Sickratman - Belgás-e vagy?

Murphy - 2007. április 11. szerda, 05:00    

A fanatikus Belga rajongók tudják, hogy a magát csak Beteg Patkány Emberként asszociáló, ügyeletes underground egyén nem más, mint Paizs Miklós. A negyedik belgás gyerek vagy a Korai Öröm egyik tagja, ha másoknak így ugrik be.
Reklám:
A Belga Majd megszokod cím? albumával a köztudatba valósággal berobbant és egyben robbantott is. Négy, hip-hop ütemekre rímeket vagy annak látszó sorokat szavaló, néhol Ganxsta-paródiákat felvonultató, egyéni ízzel kevert káromkodásokat használó arc, akik mindig kimondják, amit az emberek nem akarnak, vagy nem tudnak. A leghétköznapibb, témákban megjelen? ironikusságuk szinte nem ismert határukat, és ez az, ami ?ket oly népszer?vé tette.
 
A második albumot (Jön a gólem!) már csak hárman jegyezték, ugyanis Paizs Miklós id?közben kiszállt. Több verzió él a köztudatban, hogy saját maga döntött így vagy kirúgták esetleg kompromisszummal távozott, de a lényeg, hogy nem kellett sokat várni, mert újra megjelent a színen, méghozzá nem kisebb attrakcióval, mint a frappánsan csak Buzi e vagy? névre keresztelt társadalomkritikával.
 
A húsz számból álló rövid, vel?s, csontig hatoló kritika szinte minden lényegesebb témára kiterjed, feleleveníti az egyének által megfogalmazott, de a tömeggel elnyomott hibákat, társadalmi jelenségeket, mindazt, ami a társadalmi érdekl?dés középpontjában van. Rögtön a nyitó Szociális életünk I. (és párja a Szociális életünk II.) Titusz, a DJ munkáját dicséri, aki a régmúlt id?kben hirdetett „igékb?l” vágott össze egy kis ízelít?t a fiatalok számára, az id?sebb generáció tagjai pedig akár anekdotázhatnak is. A Nesze hülye paraszt a popszakmában mostanság fennálló helyzetet hivatott bemutatni, a számokra kattant közönség vad hipnotizálását. A következ? opuszok biztosan ismer?sek lehetnek az old-skool belgásoknak, mivel ezek a témák (mondhatni ezek ikertestvérei) megtalálhatóak a Belga albumokon is: Wunderscheisse II., az utcai paprikaárusokat bemutató 200, és a sci-fis, világvégés hangulatú UFO.
 
A címadó dal nagyjából az Az a baj! belgás nótára, annak szerkezetére emlékeztet, persze jóval trágárabb formában, a férfi nemi szerveket er?szeretettel emleget? refrénre tekintettel. Az albumon itt-ott felfedezhet?k a Korai Öröm-ös hatások is: Bili, Béla Bá és Sámándiszkó. Bebizonyosodott, hogy Sickratman számára nem létezik tabu téma, senkit és semmit nem kímélve mondja ki, mit lát az adott dolgok mögött, legyen az akár vallás (Mária), irodalom (Pet?fy), rockzene (Halál Fetyó) vagy éppen a szeretnivaló újszülött körül idill (Hol a cici?). A belgásoknak csak ajánlani tudom, de nekik is egy jó tanács keretében: nem árt, ha legalább tízszer-hússzor átrágjuk magunkat a Beteg Patkány Emberen, mert els?re bizony elég nehéz a sorok között olvasni…
 
Murphy
 
Forrás: www.gyoriszalon.hu


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez