Még egy hétig lehet jelentkezni a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutatóra

2009. szeptember 08. kedd, 20:00    
A Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató Magyarország legnagyobb, legszínvonalasabb megmérettetése. Akad az országban számos jó rendezvény, ahol zenekarok mérhetik össze tudásukat, de egyiket sem rendezik meg az A38 Hajón, ami objektíven nézve is az ország egyik legjobb klubja.
Reklám:
Tökéletes hang- és fénytechnika áll minden dönt?be jutott zenekar rendelkezésére, ráadásul az elmúlt évek tapasztalata szerint egy délután kett?kor fellép?, viszonylag kezd? zenekar is képes úgy szólni, mint egy amerikai világsztár a tömött hajógyomor el?tt. Ezen kívül lényegében a környez? országokkal is versenyzik minden induló, hiszen esélyük van az International Live Award bécsi dönt?jébe is bejutni, ahol osztrák, szlovén, szlovák, olasz és cseh csapatokkal mérhetik össze tudásukat a magyar zenekarok.

Idén egy kivételével mind a négy hazai dönt?t szombaton rendezik meg, és aki volt tavaly az eseményen, az emlékezhet, hogy minden fordulón egy tapasztalt, sokmindent elért zenekar szórakoztatta a közönséget az izgalmak után. Idén erre is ráer?sít a fesztivál, ugyanis már nem egy fellép?r?l beszélünk, ráadásul még utánuk sem lesz vége a bulinak, tehát most már tényleg egy kiadós hétvégi szórakozásnak nézhet elébe, aki ott lesz. (Az, hogy kikr?l van szó, maradjon egyel?re titok.)

Mindehhez persze szükség lesz az arénában küzd? zenekarokra is, akiknek immár csak egy hetük van a jelentkezésre, ugyanis az szeptember 14-én zárul. Utána megindul a szavazás, mivel fordulónként egy csapatot a közönség jutat be a dönt?be, a többi 36-ot egy szakmai zs?ri választja ki szeptember 15-én.

Jelentkezés és további részletek ezen az oldalon.



Szólj hozzá a cikkhez