Whitechapel – This Is Exile

A-fraid - 2009. augusztus 23. vasárnap, 07:00    
Whitechapel – This Is Exile
A Metal Blade Records pártfogásában kijött egy remek lemez 2008-ban. Ez pedig a fent is látható amerikai Whitechapel This Is Exile c. korongja. A Deathcore vonalat er?sít? csapat, egy brutális anyaggal rukkolt ki.
Reklám:
Szereted a mormolásba átváltó gyomorhörgést?
Ha igen, ezek a számok neked valók!
 
A fiataloknak nem ez volt az els? lemezük. 2007-ben kiadásra került a Somatic Defilement, mely kaotikusabb volt, de nem durvább. Ehhez mérten az új albumon könnyen észrevehet?, hogy a srácok fejl?dtek, ügyesebb dolgokat produkálnak a gitárokkal és a dobos, Kevin Lane, teljesítménye káprázatos. A felállás szerint hárman tépik a gitárhúrokat, de ne lep?djön meg senki, ha ez nem hallatszik. Majdnem végig ugyanazt játssza a gittyós szentháromság.
A This Is Exile nagyon egységes hangzásvilágú, brutalitása er?szakot tesz a füleden, Phil Bozeman vokáltehetsége teljes mélységében megmutatkozik. Van valami katartikus a mély hörgésében, de remekül hozza a blackesebb károgást is. Arról nem is szólva, hogy úgy bugyborékoltat, mint akinek átvágták a torkát. A riffek jól kidolgozottak, a látszólagos kaotikusság mögött fellelhet? a koncepció. Pozitívum, hogy gyakoriak az eltalált leállások, a változatosság nagy erénye a számoknak.
A gyors darálásokat, lassult döngölés váltja fel, a vokáltípusokat kit?n?en kombinálták. A dallamról még csak hallani sem akaró szerkezetekben azért fel-felt?nnek röviden bejátszott gitármelódiák.
Aki a keze közé kaparintja, az egy elég ?rjöng?s albumra számíthat. A dalszövegek meglehet?sen érdekes érzelemvilágot és gondolkodásmódot tárnak fel az érdekl?d?knek. Egészen különleges kifejezésekkel, képzettársításokkal találkozhat, aki rászánja magát, hogy elmélyedjen a szövegekben. Egyébként érdemes, már csak azért is, mert másként alig ért valamit a sok hörgésb?l, károgásból, bugyborékolásból.
 
Az album a Father Of Lies-sal kezd, amir?l összességében elmondható, hogy nem a legkiemelked?bb szám a tizenegyb?l. Arra azonban jó, hogy ízelít?t adjon a Whitechapel berserker-stílusából.
Viszont a címadó This Is Exile hadarós, darálós, ám tördelt kezdése jól kivitelezett. Majd a Possession hirtelenked? kezdése, megadja a ritmust a továbbiakhoz. Zúzás zúzás hátán, néha szünetekkel, hogy leveg?t vehessen az ember. Az Exalt kezdete Slipknot-ot idéz?, ám utána visszatér a megszokott hentes Whitechapel karakterisztikához.
Az albumon helyet kapott két instrumentális szám is, (Death Becomes Him/Of Legions) ami önmagában nem is lenne baj, csak így szöveg nélkül, lassú témákkal, nem illik a számok közé.
Nem elég fogósak. Még megemlíteném a Deamon-t a végjátéka miatt, meg az Eternal Refuge-ot, melynek egy bizonyos riffje és vokál dallama igen csak emlékeztet a Possession-ben hallottra.
Érdekességképp még a lemez végére hagyták a több mint hét perces Messiahbolical-t, mely nem kifejezetten megszokott a Deathcore-on belül. Nem is ragad magával különösebben, de a középrészén hallható riff felejthetetlen. Ha ilyesmikkel spécizték volna fel az instrumentális dalokat, akkor azok is remekül illeszkedtek volna a lemez szerkezetébe.
A This Is Exile egy brutális hergelés, szívdobogtatóan komor atmoszférával.
Ellen?rizd le…

http://www.myspace.com/whitechapel


A-fraid


    Megosztás:
Szólj hozzá a cikkhez