el?tt látjuk Petrucci-t fehér illetve fekete arcfestékt?l kipingálva, szegecses b?rmellényben, amint balta alakú gitárjával rázza a búrát, miközben, LaBrie pentagrammot rajzol a színpadra. Majd váltunk igazi Dream-re kis szirénás effektekre,drámára, agyas riffekre és a megszokott profi témákra. Van ebben a számban minden, ami kell. Ahogy említettem remek kis nyitószám, sugározza a rémálmos hangulatot. Nem is hosszú, csak majdnem tizenöt perc. Miután felébredünk, akkor sem ússzuk meg, hisz már jön a keleti hangzásvilággal megspékelt A Rite Of Passage. Ebben a számban különösképpen elnyerték a szólók (Petrucci, Rudess) tetszésem. Valami hasonlót is vártam t?lük. Ajánljuk figyelmébe az igazán elvetemült szólók kedvel?inek. A következ? Wither a klasszikus közönség énekeltet?s és rádió el?tt b?g?s szám. Kell ilyen szép lírai is. The Shattered Fortress már címében sem utal vidám nótára, nem is az. Lüktet? indulásával elkezd járni az ember lába talán még a feje is. Majd 'káming áut' mehet a pogó, ami a végére lenyugszik, de addig mehet a kemény zúzda rá, hadd szokják a szomszédok otthon. Drámai nyitás a The Best of Time elején. Ha a Wither-t sírósnak állítottam be, akkor ez egyenesen a f?h?s halálával érne fel egy filmben, olyan szomorkás.  De mint minden filmben itt is van remény és fénysugár. Erre még a csajokat is fel lehet kérni egy koncerten, Petrucci szólója pedig a szívemhez szól, persze egy tekerés neki is belefér a végén. Befejezésül megkaptuk erre az évre  ésa lemez végére a The Count of  Tuscany-t.  Lassú kezdés, levezetésnek indul, de a közepe fele beindulunk és most Rudess mester hozza a szokott formáját.  Elvetemült egy szám lesz a végére, de zseniális. Néha az is eszembe jut, hogy az ilyen témákkal üzennek haza a bolygójukra.

Összegezve nagyon tökös és húzós lett ez a lemezük is, azt kapjuk, amit elvártunk és megérdemeltünk. Maximális zenei teljesítményt öt kiváló zenészt?l.