''Az új lemez még annál is hardabb lesz'' - H. A. R. D. interjú
Éppen országjáró (önmagamat népszer?sít?) körutamat jártam úttalan honi utakon, amikoris megéheztem. Egyik híres bevásárlóközpontunknál vettem flamót és a parkolóban még (milyen a sors) összefutottam Józsival, a Kalapács zenekar énekesével.
Reklám:
M. A: -Szia lovag :). Mit teszel-veszel erre, hol a madár sem jár? De szarul nézel ki testvér! : )
K. J: -Hello Angel! Hulla fáradt vagyok, hajnalban jöttünk haza a bulinkról, de muszáj venni egy-két dolgot. És Te?
M. A: -Elvagyok. Ma dumáltam Zserbó-val telefonon, itt a svéd énekes és próbálnak, remélem, összefutok velük.
K. J: -Igen, hallottam a srácot. Nagyon brutál hangja van és ilyen énekes kellett nekik ehhez a zenéhez. Drukkolok nekik.
M. A: -Szerintem is királyság lesz ez így. Na, megyek Te meg vásárold fel a készletet. Majd dumálunk.
K. J: - Hahahhha… szia, ja, majd találkozunk.
Elindítom a motort ebben a rekken? h?ségben, és arra gondolok, milyen érdekes hogy pont azzal a fazonnal futok össze, aki az els? énekese volt a H. A. R. D. -nak… azután belevetem magam a budapesti „flúgos futamba” amiben két és fél kilométer megtétele alatt, háromszor törtek majdnem össze „majd én megmutatom, hogy én vagyok Schumi” típusú közleked?k.
Átmentem Budára megmenteni egy hangszert és végül visszafelé kikötöttem szétizzadva egyik ismert Plaza-nk kint ül?s részén.
Ezt már nem hiszem el!!! Kiáltottam fel önmagamban, amikor megláttam hazánk egyik legjobb gitárosát, Csillag Endrét…és azután…Björn Lodin-t , kis id? múlva felt?nt Csillik Zsolt, mellette Mirkovics Gábor, alias Zserbó majd az Ossian dobosának öccse (egyik legkiválóbb hazai dobosaink egyike, fiatal kora ellenére) akit én csak „kisHornyák”-nak hívok.
Ez tényleg nem lehet igaz! Micsoda véletlen!
Dicsértessék Uraim! -kiáltottam vidáman, miközben jókora füstfelh?t kreáltam magam elé illetve köré a szivaromból öml? füsttel. Olyan 80-as évekbeli Omega koncertet idéztem meg ezzel a nyegle megmozdulásommal… de hát én ilyen vagyok, és Zserbó ismer.
Leültek hozzám és én azonnal faggatóra vettem a dolgot, miután kiderült hogy éppen próbáról jönnek.
M. A: -Sziasztok! Nagyon örülök, hogy összefutottunk f?leg hogy néhány órával ezel?tt meg Kalapács Józsival futottam össze… szóval, mi a helyzet veletek?(Közben persze a zenekar tagjai angolul fordították az énekesnek, amit mondtam én meg külön köszöntöttem ?t svédül és jeleztem, hogy a végén majd svédül dumálunk)
Zserbó: -Néhány napja megérkezett az énekesünk és próbálunk 1000-el.
M. A: -Sugárzik bel?letek a boldogság, fáradtságnak nyoma sincs. Miféle fiatalítót használtok hahahhha?
Csillag Endre: -Felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dolgok történnek, és minden a legkiválóbban m?ködik.
Tudod Angel, annak idején a legendás svájci KROKUS zenekarba majdnem beléptem gitározni és ugyanabban az id?ben majdnem Björn lett az énekes is ott. Végül egyikünk sem lett tag, és nem is találkoztunk egymással soha utána. Majd eltelik ennyi év … és a sorsnak köszönhet?en és annak hálát is adva, mostmár egy zenekar szekerét húzzuk. Hihetetlenül boldog vagyok most!
