Watch My Dying – Moebius

A-fraid - 2009. augusztus 15. szombat, 07:00    
Watch My Dying – Moebius
Nem könny? elfogulatlanság nélkül beszélnem err?l az albumról, vagy csak a WMD-r?l.
Valószín?leg nem én voltam az egyetlen, aki szinte messiásként várta az új lemezt.
Végül, Június 12. napján végre megérkezett!
Reklám:
Nem hinném, hogy a Watch My Dying-ot be kellene mutatni bárkinek is. Ha mégis, akkor a magyar zene egyik legeredetibb, legjobb, legigényesebb bandájáról van szó.
1999-ben alakultak és körülbelül azóta meghatározóak a honi underground életben. Az Úr 2000. évében szerz?i kiadásra került a Rendszerhiba EP, melyet a Húsmágnes követett, mely szintén kisebb méret? lemez volt.
2004-ig kellett várni az els? albumra. Egyedi hangzása, szövegei, stílusa miatt hamar a metálkedvel?k kedvencévé vált az együttes. A Klausztrofóniával magasra tették a lécet, de 2006-ban ezt megtudták ugrani. A Fényérzékeny még több emberrel szerettette meg a zenéjüket és nem mellékes az sem, hogy nem ismételték meg saját magukat. A Fényérzékeny (a stocholmi stúdiói is belejátszott) egészen más hangzással rendelkezett, mint el?dei. Vegyült benne a finom és a durva. A zseniális, szabad asszociációknak teret enged?, szövegek is egyszer?södtek, könnyebben érthet?vé váltak, de megmaradt a remekbe szabott képek használata és az elvetemült képzettársítások. Valójában mindig is ez volt a WMD igazi ereje. A szövegek! Na, azok irodalmi színvonalúak!
 
Ám mivel nagyon elkalandoztam, térjünk rá a Moebiusra!
A lemez követi a megszokott Watch My Dying vonalat. Vagyis:
Nem ismétlés, magával ragad, egyedi, stílusos, különleges, kellemes hallgatni. Más, mint az el?z?ek és különlegességét tovább er?síti, hogy a korong mind a tíz számán közrem?ködött egy vendég énekes. Az albumot az Audioplanetben készítették, Jaya Hari das segítségével, ennek eredménye, hogy jó pár hangeffekt meglehet?sen indiai hangulatot idéz.
A zenekar készített még további három számot, ám azok egy speciális EP formátumban jelennek meg, az ígéretek szerint extrákkal, melyet majd a WMD honlapjáról lehet letölteni. 

 
A számok:
 Moebius - Vijaya Gauranga Das (Mantra)
 Leggyorsabb Mártír - Áron András (Neck Sprain)
 Utolsó Hívás - Lukács László (Tankcsapda)
 Mindenért - Lukács Eszter (Innersight)
 Vadveszély - Persó (Mangod Inc.)
 Holtsúly - Gabó Ádám (Cadaveres)
 2359 - Tóth Gerg? (Blind Myself)
 Éter - BZ (Wendigo, After Crying)
 Hattyúdal - Oláh Zsolt (Remorse)
 Úton - Máté (Road)
 Egyetlen - Vijaya Gauranga Das (Mantra)
 Bíbor Csend - Kokó (1KillEmbrace) + Csilla & Erik (Angelus)
 Magyar Ordítás - Knapp Oszkár (Wrong Side Of The Wall).
 
