2. Gy?ri rockfeszt, 2009. július 18.
Amikor egyik haveromtól megtudtam, hogy lesz ez a fesztivál, nem igazán fért a fejembe, hogy a legnagyobb nyári kánikula közepén miért a Vasasban kell meg megrendezni egy ilyen m?sort, és vajon miért nem lehet valami kellemes, szabadtéri helyszínen tartani.
Reklám:
Aztán mikor szombat kora délután annyira szakadt az es?, hogy még a buszhoz is autóval kellett kivitetni magamat, és a kocsi valamint a buszmegálló közötti kábé 50 méteres távon is sikerült rommá áznom, már nem gy?ztem áldani a szervez?ket csodálatos el?relátásukért.
Azért szerencsére sikerült egy darabban elverg?dnöm a találkozási pontig, mely a Vasas közelében található, húsvéti állat nevét visel? faluról elnevezett vendéglátóhely volt. (Bocs a kissé bonyolult körülírásért, de majd ha a kocsma valamilyen módon szponzorál, akkor lesz a neve is kiírva. Ha esetleg ilyen szándékaik lennének, elérhet?ségeim elkérhet?ek a szerkeszt?t?l.) Itt megittunk néhány h?sít? italt, - bár az id?járás miatt lehet, hogy a forralt bor jobban esett volna – aztán át is mentünk a koncert helyszínére.
Mikor odaértünk, épp egy fiatal zenekar játszott, akik egyb?l felkeltették a figyelmemet, bár nem a zenéjükkel, hanem azzal, hogy a Vasas gigászinak éppen nem nevezhet? színpadán heten tartózkodtak (egy dobos, egy basszer, három (!) gitáros plusz egy férfi valamint egy n?i énekes), és leginkább azzal voltak elfoglalva, nehogy tarkón csapják egymást a hangszereikkel. A mennyiség azonban jelen esetben nem csapott át min?ségbe, a három, totálisan egy dallamot játszó gitár ugyanis iszonyatos kását hozott létre, ráadásul sikeresen elnyomták az énekhangot, ezért inkább menekül?re fogtuk, és a büfé kínálatának tekintettük meg. Azért feltámadt bennem az újságírói ösztön, és úgy döntöttem, mégiscsak kiderítem, kik is voltak ezek, de miután még a hangosító sem tudott felvilágosítást nyújtani, feladtam.
A második zenekar, akiknek a m?sorát viszont már teljes egészében sikerült elcsípnem, a Rocket volt, ?róluk viszont kizárólag jót tudok mondani. A csapat klasszikus hard rockot nyom, azt a fajtát, melyet a nyolcvanas évek elején-közepén az Edda, a Lord, a P. Mobil és a P. Box vitt sikerre. Ebben a nagy tehetséget és zenei felkészültséget igényl? m?fajban több mai együttes is kiválót (Lásd. Id?gép, Avatar), még sincs túlzottan nagy közönsége. Ebbe az iménti sorba immár a Rocketet is bele lehet venni, ?k is remek számokat játszanak, és hatalmas bulit képesek csinálni. Mást nem is kívánhatok nekik, mint hogy minél hamarabb találjanak egymásra a közönséggel.
?ket egy másik, kisebb nagyobb megszakításokkal immár 15 éve m?köd? gy?ri csapat, az Arcadia követte. Bár már elég régóta látogatok a gy?ri rockkoncerteket, de ?szintén be kell vallanom, egészen a július 18.-án megrendezett 1. Kónyi Könny?zenei Fesztiválig ( A csapat egyébként megérdemeltem meg is nyerte a versengést, innen is gratulálok. ), valahogy mindig sikerült elkerülnöm ?ket. Most már tudom, hogy ez hiba volt, mivel igen jó zenét játszó zenekarról van szó, ha valamihez hasonlítani akarom ?ket, akkor kapásból leginkább a Kalapács klasszikus heavy metalja ugrik be róluk. A kiváló, dallamos zenére a jó torkú énekes nemzeti érzésekt?l f?tött szövegeket énekel, amely, ismerve a mai divatot, akár sikerre is viheti a zenekart, mivel az ilyen együttesek manapság nagy sikereket aratnak. S?t, azt kell, hogy mondjam az Arcadia sokkal jobban megérdemelné azt, hogy ezrek járjanak a koncertjeire, mint az a szerintem méltatlanul felfújt zenekar, amely most a nemzeti színtér legfelkapottabb csapata, mivel a srácok mind zeneileg, mind szövegileg jobb színvonalat hoznak.
Ugyancsak tehetségéhez mérten kevés sikert ért el az este f?zenekara, a több éves kihagyás után visszatér? Orfeus. Én nem tudom, mit?l van ez, de egyre inkább az az érzésem, hogy Gy?r egy szempontból elátkozott hely. Bármelyik vidéki nagyvárost említi meg az ember, (Miskolc, Debrecen, Pécs), egyb?l rá tudjuk vágni az onnan származó, országos sikert elért zenekarokat (ha nem sikerül, akkor azt javaslom, gyorsan hagyd el ezt az oldalt, és olvass inkább Bravot), míg Gy?rb?l az Auróra kivételével nincs ilyen együttes, bár ?k meg Gy?rszentivániak. Pedig vannak itt is nagyon tehetséges bandák, amelyek évek óta küzdenek, de mégsem tudnak betörni a perifériáról. (Például Obstruction, Demonlord). Közéjük tartozik a 20 éve m?köd? Orfeus is, amely igazán megérdemelné ezt a sikert. A banda igen hangulatos, dallamos hard rockot nyom, és nagyon jó számaik vannak, (Acélglória!!!), melyeket meg is hallgathatunk a koncerten. Sajnos ?ket a Kisalföld Volán kegyetlensége miatt már nem sikerült végignéznem, de az els? számok alapján így is biztos vagyok benne remek koncert lehetett. Aki lemaradt róla, igencsak bánhatja, de ezt a hibát könny? lesz pótolni: november 7-én ugyanis Gy?r újjonan nyílt rockkocsmájában 20 éves jubileumi bulit tartanak, ahol a régi tagok is fellépnek a csapattal.
Csikai
Friss zenei hírek
10.26. |
10.25. |
10.24. |
10.23. |
10.22. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
alternatív rock, Angerseed, Angertea, Barba Negra Music Club, Budapest Park, Debrecen, Dürer Kert, El Pollo Loco, Fonogram, gy?ri koncert, Hardcore, Hollywood Rose, III. M?szak, Indie rock, KoRn, Megadeth, Metal, Napalm Death, No Stress, Progresszív metal, RedHeart, Sing Sing, Subscribe, születésnap, Thrash metal, turné, V2 Music Club, videoklip, VOLT fesztivál, Zöld Pardon