Zserbó: -…elnézést, ha közbeszólok, de úgy érezzük jelen pillanatban, hogy életünk legjobb zenekarát csináltuk meg, és mindannyian azon vagyunk, hogy valami nem megszokott… valami nagyon jó dolog jöjjön ki ebb?l.
Csillag Endre: -…igen, egyetértek, én is így érzem. Kiváló az új énekes és nagyon könny? vele egy hullámhosszon lennem…tudod, amikor már nem kell szólni, csak ránéz az ember a másikra, és az tudja, mit szeretne a másik fél hallani…szóval ez a magyarázat a határtalan jókedvünkre és ez a zenekar, ahogy most kinéz, a mi „boldogsághormonos megfiatalító” szérumunk hahhahha.
Angel, mindenki tudja, hogy szeret sokat beszélni, ugye nem gond?
M. A: -Oh, dehogy gond! Számomra Te egy igazi „guitar hero” vagy, azt csinálsz, mondasz, amit akarsz… legfeljebb nem írom bele a cikkbe hahhhahhha.
(A Világ legszimpatikusabb gitárosa címet kiérdemelné Csillag Endre, olyan laza és jó fazon. )
Csillik Zsolt: -Zeneileg egyébként egy id?utazást követünk el és nem titok hogy a Page-Coverdale illetve a korai AC/DC hatásai érzékelhet?ek lesznek. Kb. 8-10 új dalunk van már, és hát próbálunk nagy összpontosítással. Annyi minden történik velünk, hogy órákon át mesélhetnénk.
M. A: -Úgy tudom hogy egy nagyon komoly ritmusgitáros is Björn. Tényleg az?
Csillag Endre-Csillik Zsolt-Zserbó (egyszerre): …de bizonyám, hogy igaz…húhú…és nem is akármilyen!
M. A: -Meg sem merem kérdezni, de megkell… hol a dobosotok?
Zserbó: -Hát itt ül melletted, Te is ismered. J
M. A: -???? uhh, ez nekem új. Mi történt a Váry Zolival?!?
Zserbó: -Szó sincs összeveszésr?l vagy ilyesmir?l… egész egyszer?en nincs ideje most, hiszen állandó koncertjei vannak a Kiss Forever Band-el és úgy láttuk, hogy a „kisHornyák” tudja méltó módon helyettesíteni ?t.
M. A. : -Tényleg, Te lényegesen fiatalabb vagy. Milyen érzés a valódi legendákkal együtt dolgozni?
Hornyák Balázs: -Nagy megtiszteltetés számomra hogy itt lehetek ebben a zenekarban. Profi zenészek mindannyian és én is úgy látom hogy valami nagyon komoly dolog fog kisülni ebb?l az egészb?l.
M. A: -Zserbó! A múltkor mondtad hogy várható az új lemez, akkor ezek szerint már arra gyúrtok most a próbákon? Még valami fejlemény, valami jöv?béli örömkelt? hír?
Zserbó: -Pontosan, ahogy mondod Angel. Már az új dalokkal foglalkozunk, ezen kívül készülünk a jöv? évi H. A. R. D találkozóra aholis a koncertet, ha minden jól megy DVD-re tesszük, ezen kívül tervben van egy dal, ami Björn Lodin személyes tisztelgése is a magyar H. A. R. D. rajongók felé.
M. A: -Igen… mármint?
Zserbó: -… ez egy olyan dal lesz, ahol magyarul fogja énekelni a dalszöveget. J
M. A: -Ez egy gyönyör? gesztus felénk úgy gondolom. Kíváncsian várom én is és tudom, hogy az ország H. A. R. D. -osai is.
Majd odafordultam Björn Lodin-hez és mostmár az anyanyelvén kérdeztem ?t.