Tehát Moebius… Hogy miért ezt a címet kapta a lemez, arról lehetne filozofálgatni, mindenesetre egyértelm? utalás az August Ferdinánd Möbiusról elnevezett szalagra, melynek egyetlen éle, s két oldala van, mely különleges párhuzamban áll a lemezzel.
Ebb?l mindenki levonhatja a maga konzekvenciáit…
A WMD nem tagadta meg magát, elgondolkodtat és emellé még remek hallgatnivalót is produkál.
Miel?tt belekezdenék a számok értékelésébe, meg kell jegyeznem, hogy a Moebius nem els?re fog ütni. Engem anno a Fényérzékeny is csak második, harmadik hallgatásra fogott meg. Így van ez az új lemezzel is, csak meglehet, hogy kissé eltolódva, harmadik, negyedik hallgatásra vág földhöz.
De akkor földhöz vág! És dalonként nem egyszer!
Olyan album lett, amiben minden egyes lejátszás után észreveszel valami újdonságot. Jó darabig elvan vele az ember!
A címadó dallal kezd?dik a korong, mely váltogat a matekolt zúzás és az elszállt mantrázás között.
Els?re azt hittem, hogy magyarul motyognak benne, aztán rájöttem, hogy valószín?leg ez lesz az els? dalszövegük, amit nem fogok tudni megjegyezni…
Kezdésnek nem rossz, van egy igazi WMD-s középrésze, de nem lett a kedvencem, pedig a szövege nagyon tetszik. Mégis elvonja a figyelmet róla a Leggyorsabb mártír, melynél els? hallgatásra hosszasan leragadtam. Az album egyik slágere lesz, koncertkedvenc.
Startpisztollyal indul, majd kiváló szövegével, és még annál is kiválóbb dallamú refrénjével mindenkinek a szívébe lopja magát. Aztán úgy voltam vele, hogy nem akadhatok itt el, hiszen még hátra van nyolc dal. Gondoltam én, mert az Utolsó Hívásnál ismét kiraktam az elakadás jelz?t…
Szintén slágerszagú a nóta, remek szöveg (most már azokat nem fényezem), ismételten egy oltári refrén, alatta egy brutális dobbal. Lukács Laci is kihoz magából mindent, amit csak tud.
Megemberelve magamat tovább nyomtam a hármas track-et, hogy szembetaláljam magam a Mindenért ambivalenciájával. Brutális kezdés, majd hopp-hopp, egy kellemetes n?i hang (Lukács Eszter) sustorog altatódalt a fülembe. El?ször itt éreztem azt, hogy ez ismét egy remek album lehet.
A refrén már megint magával ragad, és ez a folyamatos váltakozás finom és durva között, furcsa elmebeteg, szépség és a szörnyeteg-hangulatot szül.
Az ember azt hihetné egy szerelmes nóta, de nem ám… figyeljük csak meg a szöveget!!!
Egy darabig csak e triumvirátust hallgattam, a Moebiust kihagyva, majd er?szakot téve magamon folytattam. Éppen az utcán gyalogoltam, amikor véget ért a Mindenért.
Elég, ha annyit mondok, hogy a kocsi hangjára elkezdtem hátrafordulni, majd a hirtelen dudálás, balesetzaj hallatán megugrottam és majdnem bokán fostam magam ijedtemben.
Talán a férfiúi büszkeség miatt tartott oly sokáig, míg megszerettem a Vadveszélyt. Az ellenben biztos, hogy az effektekkel, szólóval megspékelt szám, az album egyik legsúlyosabb dala.
Innent?l kezdve a számok eleinte nem akartak tetszeni, majd szépen lassan belopták magukat a szívembe. A 2359 egy elég WMD-s szám, Tóth Gerg? közrem?ködésével. Ezt a dalt valamiért nagyon nehezen szerettem meg, pedig remek az effektes refrén, és még a Horizontos poén (mit vársz ez csak egy sláger szövege) is megismétl?dött: „legalább a zene jó hozzá tényleg”
A Holtsúly sem tetszett eleinte, s?t azt hittem, hogy ilyen elgondolkodóbb, lezserebb, langyosabb albumot kaptam kézhez. Az elgondolkodtató stimmel. A többi azonban nem.
A Holtsúly elejét?l a végéig remekm?, és a következ? Éterrel egy kiemelked? párost alkotnak.
Nekem például az Éter a személyes kedvencem, mert óvatos szépsége mögött egy borzasztóan kemény mondanivalóval rendelkezik. Egy melankolikusabb dal, mely kissé lehangol ugyan, de az utolsó el?tti szám, a Hattyúdal, robban. Ez egyfajta fellángolás miel?tt vége lenne a lemeznek.
Kell is ez a pörg?s, durvaság, mert kissé elszállósabb lett a Moebius.
A Hattyúdal egy olyan produkció, ami iszonyatosan megemeli az adrenalin szintjét az embernek, csak hogy legyen id?d lehiggadni a záró szám alatt. Kiváló háttérvokálok, remekül eltalált gépi effektek.
Az Úton engem nem hatott meg különösebben, mást választottam volna utolsó dalnak.
Vagy mégsem, hiszen a cím ismét meghatározó jelentéstartalommal bír. Alapjába véve egy laza kis szám, végzetszagú harangeffektel, mely a közepe tájékán még dörömböl egyet, és egy heged?s, fúvós finomsággal zárul.
A Moebius egy ilyen felemás, változatos album lett. Ez volt az oka, hogy az els? végighallgatás után, ismét lejátszottam. A mai napig megmutat magából valamit, amit eddig nem vettem észre, és szerintem egy darabig elszórakoztat még. A WMD mindegyik lemeze ezt tette.
Zeneileg kimunkált, hangzásában egyedi, ám a megszokottnál lágyabb, talán a sok dallamos ének miatt. Gaobr a szövegek terén ismét kiemelked?t alkotott. Ez egy hosszútávú album, bár:
„Azt hittem rosszul hallok, de azóta is csak a nevemen szólít. „
Vagyis els?re csalódás-szagot éreztem a lemezzel kapcsolatban, de végül teljesen a magamévá tudtam tenni. A Watch My Dying nem csapott be, amit vártam hozta, helyettem szólalt meg. Megint.
A Moebius, számomra, 2009 eddig legmeghatározóbb albuma lett.
 
A-fraid 


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez