Roxtázis - Kamocsa, SK, 2009.07.04.

Kezdve azzal, hogy kétlem, hogy egy Piramistól húzósnak mondhatnánk a programot, ha  a többi zenekar ímmel-ámmal van csak összekapirgálva, áthaladva azon, hogy a büfékben vásárolt italok nagyrészt igencsak „hígak“, egészen odáig, hogy valóban nem kell tartanunk attól, hogy elütnek minket láb alól.
 
Mint mindig, ezúttal is késve érkeztünk, hosszas matematikai m?veletek után rájöttünk, hogy valószín?leg a Connektor zenekar koncertjér?l maradtunk le, amit nem követett túl nagy sajnálkozás – annyit kell tudni, hogy heavy metalos – hard rockos, divatosan „mocskos rákkenról“ típusú muzsikáról van szó, sajnálatos mód eléggé fejl?désképtelen formába csomagolva.
 
Tehát....a révkomáromi Kerecsen zenekarral indítottuk be a gyújtást, nem értettük, miért nem léphettek fel inkább valami „el?kel?bb“ id?pontban, eléggé kellemetlen, hogy kb tíz ember ácsingózta végig a koncertjüket, 11 óra magasságában pedig egy olyan zenekarra kellett csoportosan befogni a füleinket, akik nyugodtan elcsörömpölhettek volna délután is a 140 fokban. Azt meg kell hagyni, hogy hang-, fény- ill színpadtechnikára panasz nem lehet, komoly volt  a hangzás, arányos volt, bár a gitár effektek néha el-elcsúsztak. Kobza Kati (ének) betegség miatt kihagyta ezt az alkalmat, meglep?dve konstatáltuk, immáron mennyire hiányzik a zenekar profiljából, nélkülözhetetlen részévé vált egy Kerecsen koncertnek. Nem volt tökéletes a produkció, voltak kisebb bakik, fáradt is volt némileg a dolog, amin mondjuk nem csodálkozom. Nem tudom, a repertoáron lett e változtatva (a számok sorrendjét illet?leg), vagy csak már szimplán megszoktuk a munkamenetet, de valahogy nem pörgött semmi.
 
A Doors tribute következett, igazán nagy lelkesedéssel vártuk ?ket, de a szinti témákon kívül sajnos nem sok piros pontot tudtam feljegyezni képzeletbeli kis noteszkámba. Az énekes srác hangja szememben az er?ltetetttség és az átszellemültség meghatározhatatlan perifériáin billegett, ezt már csak élezték a hellyel-közzel magyar szöveggel el?adott újraköltések, ami egyáltalán nem volt f?nyeremény, ilyen atomhasadás történt az atmoszférában. Na és persze a kedvenc tételek sem s?r?n hangzottak el, úgyhogy a tribute bandek eme oldalú megközelítése már túl alternatív volt számomra.
 
Nemrégiben olvashattatok itt egy beszámolóban a Piramis plusz-ról, elárulom, én nem tudtam mire vélni az ott rejl? hasonlatokat (nem az értelmezéssel volt problémámJ), de azt hiszem kiegyensúlyozottabb maradtam volna, ha nem is kell soha megértenem. Tanúsíthatom, hogy éppen miszerint Som és Révész nélkül jelenik meg a Piramis, sokan inkább kihagyják a murit – és milyen jól teszik! Egyébként ezen a koncerten összpontosult a „tömeg“, persze leginkább 35 és a halál között, a régi slágerekkel, klasszikusokkal, hangulatokkal és érzésekkel – na meg Csokival. Konkrétan szólt a berendezés, hogy a gatyaszárunk belerezonált a huzatba, de nem lehetett nem foglalkozni azzal, hogy ez a fiatalember miképp vonaglik a színpadon, kecsesen túr hajába, majd Révész „felsikításait“ reprodukálni próbálva nyögdécsel fel itt-ott. Ellentétben a másik új arccl, Vörös Gáborral, aki kifejezett dinamizmust és szikrát hozott a zenekarba, valamint a „nagy öregeknek“ akikr?l süt a rutin és az alázat mind a közönség mind pedig a zene iránt.
 
Levezetésnek nem hiszem, hogy épp a MadDogx volt megfelel?, minekutána egy Piramis koncert azért érzelemvilágban is hozzátesz valamit a további hangulatodhoz, pont nem az effajta robalygásra lett volna szükségünk, ahogy elnéztem a közönség nagyobbik része sem volt vev? a programra....ezzel nem a zenekar képességeit, ill. teljesítményét kívánom min?síteni, hanem a m?sormenet aránytalan szerkezetét. A 2000-ben alakult zenekar egyébként jazz-rock és metal keverékeként aposztrofálja magát, minek els? felét („jazz“) azért er?s túlzásnak vélem, sajnos nem vagyok tisztában a zenekartagok képzettségével, de nem hiszem, hogy technikásságuk a jazz magasságaiba rúgna, egyébként eredeti ötleteik és tételeik vannak, az ének sajnos aránytalanul el?re volt tolva, ennek hatására jócskán ordibálós volt a dolog. Mindezekt?l eltekintve bizonyos körökben abszolút bevágódhat ez a muzsika.
 
Az estet a felvidéki Devil Street 13 nevezet? rockabilly brigád zárta, akik végre megpezsdítették kicsit a leveg?t, kivéve, hogy csupa olyan rockabilly klasszikust hallhattunk, amit már egyébként is könyökb?l rázunk, pedig nem is élünk ilyen zenével – ezokból kifolyólag én sajnos az els? két nóta után eluntam az egészet, de azt azért elismerem, hogy felettébb hangulatos tud lenni egy csattogó nagyb?g? a színpadon és egy búgó énekhang. Még ha úgy is t?nik, az idei Roxtázis nem múlta alul várakozásainkat, akik már jártak ezen a rendezvényen legalább egyszer, tudják mir?l beszélek, valószín?leg már egy névváltoztatás is segítene levetk?zni ezeket a betegségeket.
 
A képekért köszönet Lukács Máténak!:)
 

holth