-Néhány rövid kérdésem van hozzád. Mikor érkeztél? Tudsz-e mesélni a próbákról? Tudom, hogy még nem jártál Magyarországon korábban, így megkérdem, mit szólsz a hazánkhoz? A többiek mesélték hogy egy nem akármilyen ritmusgitáros vagy. Eddig nem szóltál err?l, a korábbi interjúban sem. Mit f?znél ehhez hozzá? Tervek a közeljöv?re?
Björn Lodin: -Szia Angel! Örülök, hogy végre találkozhatunk személyesen. Ahogy hallottam korábbi exkluzív interjúd velem/rólam, és a H. A. R. D. zenekarról nagyon jól sikerült és rengeteg helyen megjelent. Köszönöm magam és a H. A. R. D. zenekar nevében.
A kérdéseidre visszatérve, néhány napja érkeztem és szinte azonnal belevetettük magunkat a munkába.
A próbákról Te is tudod, nincs mit mesélni. Zenélés van, gyakorlás van fáradtságot nem ismerve. Tesszük a dolgunkat, hogy a megjelen? új lemezzel örömet okozzunk mindenkinek.
Magyarország csodálatos és Budapest leírhatatlanul érdekes számomra. Jól érzem magam és jó érzés barátokkal körbevéve (akik zenésztársak is) élni a napjaimat itt nálatok.
Ez valami jel, ez valami sors megírta dolog… pontosan, ahogy Endre mondta, ennek így kellett lennie.
Ami a gitározást illeti…ha a többiek azt mondják, hogy jó, amit hallanak hát én megköszönöm nekik hahahha
Lefordította Zserbó amit neked mondott a jöv?béli dolgainkról, ahhoz már nincs mit hozzátennem, hiszen mindent elmondott. Egy biztos, az új lemezünk még annál is hardabb lesz!!!
Most még néhány napig intenzív próbálás majd jól megérdemelt pihenés a Balaton partján, ha jól tudom a csodálatos Siófokon (amir?l csak képeket láttam eddig) kötünk ki.
Amikor hazautazom, jön a kemény, éjt nappalátev? stúdiómunka az új lemezünkkel… egyel?re ennyi hahhhah
Megköszöntem a rögtönzött interjút minegyik?jüknek, csináltunk pár képet és elköszöntünk egymástól.

/Csillag Endre gitáros és Zserbó/
Csillag Endrét?l így köszöntem el viccesen, és rettenetesen örültem annak, hogy egy ilyen kaliber? valódi zenészlegenda humorérzéke a helyén van.
„Szia Endre! Viszlát! Úgy érzem, örülsz, hogy megismerhettél hahhahha”
/-ilyen jókat már rég nevettem, mint Endre dumáin, amikhez két teljes oldal is kevés lenne :)/
…és Csillag Endre válasza rezzenéstelen és teljesen komoly arccal mindössze ennyi volt:
„Köszönöm, hálás vagyok az Úrnak, hogy végre megismerhettelek, alig vártam hahhhaha-(kézrázás)”
…és hatalmasat röhögtünk…
Személyszerit már nagyon várom az új H. A. R. D. lemezt!

Jobbról balra: Björn Lodin, Csillik Zsolt, Mirkovics Gábor, Csillag Endre, Hornyák Balázs és jómagam.

Szólj hozzá a cikkhez
Friss zenei hírek
02.02. |
01.31. |
01.28. |
01.18. |
01.16. |
Hasonló cikkek
Cimkefelh?
Azfeszt, Bëlga, Bloody Roots, Budapest Park, Deák Bill Gyula, Edge Records, El Pollo Loco, elhunyt, Ezüst-Patak, Ganxsta Zolee, Grindcore, gy?ri, Hammer Concerts, Kowalsky, Metallica, Neokhrome, nyeremény, Omega Diatribe, Papp László Sportaréna, Pet?fi Csarnok, RedHeart, Remorse, Rock, Schrott Péter, Subscribe, szimfonikus, SZIN, Thornwill, új felállás, Watch My Dying